2011. július 21., csütörtök

Negyven éves....

... a legendás Tarkus, az Emerson, Lake and Palmer második albuma, ami jelentősen átrendezte a progresszív (és kevésbé progresszív) zene erővonalait akkoriban. Szinte minden rockzenekar használt róla valami kis motívumot, belecsempészve a saját világába. Amikor a nyolcvanas években három évet Németországban éltem, egy évig lakótársam volt egy srác, aki állandóan ELP-t hallgatott. Nagyon gyakran, és néha olyan hangosan, hogy belépve már az ajtóban leszakadt az ember arca. Akkoriban nem szerettem még - meg kellett érteni ezt a fajta zenét. Ma már megunhatatlan, a még jobb Trilogy-albumukkal egyetemben. Szerencsére Emersont kétszer is láttam élőben, egyszer az eredeti felállásban a kilencvenes években a ma már nem létező Budapest Sportcsarnokban, pár éve pedig a Millenáris Parkban, akkor már az új zenekarával. Érdekes módon ez utóbbi koncert nagyon ütött, (ez a jóval fiatalabb Marc Bonillának is köszönhető) és bár a virtuóz Keith sosem arról volt híres, hogy a gépszerű pontosság megtestesítője (lemezeken is itt-ott lötyögnek a témák), de ez nem von le semmit a zsenialitásából és virtuozitásából.
Még egy történet eszembe jutott erről most. Közismert, hogy az ELP feldolgozta Bartók Allegro Barbaro-ját. Bartók-feldolgozásokkal hazai zenekarok is próbálkoztak, de Bartók két fia (jelzőt inkább nem írok, mert nem bírná el a nyomdafestéket) sorra letiltatta és bezúzatta az elkészült anyagokat. (Szerencsére a fiókban megmaradtak ezek a kincsek, nekem pl. megvan CD-n a Panta Rhei összes Bartók-feldolgozása, közvetlenül a zenekartól.) Az elmaradt jelző helyett csak egy apró kis történet a hetvenes évek végéről. Bartók egyik fia Nagymamámék mellett, a szomszéd házban lakott (mi a Köbölkút utca 8-ban, BB a 10-ben), és egyszer iskolásként átmentem, hogy az iskolaújságba készítsek vele egy interjút. Amikor csöngetés után udvariasan elmondtam, mit szeretnék, köszönés nélkül, szó szerint rámvágta az ajtót... Hát ilyen barátságos volt az ifjabb bébé, isten nyugosztalja...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése