Lezárul a múlt

Ma három éve temettük Anyut. Írtam már róla nemrégiben, pont a halálának harmadik évfordulóján. És most érzem úgy, hogy le tudom zárni a (vele kapcsolatos) múltat. Fel tudom dolgozni, részben ki tudom beszélni és meg tudok neki bocsátani, vagy talán jobb kifejezés az, hogy el tudom varrni az elvarratlan szálakat, hiszen sok dologban ő csak áldozat volt.
Azt hiszem, apám családja (legalábbis a nagyszülői korosztály) soha nem tudta megemészteni, hogy apám "rangon alul" nősült. (Talán Picimama, apai dédanyám - róla írok majd hamarosan - volt a legelnézőbb. Pedig ő baroness volt...) Apámék négyen voltak (vannak) testvérek, és ő egyedül nem "úri" (nagymamám mindig ezt a szót használta) családból származó házastársat választott, hanem egy zöldség-gyümölcs kiskereskedő lányát. Persze ezt sosem mondták így ki, de mindig lehetett érezni a levegőben.

Ötvenes évek? Szent István park?

Persze a család nem tudta (bár a lényegen nagyon nem változtatott volna), amit én is csak anyám halála előtt tudtam meg, hogy az igazi anyai nagyapám orvos volt, aki "megejtett" egy egyszerű lányt. Az Orvostovábbképző Intézet elődjében dolgozott, és Gazdag Istvánnak hívták (utána kéne még ennek azért nyomoznom). A nagyanyámat a szülés után elhagyta, és akit én nagyapámnak ismertem, valójában anyám nevelőapja volt. (Nagyanyám és anyám közös képét szkennelve, most vettem észre, évtizedek után, hogy a lábuknál, elbújva, egy kislány guggol. Sejtelmem sincs, ki lehet...)
Nagyapámnak (nekem nagyapám marad azért, szerettem) zöldség-gyümölcs üzletei voltak, már a születésemkor (eredeti szakmája cukrász volt). Én négy boltjáról tudok legalább (épp a napokban akarom ezeket az üzleteket végigjárni és lefotózni), a Hegedűs Gyula-Csanády sarkán, Óbudán a Fényes Adolf és Lajos utca összefutásánál, a Medve utcában, és a legutolsó a Katona József utcában volt, a Váci úthoz közel.
Tehát nagyapám a rendszer ellensége volt. Nem tudom, hogy tudta mégis elérni, hogy már a hatvanas évek elején telefonunk volt és egy nagy, 110 négyzetméteres tanácsi lakásunk, ahol a három generáció élt. (Talán mert ügyes üzletember volt, állítólag több kiló aranyban tartotta a pénzét, mint Eperjes az Eldorádó című filmben, de ez a halálakor valahogy a bernecebaráti rokonság kezén szépen eltűnt, mire anyám nagy gyászából feleszmélt.)

1960. december 11. Apu 28. születésnapja

Persze a fizikus apám elég nehezen jött ki egyszerű anyai nagyszüleimmel. Én mindig rettegtem a veszekedésektől, amik általában miattam törtek ki. Mert apám későn matekozott velem, és áthallatszott, vagy poroszos szigorral nevelt és ezt komoly fizikumú nagyapám nem tűrte... ő finoman szólt, apám gőgösen válaszolt... el is csattant néhányszor egy-két pofon, apám elszenvedett pár durvább sérülést is, egyszer össze kellett varrni éjjel elég hosszan a halántékán a bőrt, amikor egy ütéstől fotelostól felborult - a szemem előtt történt...
(Pedig nagyapám eleinte próbált jó viszonyt kialakítani. Egyszer a hatvanas évek elején akart venni az apámnak egy autót (az akkor óriási nagy dolog volt, és jól is jött volna neki, mert fent dolgozott Csillebércen a Központi Fizikai Kutatóintézetben), akinek csak annyit kellett volna tennie, hogy hajnalban kifuvarozza a Lehel-piacra, és vásárlás után elviszi a boltjához, az autóból ki se kellett volna szállnia, de ő ezt rangon alulinak érezte és nem fogadta el.)
De nagyon elkanyarodtam, hiszen tulajdonképpen csak anyámról akartam írni pár sort. Találtam a hagyatékában egy kazettát.

Anyu riport by pastelpiano 

A Petőfi rádióban (és nem a Kossuthon, ahogy eleinte hittem) hangzott el az a portréműsor, amit vele és egy tanítványával készített Szamara Eleni. Az eredetit még nem sikerült megszereznem az archivumból, a kazettán a 40-50 percre becsült hosszúságú anyagnak csak a fele van meg, azt is hosszabban kellett restaurálnom, hogy hallgatható legyen (én csak nemrég tudok a műsor létezéséről). 
Egy pár perces részt, a bevezető szakaszt most feltöltöttem (érződik a hangján azért a betegsége), és ebből is kivágtam egy-két mondatot, ami túl személyes. Például amikor engem említ meg, túldicsér, ezt nem akarom a nyilvánosság elé tárni.

2006. december 16.

Anyámnak, (így hallgatva ezt a műsort) azt hiszem, élete legnagyobb tragédiája az volt, hogy nem sikerült neki a színészi-énekesi karrier, amire egész életében, még öregkorában is vágyott...