Azt hiszem, apám családja (legalábbis a nagyszülői korosztály) soha nem tudta megemészteni, hogy apám "rangon alul" nősült. (Talán Picimama, apai dédanyám - róla írok majd hamarosan - volt a legelnézőbb. Pedig ő baroness volt...) Apámék négyen voltak (vannak) testvérek, és ő egyedül nem "úri" (nagymamám mindig ezt a szót használta) családból származó házastársat választott, hanem egy zöldség-gyümölcs kiskereskedő lányát. Persze ezt sosem mondták így ki, de mindig lehetett érezni a levegőben.
Ötvenes évek? Szent István park? |
Nagyapámnak (nekem nagyapám marad azért, szerettem) zöldség-gyümölcs üzletei voltak, már a születésemkor (eredeti szakmája cukrász volt). Én négy boltjáról tudok legalább (épp a napokban akarom ezeket az üzleteket végigjárni és lefotózni), a Hegedűs Gyula-Csanády sarkán, Óbudán a Fényes Adolf és Lajos utca összefutásánál, a Medve utcában, és a legutolsó a Katona József utcában volt, a Váci úthoz közel.
Tehát nagyapám a rendszer ellensége volt. Nem tudom, hogy tudta mégis elérni, hogy már a hatvanas évek elején telefonunk volt és egy nagy, 110 négyzetméteres tanácsi lakásunk, ahol a három generáció élt. (Talán mert ügyes üzletember volt, állítólag több kiló aranyban tartotta a pénzét, mint Eperjes az Eldorádó című filmben, de ez a halálakor valahogy a bernecebaráti rokonság kezén szépen eltűnt, mire anyám nagy gyászából feleszmélt.)
1960. december 11. Apu 28. születésnapja |
(Pedig nagyapám eleinte próbált jó viszonyt kialakítani. Egyszer a hatvanas évek elején akart venni az apámnak egy autót (az akkor óriási nagy dolog volt, és jól is jött volna neki, mert fent dolgozott Csillebércen a Központi Fizikai Kutatóintézetben), akinek csak annyit kellett volna tennie, hogy hajnalban kifuvarozza a Lehel-piacra, és vásárlás után elviszi a boltjához, az autóból ki se kellett volna szállnia, de ő ezt rangon alulinak érezte és nem fogadta el.)
De nagyon elkanyarodtam, hiszen tulajdonképpen csak anyámról akartam írni pár sort. Találtam a hagyatékában egy kazettát.
Anyu riport by pastelpiano
A Petőfi rádióban (és nem a Kossuthon, ahogy eleinte hittem) hangzott el az a portréműsor, amit vele és egy tanítványával készített Szamara Eleni. Az eredetit még nem sikerült megszereznem az archivumból, a kazettán a 40-50 percre becsült hosszúságú anyagnak csak a fele van meg, azt is hosszabban kellett restaurálnom, hogy hallgatható legyen (én csak nemrég tudok a műsor létezéséről).
Egy pár perces részt, a bevezető szakaszt most feltöltöttem (érződik a hangján azért a betegsége), és ebből is kivágtam egy-két mondatot, ami túl személyes. Például amikor engem említ meg, túldicsér, ezt nem akarom a nyilvánosság elé tárni.
2006. december 16. |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése