Paidokratia

A szilveszter nekem már régóta a befelé fordulás napja. Sőt, nemcsak ez a nap, hanem az ezt megelőző néhány. Idén különösen így van ez... tudatosan készültem erre. Csak ritkán mozdultam ki, akkor is csak ennivalót vásárolni... emberekkel nem találkoztam, a telefont lehetőség szerint nem vettem fel. A bejegyzéseim jó részét is előre elkészítettem még karácsony előtt, és ütemeztem őket, bedátumozva. Egyébként ezt a funkciót máskor soha nem szoktam használni.
Egyetlen programot terveztem csak. Egy beszélgetést, amiről előre tudtam, hogy tartalmas, lélekemelő lesz és hozzátesz ahhoz, hogy újra kicsit bővüljön, csiszolódjon a világról alkotott, alakított képem. Sőt, abban is reménykedtem, hogy a beszélgetőpartnerem is így érzi majd. Sajnos ez a találkozó elmaradt, ki tudja miért... talán így kellett lennie.

Az év utolsó napján a szeretetről akartam írni. Régen így karácsonytájt vezércikkek témája volt ez, komoly újságokban. Apám zöld fejléccel megjelenő Magyar Nemzetében mindig el is olvastam, az év többi részében pedig soha nem kísértem figyelemmel a vezércikkeket. 
De idén feltűnt, hogy szinte egyetlen hírportál sem foglalkozik, még érintőlegesen sem ezzel a témával. Csak a szokásos borzalmakkal, lerágott bulvárcsontokkal, politikának álcázott ostobaságokkal, csillogó kacatokkal... semmivel sem volt emelkedettebb egyetlen cikk sem, mint egy szokásos hétköznapon. 
Egy éven keresztül nem olvastam hírportálokat, most hogy úp lemondott vagy kirúgták, gondoltam, újra megpróbálom bizalmamba fogadni a szemétdombját. De hát semmivel sem lett jobb, sőt...
Szóval hiányzott, hogy okos emberek mondjanak valami lényegeset az emberként létezés számomra legfontosabb dolgáról (jó szó ez ide? vajon minek lehet titulálni?) És mivel senki sem írt, vagy én nem találkoztam vele, hát gondoltam, majd én. 
Bele is fogtam. De rá kellett jönnöm, én nem vagyok elég ehhez. Csak közhelyeket, unalmas elcsépelt szófordulatokat tudok kinyögni, akkor meg minek? Talán zenében tudnám elmondani, de ahhoz meg most - talán az elmaradt, nagyon várt program miatt - nem volt se kedvem, se ihletem.

És akkor újra eszembe jutott Hamvas. A babérligetkönyv. A számomra legkedvesebb írását, az Aranynapokat már idetettem egyszer, hát most szilveszterkor talán a legtanulságosabb, a legszívszorítóbb kerüljön fel. Ami egyben talán a legaktuálisabb is. Hamvas zseniálisan látott előre évtizedekre... vagy csak egyszerűen ezek a dolgok már akkor is ugyanígy működtek. 
(A hangfelvételt azóta törölték, olvassátok el a könyvben...Paidokratia a címe)

Szóval nekem ez a szilveszter. A vissza- és előretekintésé, a befelé fordulásé, a gondolatok rendezésének, az érzések ápolásának, az elengedésnek, a megbocsátásnak, a bocsánatkérésnek, a csöndes pillanatoknak az időszaka.
És közben hallom, ahogy a dupla ablakon keresztül is durrognak a petárdák... hangoskodjanak, mulassanak csak azok - akiknek úgy a jó...