2011. augusztus 31., szerda

...sziszifuszi....

"...én harcoltam már eleget
de látod, abbahagyni nem lehet

ha kiütnek, ha én nyerek
már indul is az új menet
s így átverekszünk éveket
csak egyszerre lehetünk vesztesek
s győztesek..."

Dusán, 1980 
A felnőtté vált dal meghallgatható itt, szordínós trombitával, perkákkal, Presser finom hangpermeteivel, Karácsony csodálatos gitárszólójával, Somló fuvolamotívumaival, Solti észveszejtően ketyegő belső órájával élőben, teljesen másképpen, mint anno a lemezen... 
A lemezen, amivel a magyar "popzene" (de utálom ezt a szót) végérvényesen művészetté vált, és a szakmában máig a legfontosabbnak tartott album. A cenzúra akkori hozzáállásáról itt bővebben. Sokan vontak párhuzamot akkoriban a Pink Floyd nem sokkal korábban megjelent Fal-lemezével, bár a belső borítón, a téglafalra rajzol cetlin mindössze ennyi áll: "Ez a fal csak fal". Azt egyébként én sem értem, hogy az Erőgép hogy jelenhetett meg rajta. Még mai szemmel olvasva is nagyon elegánsan ad pofont a mindenkori ostoba hatalomnak. 
Dusánról még néhány szó: aki próbált már dalszöveget írni, az tudja, hogy jót összehozni sokkal de sokkal nehezebb, mint verset vagy prózát. Ezer dologban van megkötve az ember keze, ráadásul nehéz kibújni a megszokott panelek  "trendinek", hangzatosnak tűnő, (de sokszor szánalmasan gyenge megoldást eredményező) csábításának bűvköréből. Dusán az egyetlen Magyarországon (Bereményit azért nem sorolom ide, mert az ő munkáit inkább a Cseh Tamás által megzenésített verseknek tartom), aki ezzel a feladattal felnőtt módon képes volt - már a hetvenes évek végén - megbirkózni, egyik csúcsteljesítménye például a Mozi... Életműve tökéletes korrajz (lásd pl. Zorán szövegeit). Persze ezeket nem szabad versként olvasni és értelmezni, mert másról szól és másképpen (itt olvasáskor szerintem fontos, hogy halljuk belül a zenét is, mert a szövegeknek sokszor öntörvényű a ritmusa-lüktetése, a dallam ismerete nélkül többnyire értékelhetetlen élményt ad), más eszköztárat használva, amit sokkal szélesebb réteg tud élvezni és megérteni, mint mondjuk egy nehezebb verset.  

2011. augusztus 29., hétfő

Életfilmzene

Vinnay Péter: Életfilmzene (2008) by pastelpiano
Az improvizációra utólag került rá a cselló és a szőnyeg. A harang a Zemplénben található Tolcsva templomának harangja.

Idebiggyesztett drótszamárfül

Tegnapi agresszívkismalac-jelmezemet a sarokba hajítva, és egy jót nevetve az egészen, néhány szó a budapesti bringaközlekedésről, hiszen erről már nagyon régóta tervezek írni. Végigkerekeztem a gyerekkoromat (anyukám a hajdani margitszigeti Casino - ma Holdudvar - előtt tanított meg biciklizni, egy hosszú farúd segítségével, amit sokáig fogott hátul, aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy már nem...), majd hosszú szünet után 2006 óta van rálátásom a témára, akkor vettem meg - az autót szinte teljesen félretéve - a biciklimet. Hosszas netes nyomozás és tapasztalt városi bringások faggatása után papírdobozban, nagykerből, hála Donald barátomnak, aki aztán össze is rakta nekem. Ma már azt mondom, életem egyik legjobb beruházása volt, és most nem az anyagi részre gondolok, hanem mindarra, amit ez az öt év folyamatos tekerés adott nekem.
A pesti (budai) kerékpároséletben azóta sok minden változott. Nagyon jó, hogy több új út épült, ha lehet, még trendibb dolognak számít nyeregbe pattanni, éppen ezért rengeteg olyan biciklis jelent meg az utakon, akik nemcsak magukra, hanem gyakorlottabb társaikra is veszélyt jelentenek. 
Az első és legfontosabb gond természetesen a már említett lámpa nélkül tekerés. A sötétben, a fák alatt hirtelen eléd kerül egy árnyék, aki sokszor félig átlógva a sávodban jön, szemben, ráadásul nem is lassan. Divat, hogy egymás mellett jönnek ketten, és a szabálytalan nem húzódik le, mondván, hogy te majd megteszed, úgyis van hely. Egy darabig lehúzódtam. Most már nem teszem, max az utolsó pillanatban, ha az illető nagyon erőszakos. Sokan a Lánchíd alatti kis alagútba úgy zuhannak be, hogy hirtelen kell irányt változtatni, ha nem akarsz csattanni. Vannak a járdán agresszíven csengető gyalogoskerülgető szlalomosok. Tudomásul kellene végre venni, hogy a járda a gyalogosoké. Nem illik rájuk csengetni, óvatosan kell őket kerülni, különösen a pici gyerekeseket, akik bármikor képesek teljesen váratlan helyváltoztatásra, a szülők mögül, takarásból való kiszaladásra. Ugyanez igaz a kutyákra is, különösen a kölykökre. Aztán: tipikus állatfaj a villamossíneken repesztők családja (ma már egyre ritkábban). 
De az említett eseteknél legalább az elkövetők némileg gyakorlottabbak már. 
A nagyobb gond a kezdőkkel van, akik hétvégén kirajzanak a bicikliutakra. (A legveszélyesebbek azok a néni-félék, akik hatvan fölött ülnek először nyeregbe, és ha hangosabban rájuk szólsz, elesnek...) A családok jó esetben libasorban mennek, szabadidőruhában, egyen-bukósisakban, papa-mama egyforma típusú, többnyire (és ez a jobbik eset) a Hervis-ben vagy a Decathlonban vásárolt csili-vili vasukkal, rosszabb esetben az Intersparban vagy a Tescóban összegányolt ipari hulladékkal. Ez utóbbiak szerintem még egy gyakorlott kerékpáros alatt is balesetveszélyesek. A dupla súlyú vázat a borzalmas minőségű fékek képtelenek egy-egy vészhelyzetben időben megállítani, ráadásul a kezdők sohasem használják egyszerre a két féket, főleg az elsőt nem, ami sokkal hatékonyabb. Bárhol, bármikor képesek a bicikliúton hátranézés nélkül sávot váltani, megfordulni, leállni beszélgetni. 
Nem tudom, mi lenne a hatékony módja, hogy valamiféle közlekedéskultúra eljusson hozzájuk. Szerintem egy kötelező kis füzetet kellene minden új bringához mellékelni, a legfontosabb írott és íratlan szabályokkal, amit jó esetben elolvasnának.
És akkor még nem beszéltünk a bringaúton motorozókról, a gördeszkásokról, a kutyasétáltatókról hosszú keresztbe-pórázzal, a zárt bicikliúton sétáló párokról, akiket a szerelem nemcsak vakká, hanem süketté is tesz. 
Ezzel együtt érezhetően javulnak a körülmények, már a budai bringautat sem gányolják szét egész augusztusra, mint az évekig történt a repülősversenyek miatt. Viszont a Margit-híd alagútját igazán átadhatnák... nem tudom mi lehet még az ok - a nehézkes magyar bürokrácián kívül - hogy ott áll készen, és mégis be kell menni az autók közé a dugóba arra a száz méterre.

2011. augusztus 28., vasárnap

Fényes-sötét gondolatok

...ma este 9.20 és 10.20 között bringázás közben a budai rakparton.
Odafelé:
ahelyett, hogy karácsonyfát csináltak a volna az Országházból, inkább a fejekben (meg talán a szívekben, de ez méginkább esélytelen) gyújtottak volna világosságot - odabent. Nem sokat, elég lett volna emberenként egy szentjánosbogárnyi....
Visszafelé:
Nem vagyok én gyöngybagoly, hogy a közvilágítás nélküli Tímár utca környéki bicikliút-szakaszon meglássam a lámpa nélkül szembejövő, durván átlógó vakegereket.... (Egyike azon ritka alkalmaknak, amikor káromkodni is szoktam, főleg vészfékezés közben - ezt kicsit szégyellem, de ez van)  Egyszer tényleg fel kéne szerelni a kormány-klickfixre egy 60-as kulcsszámú vakut, amire kartonpapírból egy "lámpa!" feliratú kivágott sablont kéne rögzíteni, majd egy olyan hatos sztroboszkóppal szembedurrantani az ilyen velőscsontokat, hogy fél percre félre kelljen állniuk, és kicsit lüktessen a szemük előtt a felirat: "lám-pa!"

Persze távol áll tőlem, hogy ilyen marhaságot csináljak. De néha, amikor felbosszantanak, olyan jó eljátszani a gondolattal...

2011. augusztus 27., szombat

wind of change

hűvösmessiás már bekanyarodott az Alpoknál a sarkon

nyelvi élmények

Nézd a sast, Kevinke! - szól az anya a babakocsiban ülő csemetéjéhez a szigeti kis állatkertnél a minap. De Kevinke még csak 7-8 hónapos lehet, érdeklődési körén kívül marad a sas, a csörgőjét bámulja, és nehéz őt kizökkenteni ebbéli tevékenységéből. Pedig két igazi rosszcsont kinézetű, atlétatrikós-tornacsukás-levert térdű bátyja is nagy hanggal próbálja a célpont irányába terelni a figyelmét: Kevinke, Kevi nézd, nézd ott van ott ott....
Gondolkodtam, hogyha születik még lányom az életben, Lavínia lesz a neve. De így belegondolva lehet, hogy hosszú távon ez elég nagy kicseszés lenne neki. Hiába a vezetéknévvel együtt a különleges dallamosság, minden bemutatkozása egy tortúra lenne...

Másik nyelvi élményem ma a postán, csekkfizetés közben: a postáskisasszony, miközben járt a keze, fontos magáninformációt osztott meg a másik ablaknál ülő kolléganőjével, félhangosan átkiabálva. Majd cinkosan hozzátette: "vágcsizod"? 
Egy világ omlott össze bennem.
Némileg idősebb kolléganőjén azonban nem látszottak a csodálkozás vagy egyéb más, váratlan eseményeknél előforduló reakció tünetei. Meglepcsi nélkül vágcsizta. Egy nyelvet beszéltek...

2011. augusztus 26., péntek

Ablak

a margitszigeti kis állatkert fölött...

Kánikula

Ma reggeli permet a Szigeten.
Csak úgy lehet kibírni ezeket a napokat, ha az ember reggel hétre már kibiciklizik a szigetre, és egy kicsit hűsöl.

2011. augusztus 25., csütörtök

French Kiss

A Francia csók című film betétdalára készült klip a kilencvenes évekből.

Egy új kamera kapcsán - Sony NEX-VG20

Akik kicsit figyelemmel kísérik a félprofesszionális filmkészítés területét, tudják, hogy mintegy három éve elég komoly, elhúzódó forradalom zajlik. A dolog ott kezdődött, hogy a fullframe-es Canon EOS 5D Mark II. fényképezőgépbe beépítettek egy videófunkciót, amit talán alkotói is egyfajta kísérletnek, vagy a piac tesztelésének szántak. 
Sony NEX-VG20
Túl jól sikerült...
A dolog komoly vihart kavart... Ez volt az első eset, hogy viszonylag elérhető áron egy olyan kamerát kapott a kezébe a felhasználó, amivel mozifilmeket meghazudtoló minőségű (jó, tudom, most sokan felszisszennek, én is ismerem a korlátokat, de erről majd egyszer) filmeket lehetett készíteni. Az eredetileg csak 30 kép/mp-es felvételi lehetőséget a felhasználók nyomására hamarosan kiegészítették egy új szoftverfrissítéssel, ami már tudta a 25 kép/mp opciót, felhasználók ezreinek biztosítva világszerte azt a lehetőséget, hogy PAL rendszerben dolgozva a végeredményt jelentős kompromisszumok nélkül tudják használni, például DVD-re lehessen írni. Ami ugyan nyilvánvalóan képminőség-romlással jár, de bármilyen rendszeren megnézhető. 
A kamera olyan sikeres lett, hogy állítólag a Dr. House tévésorozat utolsó részét is ezzel forgatták, ami sokak szerint ugyan városi legenda, de ki tudja...

És jöttek az utódok...
Aztán sorban jöttek ki az új fényképezőgépek, szinte mindegyiket felruházták már az új videofelvételi lehetőséggel. A Nikon kicsit későn kapcsolt, jócskán le is maradt, most kezdi összeszedni magát a D5100-as fényképezőgépével, ami ígéretes, de még mindig ad szájhúzogatásra okot.
A fényképezőgépek nyilvánvaló előnyei a videokamerákkal szemben az óriási, általában APS-C méretű szenzoruk (méretük gyakorlatilag megegyezik a filmes kamerák képkapujának méretével, sőt az EOS 5D-é még nagyobb), ezért egyrészt a viszonylag nagyméretű, adott idő alatt rengeteg fényt feldolgozni tudó pixelek brutális képminőséget képesek produkálni, másrészt a nagy méretből adódóan a mozifilmhez hasonló mélységélességi paraméterek jellemzik ezeket a felvételeket. Ezzel véget ért az a kor, hogy a videofilmeken a mozihoz képest gyakorlatilag mindig minden éles, de legalábbis sokkal nehezebb életlen háttereket, élességi átúszásokat produkálni (egyedül erős tele-állásban működött ez a dolog).

A dslr-videózás hátrányai
Nem lenne teljes a kép, ha a fényképezőgépekkel történő filmforgatás sötét oldalairól ne ejtenénk néhány szót. (Ezeken egyébként nyilvánvalóan sokkal gyorsabb ütemben lehetne javítani, de a gyártóknak ez nem érdekük, hiszen saját profi videokameráiknak hoztak létre egy nagyon erős konkurenciát.) Tehát: egy dslr-géppel filmet készíteni az maga a kínszenvedés. Most nem az állványra helyezett "mostfelveszekegylepkétanyaraláson" típusú húsz másodperces youtube-snittekre gondolok, hanem komplex anyagokra, videoklipekre, reklámfilmekre. Egyrészt ezeknek a masináknak az ergonómiája nem a mozgófilm felvételére lett kitalálva anno. Semmi nem ott található rajta, ami ezt könnyítené. Másrészt a mozgó objektumok követésére majdnemhogy alkalmatlan a fénymérési rendszerük (a blende záródásakor láthatóan "ugrik", világosodik-sötétedik egy-két lépést a kép, ha a legkisebb megvilágítási változás is történik (pl. keresztülmegy egy autó vagy ember a képmezőn, netán svenkelés közben változik a fényerő). Az autofókuszról nem is beszélve. Szerencsétlen AF motor küzd, próbálkozásai látszanak a felvételen és hallatszanak a felvett videó hangján. Zoomolni gyakorlatilag egyáltalán nem lehet, ami egy kezdőnek inkább előny, mert nem fogja ok nélkül rángatni a kart, amitől három másodpercen belül idegbajt kap a néző. Harmadrészt (és ez a legnagyobb probléma, mert az előző kettőt bizonyos trükkökkel, kiegészítőkkel, tapasztalattal még lehet orvosolni) az APS-C méretű CMOS szenzor képfrissítése még nem a legtökéletesebb (legalábbis eddig nem volt az, de ez az egyik oka, ami miatt az új kameráról beszélni szeretnék), ezért folyamatos mozgásnál bizonyos szaggatást láthatunk a dslr-videófelvételeken. Nem nagyon volt alkalmas idáig tehát a rendszer, hogy dinamikus kameramozgásokkal operáljunk, sportokat vegyünk fel, illetve erős kompromisszumokat kellett kötnünk. Talán még a már említett EOS 5D Mark II. volt a legjobb ebben. Negyedrészt: a dslr-ekben a videózás úgynevezett élőkép (LiveView) funkció segítségével történik. Ez azt jelenti, hogy a szerkezet felcsapja a tükröt, hogy az ne legyen útjában a szenzornak, mi megnyomjuk a gombot, és vesszük, amit veszünk. Csak éppen azt nem nagyon reklámozzák, hogy a hátsó lcd nem alkalmas arra, hogy a felvett képet kontrolláljuk. Különösen nem napfényben. Én Hajdúszoboszlón egy Nikon D5100 géppel próbálkoztam a lehetetlennel, hogy elkészítsem egy szálloda reklámfilmjét (végülis sikerült), de végig imádkoztam, hogy élesek legyenek a felvételek, ne látsszon a blende ugrálása, és vért izzadtam a különböző beállítások (külső-belső helyszínek folyamatosan változtak) nagyon macerás, menübenturkálós beállításán (fehéregyensúly, érzékenység). Ráadásul ez egy referenciamunka volt, aminek nagyon jól kellett sikerülni, nem lehetett elrontani. Akkor azt mondtam, hogy ilyen munkát dslr-rel soha többet, inkább lemondok a szép filmes mélységélességről. 

Egy ígéretes öszvér
Létezett azonban egy kakukktojás gép, ami izgatta a fantáziámat, aztán a Sony-boltban kezembe is vettem nemrég, és ki is próbáltam:
A cég két éve gondolt egy nagyot, és az egész dslr-hóbelevancot belepakolta egy videokamera formájú készülékbe, a Sony NEX-VG10-be. Na de azt elfelejtette közölni a sajtóanyagokban, hogy a gyors mozgásoknál történő képszaggatás hibája ettől még nem fog megszűnni. Ezt a Kecskeméti utcai mintabolt dolgozói is csendben, a bajszuk alatt mondták csak nekem, és igazuk volt. A próbafelvételeket egy kártyán hazahozva, valóban tapasztalható volt némi szaggatás, sőt az úgynevezett rolling-shutter effektus is. Minden egyéb problémát orvosoltak, kapott a gép egy betekintő keresőt, gyönyörű, filmes világot idéző képminőséggel ruházták fel, minden kézre áll, jól működik az AF-je is. 
A tanács az volt, hogy most érdemes kivárni, mert hamarosan jön a gép utódja, a Sony NEX-VG20, ahol ezt a legnagyobb problémát akarják elsősorban orvosolni, a fránya képfrissítés problémáját.
Nos, ezt a gépet mutatták be most, amire világszerte úgy vártak az igényes amatőr és félprofi filmkészítők, mint egyfajta digitális messiásra. A cserélhető objektíves masinára adapter segítségével ráadásul a Canon és Nikon objektíveket is rá lehet tenni (állítólag az AF működését is átviszi a rendszer), tudja a frissen bemutatott AVCHD 2.0 szabvány 60p üzemmódját (reméljük, az Európában használatos 50-et is), amit kifejezetten a gyors mozgások megörökítésére és lassítására találtak ki (az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Canon-dslr-ek ezt eddig is tudták).

Tehát...
Újabb lépést tett a világ, hogy széles rétegek videózás helyett immár filmet készítsenek. Már csak az kellene, hogy tesztelés címén ne szemetekkel, használhatatlan kis snittekkel pakolják tele a Youtube-ot. Mer' akkor minek a csúcstechnológia.
De mint tudjuk: nem lehet mindent pénzért megvenni...

Páva

Egy jó humorral megáldott, ízig-vérig műszaki ember mondása jutott eszembe, aki ezt a hírt olvasva feltehetőleg ezt dörmögné újra a bajsza alatt: "Az emberi hülyeségnek nincsen végálláskapcsolója..."

2011. augusztus 24., szerda

Keleti Éva 80 éves...

... de aki ismeri, tudja, hogy a szíve és lelke "örökfiatal" típusú. Büszke vagyok rá, hogy többször is zsűrizhettem vele a Panasonic fotópályázatán (a négytagú zsűri tagja volt még Zsigmond Gábor mellett Pólya Zoltán is, aki sajnos már nincs közöttünk), sőt egyszer maga helyett egy előadás megtartására is felkért, amikor nem ért rá. Gyönyörű fotók, gyönyörű életút és életmű....

másfél óra

kitartó kereszthuzattal elértem, hogy 31,5  helyett már csak 30,5 fok van a lakásban. De másokra való tekintettel többé már nem kívánok hűvös időt :)

Hajnali hálók




2011. augusztus 23., kedd

mai weöres

"Figyeld a tünemények szakadatlan áramlását: mind más és mindig más és mégis mindig azonos. Figyeld tested fájásait: a tompán húzódó
sajgástól az élesen villámló fájdalomig mennyi változat! S ezek folyton cserélődnek, egymásra rétegeződnek, akár egy zenemű motívumai,
vagy a fán a lombok, gallyak, virágok csipkézete. Figyeld a történelemben, a jelenkorban és saját hétköznapjaidban a jószándék, szenvedély, hazugság, erőszak egymásba-mosódó vonulását: mindaz, amit magában-véve rossznak, csúfnak, aprónak ismersz, oly harmóniává szövődik, mint a felhők vándorlása, vagy a hegykúpok láncolata.

Az életet úgy kell megérteni, mint egy zeneművet. Ha el tudsz vonatkozni mindattól a kellemes, vagy kellemetlen hatástól, melyet az élet dolgai, egyenként, egyéniségednek jelentenek: felismered a közös szépséget a hullámok játékában és tested fájásaiban és az események váltakozásában és érzéseid, gondolataid áramlásában és mindenben. Mind más és mindig más és mégis mindig azonos. A dolgoknak ne a szerepét és hatását figyeld, inkább mintázatát és iramát: csak ezen az úton értheted meg az életet, természetet, embertársaidat és önmagadat."
Weöres Sándor: A teljesség felé (Az élet megértése 77. oldal)

2011. augusztus 22., hétfő

gondolatdélben

szeretnék veled sétálni a Budai-korzón egy későnyári este/de ezerkilencszázharminchatot írjunk/vagy harmincnyolcat/ és égjenek a lámpasorok a Margit-hídon, ahogy Dulovits Jenő könyvében a lágyrajzú fotókon/nyakamban lógjon egy Contax, te kis cipőben tipegjél, és legyen akkora a csend, hogy idehallatsszon a Szigetről a Casino félig elázott vendégeinek mulatozása/és egy öreg koldus kéregessen, akinek duplán adnék, hogy még gavallérabbnak látsszak előtted/mert szerepet játszanék, mint mindig mindenki, amióta a világ világ
-----------------
de akkor mégis más lenne/akkor még hinnénk valami megfoghatatlanban, mert akkor volt még megfoghatatlan/hinnénk a végtelenben, mert akkor még volt végtelen/ma már a végtelen végét is lassan elérjük és lábbal-tudással-gőggel tiporjuk, és lassan rá kell jönnünk, hogy távolról a horizont sokkal szebb, mintha minden négyzetcentiméterét birtokba vesszük és ipari szkennerekkel vizsgáljuk át

Budai bringaút

a láncon kéne kicsit feszíteni, nem?

Csak véletlen

hogy nemrégiben írtam róla (róluk). Egy fantasztikus ember. Vukán György hetven éves.

2011. augusztus 21., vasárnap

déjà vu

Két-három napja levettem a polcról A szerető című filmet, hogy újranézzem (sokkal jobban tetszett, mint korábban és most megnéztem a "hogyankészültjét" is, ami még nagyobb élmény volt), erre ma a Batthyány téren, amikor megálltam a bringával, hogy süttessem egy kicsit az arcomat a délutáni napon, megjelent az anyukájával egy olyan tizenötévesforma lányka. Copfosan, fehér férfikalapban...

Tüzijáték helyett

Ki nem állhatom a tűzijátékot. Sem a nagy népi összeröffenéseket, dunapart, parádé, lángos, Era és Jozsó uborkás-rántotthúsos szendviccsel átázott szalvétában, vörösboros kóla papírpohárban, sör-redbull-quimby. Kösz nem. Inkább újra elmenekültem a városból. Mivel a múlt heti pilisborosjenői "életművemet" még nem éreztem befejezettnek - egyrészt nem volt nálam állvány, se makróobjektív, másrészt volt nálam egy bicikli, ami nagyon akadályozta a szabad mászást és fotózást - így hát kibuszoztam a háztól-házig járattal. Fura, hogy Pilisborosjenőre egy jegy Óbudáról hetven forinttal olcsóbb, mint a két megállóra lévő Flórián tér békávéval, hát ez van. Az alábbi képeket kábé két óra alatt lőttem. Stabil állvány (időnként) szükséges, ha úgy fúj a szél, mint ma, akkor felesleges, de olyankor a fényképezőgép is. Mert makrózni nem lehet, csak szentségelni. De a néhány pillanat viszonylagos szélcsendet kihasználva ezt lehetett összehozni (hozzáteszem, nem vagyok természetfotós, nem is tudom a növények, virágok nevét, csak néha jólesik játszani... de - maradok az emberábrázolásnál).










2011. augusztus 20., szombat

A jelenkor üzenete


A múlt üzenete

"Szép vagy o hon, bérc, völgy változnak gazdag öledben,
     Téridet országos négy folyam árja szegi;
Ám természettől mind ez lelketlen ajándék:
     Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet."

2011. augusztus 16., kedd

Vukán-Szakcsi-Müpa

Egyszer K-val láttuk őket a Zeneakadémián úgy három éve. Elképesztő élmény volt...

Ma (aug. 21.) egy névjegy keresgélése során megtaláltam a koncertjegyet. Jól emlékeztem: az ominózus hangverseny 2008. május 17-én volt a Zeneakadémián.

Visszahódítás

Nézem a tizenhetes villamos síneit, ahogy (szabálytalanul) átmegyek felettük a házunkkal szemben lévő hipermarketbe. Finom rozsdaszövedék borítja a felületüket, pedig még csak egy-két hete járnak a pótlóbuszok. Óhatatlanul arra (a meglehetősen elcsépelt képre) gondolok, hogy mi lenne a Földdel, ha egy szemvillanás alatt eltűnne az összes ember a színéről. Vajon mennyi idő kellene, hogy a növények, az erdők, az állatok, a dzsungel visszahódítsák a városokat, üzemeket, kikötőket? Szerintem sokkal kevesebb, mint amennyire legtöbben gondolnának...

2011. augusztus 14., vasárnap

Változott a mai terv,

mert valahogy nem volt kedvem megint egyedül vonatozni, inkább Pilisborosjenőre gurultam ki bringával. (Azért az Ipoly-terv nincs kilőve...) Bár a gurulás odafelé túlzás, mert az ürömi leágazástól eléggé oda kell neki lépni az emelkedő miatt (talán érdemesebb lett volna inkább Üröm felé kerülni a jobb úton), viszont lefelé meg lehet jönni, mint a szél. No azért ésszel, mert hatalmas gödrök vannak ezen a hátsó, rosszabbik úton, tehát középen kell menni, és közben hallgatózni, nem ér-e utol valamilyen autó. A külső Bécsi út a temetőtől a leágazásig elég horror, nincs bicikliút, járda vagy nincs vagy nagyon keskeny, és az ember eldöntheti, hogy itt megy folyton leszállva, vagy kockáztatja az életét. Én ma az utóbbit választottam, és elég hamar ki is értem, hiszen a házunktól mindössze tíz kilométer a választott célpont.
De mondhatom, megérte. A természet fantasztikusan szép arcát mutatta ma (a polárszűrőt ne hagyjátok otthon), a növényzet csodazöld, hála a sok esőnek, sár nincs, viszont a poros-kövecses út elég bringagyilkos. Csúszik is, városi bringának nem való, montival lehet csak jól közlekedni, bár a vízmosások miatt sokszor le kell szállni.
Az egri várnál egy kisebb társaság bőgette a nyitott ajtajú autóban az agyzsibbasztó panel-technót, a lányok fényes naciban nyomták a hozzávaló koreográfiát, némileg valszeg tudatmódosult állapotban, és közben néhányszor félhangosan megemlítették, mikor arrafelé fotóztam, hogy "5 euró a fotó", a másik, kis bevállalósabb még azt is hozzábiggyesztette némileg halkabban, hogy "plusz a menet". A ruházatukból, beszédjükből és viselkedésükből ítélve könnyen elképzelhető, hogy a valós hétköznapokból merítették az ötletet, mindenesetre a fiúk szolídabbak voltak, ücsörögtek a romok tetején, és az egyik még azt is készségesen megengedte, hogy lefotózzam, amikor felmászik.

 Furcsa, hogy az elmúlt tizenöt évben ezerszer jártam már itt fotózni, de mindig modellekkel, és magáról a várról egyetlen képem sem volt eddig. Most pótoltam, és végigfotóztam a környéket, a bányát, a Teve-sziklát, a panorámát. Elmondhatom, hogy ilyen szép látvány kevés helyen van Magyarországon. Nem véletlen, hogy az Egri csillagokon kívül rengeteg más filmet forgattak itt, és manapság is lehet rendszeresen találkozni kitelepült stábokkal.
Amíg este a lecsó főtt, a kicsikét is megfürdettem. Más a kutyáját sikálja meg a kádban, én a biciklimet. Persze csak nagyritkán, az elmúlt öt évben talán háromszor, de ma nagyon sokat kapott az arcába, megérdemelte...