2011. november 24., csütörtök

Kárpátalja 3. Munkács

Utunk következő állomása Munkács volt. A város bemutatására itt most nem térek ki, mindössze egyetlen érdekes adat, hogy amíg 1910-ben a lakosság több mint hetvenhárom százaléka magyar volt, addig 2001-ben ez a szám a kilenc százalékot sem érte el. (Igaz, hogy közben a lélekszám megsokszorozódott.) 
Sajnos elég későn értünk oda, a várban már alkonyodott, így az azt követő rövid városnézéskor viszonylag kevés fotó született. A látogatást a Városházán fejeztük be, majd továbbindultunk a Szolyva melletti Polena nevű településre, ahol a szállásunk volt. Az utolsó három kép a vacsoráról és a szállásról tehát már ott készült.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése