Slow Time - egy virtuális zenekar

A cím megtévesztő, hiszen arról van csak szó, hogy egy élőben nem játszó formáció a miénk. Csupán felvételeket készítünk, szabadidőben, szórakozásból. Az öcsémmel évtizedek után döbbentünk rá, hogy ő is mindenfelé játszik, mint én is korábban, de egy koncert kivételével még sohasem dolgoztunk együtt. 
Akkoriban volt a Jazzy rádió első dalpályázata (2007), hát gyorsan meg is alakultunk Slow Time néven. Mi ketten voltunk a "törzsgárda", és választottunk egy zenészcsapatot a legjobbakból. Évekig küldözgettük be a felvételeket, mindig ki is választották és sokat játszották is ezeket. Minden évben hasonló borítót készítettem hozzájuk, csak a címlapfotó volt más meg a dalcímek. Az első évben az elhíresült játékantilop volt rajta, ami egy faág... K-val találtuk egyszer kirándulás közben. (K. engem Antilopnak hívott a hosszú lábaim miatt.) Aztán egy kőantilopos a K. utáni időkből, meg egy afgán lányos az ikonná vált képpel, Steve McCurry 1984-ben készült híres munkájával (természetesen nem került kereskedelmi forgalomba, így nem sértettük meg a szerzői jogokat). A történeti hűséghez még hozzátartozik, hogy a fotó nem Kabulban készült, hanem Pakisztánban, de ez adott ihletet a zenéhez...

De aztán kitaláltuk, hogy "Az eső álma" legyen a gyűjteményes CD címe, amit barátoknak ajándékozunk, az archívumomban találtam is hozzá egy vizes-modelles képemet.
A masteringot most újra megcsináltam, talán most jobban is sikerült, bár nem vagyok hangmérnök, az Abbey Road-on nyilván még jobbat kihoznának a kevert alapanyagból.
Na ennyi bevezető rizsa után a két kiválasztott zene, utána meg sztorizás róluk... (Érdemes jobb cuccon hallgatni őket, a basszusnak néhol szólisztikus szerepe van, és ez egy laptop hangszóróján nem hallható...)

The Rain's Dream by pastelpiano


The Girl From Kabul by pastelpiano


The Rain's Dream  
Ez az utoljára elkészített felvételek közül való. Abban az évben nem is akartunk már pályázni, de az öcsém adott egy félperces, zongorás témát (a zene végén, a szöveg alatt hallható nagyjából csupasz formában), és én elkezdtem vele otthon szórakozni. Aztán ő is eljött és nem is emlékszem, hogy valaha volt-e ilyen jó kis délután, amit átzenéltünk. Azt tetszik ebben a muzsikában, hogy a végtelenül egyszerű témát sikerült a különböző hangszerekkel a végletekig fokozni. De még egy kicsit suta volt így, kevés.
És pont akkor jött haza Ausztráliából Judit (évtizedek óta ott él). Judit gyerekkori szerelem, kilencéves volt, mikor utoljára láttam, legközelebb viszont 42. (Közben hírem sem volt róla, éljenek a közösségi oldalak.) Ekkor már másodszor találkoztunk felnőtt korunkban, mert előző évben is volt itt. Felvetettem neki, hogy mi lenne, ha lefordítana néhány sort angolra (angoltanár), hogy felkerüljön az új dal elejére és végére. A szigeten ücsörögtünk a japánkertben, nyár volt, és ízlelgettük a szavakat, formálgattuk a gondolatokat. Volt egy-két kompromisszum, nem teljesen szöveghű a fordítás, de hallgattam rá mindenben. 

The Rain's Dream

Longing to fall down to earth

I gave up my unity with Source;

I turned into thousand golden raindrops...

just to touch your naked face;

drizzling softly over your smile

I merged with you...

Rolling down gently on your bare skin...

I am at peace now.... I arrived home...

                                                       soothing …

loving...

                           healing...

Az eső álma

Zuhanni vágytam 
Cseppenként szakadtam el 
A biztos Egytől 
A mélybe szédülve 
Permetezem arcod 
S eggyé válok veled


Szomjas víztestem bőrödön 

Új otthonom tűz-értelem

                                                          enyhítő...

szerető...
                       gyógyító...

magyar szöveg: Vinnay Péter

fordította: Dobrovolszky Judit

Aztán közben, míg ő gondolkodott, kitaláltam, hogy mi lenne, ha fel is mondaná a szöveget. Először meghökkent, de aztán este berendezkedtünk a felvételhez, bement a gardróbba, és vagy harmincszor felmondta a két kis részt. Először olyan volt, mint amikor valaki a boltban kér negyed kiló akciós parizert, de szép finoman alakult... én mindig mondtam a kulcsszavakat, mit szeretnék, hogyan vegye a levegőt, hol képezze a hangot, milyen közel álljon a mikrofonhoz, mire gondoljon (na ez az utolsó volt a leglényegesebb)... ebben a műveletben nagy segítségünkre volt egy üveg jóféle bor is, ami a végére elfogyott, de a felvétel sikerült.

Aztán bevittem a sávokat a stúdióba, ahol Zsömi felszaxizta, Csabi feldobolta. Valamiért nagyon dühös volt, hallatszik is a karakteres dobolás a felvételen... A basszust már korábban otthon Vermes Gabival felvettem, és nagyon rövid idő, mindössze néhány óra volt keverni. Sajnos. 

The Girl From Kabul
Ez egy korábbi zene. Terveztem egy szólóanyagot, de aztán mégis inkább bedobtam a közösbe. Az egyetlen zene, amiben az öcsém nem is játszik, otthon elbarkácsoltam vele vagy 2-300 órát biztos. Amit szeretek benne, hogy elég jól sikerült eltalálni a szintetizátorok és az akusztikus hangszerek arányát. Sajnos a vonósok gépből jöttek, én játszottam fel őket, jobb lenne, ha lett volna mód ezt is kicserélni. Kétféle basszus váltakozik benne, hol szinti, hol igazi basszusgitár kísér. Ez a kettősség a doboknál is megvan. Lengyel Zoli otthon kitalálta a gitárszólót, és a kisszobában ücsörögve hirtelenjében fel is vettük. K-nak először Csopakon mutattam meg, a nyaralójukban 2007-ben, gyors egymásutánban meg is hallgatta vagy háromszor. Ő jó szűrő volt mindig, mert nem egy muzikális alkat, nincs nagyon hallása, ezért mindig más dolgokat vett észre, mint bárki más, amiket aztán rendre ki is javítottam. A szám végén szeretem, amikor a gitár-katarzis után Zsömi elegánsan besomfordál néhány hanggal, ahogy Stingnél az Englishman-ben a szaxis arc... persze nem koppintás, csak hasonló érzés... Nem volt egyszerű keverni, de szerencsére erre jóval több idő volt, vagy három estén át küzdött vele a Csabi Dunakeszin.

Szegény két énekesünk meg most kimaradt, mert pont ebben a két zenében nincs egy fia hang szerepük sem...