2011. október 3., hétfő

Egy számomra különleges fotó

...amelyen egyszerre látható két ükszülőm, két dédszülőm és a nagymamám (a szőke kislány), nővérével és kisöccsével. Hátoldalán nagymamám gyöngybetűkkel feljegyezte a dátumot is: 1913. Sajnos a hely nem szerepel rajta, ezt még ki kell derítenem. Valószínűleg Berettyóújfaluban vagy a környékén lehetett. Dédapám ugyanis azon a környéken volt körorvos, azt hiszem, így mondták akkoriban.
Az emlékezet szerint nagyon jó orvos volt. Annak idején még nem létezett, hogy a beteg bement a rendelőbe, aztán egyik helyről küldözgették a másikra különböző szakvizsgálatokra. Az orvosnak akkor mindenhez érteni kellett, és a jó orvos értett is. Dédapám a szegényektől sosem fogadott el pénzt, szerették is az emberek.
Az egyik, a család emlékezetében fennmaradt történet szerint egyszer egy faluba hívták valami beteghez, amikor a kocsmától egy gyereket szalajtottak érte, hogy jöjjön azonnal, mert megszúrtak egy embert. Nagyapám ott találta a kocsma előtt a sérültet, akit (érzékenyebb idegzetűek ne olvassák tovább) úgy ért a vágás, hogy a belső részei szó szerint kiontva a porban hevertek. Míg nagyapám kezet mosott, az egyik bámészkodó kölyköt elküldte forró vízért meg tűért-cérnáért, a másikat odaállította őrködni, hogy a belekről hajtsa el addig a legyeket...
Majd amennyire a helyszínen lehetett, lemosta, amit le kellett mosni, és visszahelyezés után normál tűvel összevarrta az áldozatot. És várta otthon az üzenetet, hogy mikor hal meg a szerencsétlen.
De nem üzentek. Mert az ember tökéletesen meggyógyult.

Hát ilyen orvos volt az én dédapám.

A nagymamám egyik késői fényképe, 2 évvel készült a halála előtt a Köbölkút utcában, 1992 januárjában. Nem sok közös képünk van, most hirtelen nem is jut eszembe több, pedig középiskolás koromban (a hetvenes évek utolsó éveiben) végig nála laktunk az öcsémmel. Végig megőrizte humorérzékét, mozgékony, tevékeny életvitelét, és kábé hatvan éven keresztül mindennap elszívott vagy egy doboz cigarettát. Fura, hogy se én, se az öcsém, sőt a család nagy része egyáltalán nem dohányzik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése