Még ez is kalapról szól

Szeretem Szatmár-Bereget. Sokat járok Túristvándiba, 2005 óta szinte  minden évben. Mintha huszonöt évet visszamenne az ember az időben. A kocsmában ugyanaz az öt ember ül mindig, feltéve, ha még meg nem halt közülük valaki. És évek múlva is a neveden szólítanak. Szeretem őket fotózni, és néha ők is megkérnek, készítsek róluk. Barátságosak, nyíltak. Néha részegek, akkor nehezebb. Tanár úr, Gyuszi és a többiek...

Ja, és a kalap története.

Még 2005-ben fotóztam Gyuszit. Karakteres arca Charles Bronsonra emlékeztetett. Büszkén mesélte, hogy a kalapja több, mint százéves. Még a nagyapjáé volt, de már akkoriban is régi darabnak számított. Egy év múlva mentem újra, és Gyuszi egy új, western típusú kalapban iszogatta a felest a kocsmaudvaron. "Hát a kalap?" Kiderült, hogy Gyuszi hazafelé menet belecsúszott a Túrba (hogy milyen állapotban volt, nem akartam firtatni). A kalapot elvitte a víz, ő is kis híján odaveszett. A fotón még a régi fejfedőben látható.

A kocsmaudvar és környéke ilyenkor átalakul szabadtéri műteremmé. A malom és a Túr pár tíz méterre van, a helyszín ideális.

Feri nyugodtan tűrte a fotózás megpróbáltatásait. Később kérésére az egész családját is megörökítettem.

 

Túristvándiról még többször írok majd.