A Kemencés

Már vagy három éve itt laktam a Vörösvári út végén, amikor felfedeztem. Nincs nagyon eldugott helyen, az 1-es villamos végállomásánál, de nem az Eurocenter irányában, hanem a Vörösvár felé menő oldalon, ezért akinek nincs arra dolga, évekig nem veszi észre. Egyedül élő és általában otthon dolgozó ember lévén mindig gondot jelentett a hétköznap déli étkezés. A környéken nem nagyon találtam megfelelő minőségű és árú helyet, főzni meg délelőtt nem nagyon volt se időm, se kedvem.

Akkoriban még valami távol-keleti tulaja volt a helynek. A koszt nem volt rossz, a pincéreket ismertem már. Aztán egyszer mentem, és zárt kapukra akadtam. Egyetlen cetli sem tájékoztatott arról, hogy a hely megszűnik. És így volt ez hónapokig. Egy ideig szomorkodtam, aztán elég ígéretes pályán kezdett ívelni mindaddig csekély főzési tudományom...

Tavaly egyszer megint arra jártam, és meglepődve tapasztaltam, hogy újra üzemel a Kemencés. Egy új, szélesen mosolygó tulaj tessékelt be.

Azóta gyakran megfordulok itt újra. Jól érzem magam. Nemcsak azért, mert szinte családtagként kezelnek, hanem mert kedvelem a törzsvendégek között azt a békebeli kockásabroszos teleregény-hangulatot, amit ezek az ebédek jelentenek. Folytatásos a történet, de akkor sem történik semmi, ha egy-két hetet kihagysz. Epizódszerű, mint a Columbo, és tanulságosabb, mint a Szomszédok. :)

De az étterem nemcsak a déli, gyors ebédekhez kiváló. Hatalmas belső termei és hangulatos belső kertje ideális meghitt vacsorákhoz, és nagyobb partik rendezéséhez is. A növények zöldje, a kövek adnak valamiféle mediterrán életérzést, bár távolról sem ilyen a dizájn. Akusztikus katalán gitárkoncerteket tudnék ide elképzelni, könnyű, száraz, gyümölcsös fehérborral és szederszemű fehérnéppel.

Ahogy elnézem, sokan mások is felfedezték ezt a helyet. Esténként nagyon sokszor rendezvényeknek ad otthont, ezért odatelefonálás nélkül kétesélyes elindulni... Délidőben is vannak – mint már az előbb említettem – törzsvendégek. Nyilasi Tibor, a valaha élt egyik legtehetségesebb magyar focista, vagy Faházi János, a hatvanas évek pingponglegendája szinte mindennap itt múlatja az időt, de más ismert arcok is sűrűn megfordulnak.

A konyha elsősorban magyaros jellegű, és a specialitások közé tartoznak a kemencében sült étkek.

Már csak egy jó honlap kellene. Az előző garnitúrától megörökölt, bár frissített oldal, hát.... finoman szólva is, azonnali cserére szorul. A Kemencéskert ennél: sokkal jobb.