2011. június 27., hétfő

Régi álmom....

...látszik valóra válni. Döme felénekelte egyik kedves zenémet, amit még 1996-ban, egy aktív zenei korszakomban írtam. 2008-ban került elő a sufniból egy kazettán, és akkor szilveszterkor, 12 év után  írtam rá szöveget is. Igaz a refrén nagyjából már megvolt a fejemben, bár kissé obszcénül kétértelmű verzióban, amit ma már úgy nem tennék bele. Mindig szerettem volna megcsinálni, és mindig tologattam. Döme egy kicsit ódzkodott tőle, hogy nem áll neki jól, de kiderült, hogy teljesen passzol az ő mély dörmögő basszusához. Az előadásmódon kicsit agyaltunk... ne legyen leonardcohenes, se tomwaitses, de csehtamásos és menyhártjenős meg zorános se, de mégis mindegyik egyszerre úgy, hogy az csak dömés legyen. Mondtam neki, hogy éneklés közben képzeljen el egy hrabali-menzeli, kavargó képi világot, de ez nem mondott neki semmit. Felnyomott vagy nyolc sávot, a vége már egész használható lett. Nem állítom, hogy ez marad a végleges, de a hangszereléshez mankónak jó. Merthogy a 15 éves, akkor kicsit alternek számító hangszerelést  át akarom gyúrni, mielőtt élőben feljátsszák. A minimál  megmarad (zongora, akusztikus gitár, percussion, basszusgitár, fuvola), de mivel azóta másképpen gondolkodom már a zenéről és arról is, amiről szól - bele kell jó mélyen nyúlni. Még a tempón is lehet, hogy gyorsítok 4-5 órajelet - a világ is felgyorsult már azóta.

Szóval most boldog vagyok ezzel, ezért a boltban úgy döntöttem, hogy kivételesen valami egészségtelent fogok enni, amit nagyon szeretek: kenőmájast friss kenyérrel és a létező legerősebb erőspaprikával. Éljen Chopin, Tolsztoj, (Móricz) Zsiga bá', Matuska Szilveszter, Neil Armstrong lábnyoma, az óvódás énem, a fuvolás lány, minden és mindenki, ami és aki belekerült ebbe az ötperces szösszenetbe!

2 megjegyzés:

  1. Próbáld ki lila hagymával a borjúmájast,akkor még Krúdy és Ambrus Attila is belekerül az ötpercesbe.

    VálaszTörlés
  2. Köszi Sanyikám, nyerő párosításnak tűnik... talán egyszer a Milka cég Lila borjúmájas néven piacra is dobja :)
    Viszont Krúdyt meghagyom Ákosnak, Ambrust meg Hollywoodnak...

    VálaszTörlés