December végén tett három hónapos hallgatási fogadalmamat az elmúlt napokban felülvizsgáltam, és úgy döntöttem, hogy időtartamát egy hónapra csökkentem. Ez éjfélkor lejárt.
Több oka is van a döntésnek. Egyrészt sok minden változott bennem azóta, másrészt többen jelezték, hogy szívesen olvasgatják a blogot, harmadrészt rengetegszer volt bennem olyan gondolat, amit szívesen leírtam volna, de egy képalában nem fért el, vagy nem volt kapcsolható semmilyen fotóhoz, így bennem maradt. (Meg fárasztó is volt feltétlenül mindig újabb és újabb képet keresgélni, amikor csak szerettem volna valamit közölni.) És rossz, ha az emberben olyankor maradnak ki nem mondott gondolatok, érzések, amikor azokat ki szeretné mondani. (Kifelé feszítenek, befelé szúrnak... Ennél már csak a bennünk maradt tüskék rosszabbak, azok még jobban...) Talán ez most pont egy ilyen ritkább időszakom, közlős-tobzódós. És nagyon érzékeny, amikor könnyű sérülni. Túl sokat is akarok időnként közölni. Három év jégverem után ez érthető, de a hirtelen megzavarodott iránytű lassan beáll egy határozott, vállalható pozícióba. És remélem, a helyes irányt mutatja... illetve dehogy. Nem remélem... tudom.
Néhány dolgot azonban itt újra leírhatok. Próbálom majd óvatosan. Inkább kevesebbet, mint többet...
És az egy hónapos hallgatás ára: néhány bennem maradt dolog, amit már nem lenne aktuális leírni. Néhány álom, ami meg elfelejtődött. Egyébként pár napja mindennap intenzíven álmodok. Vagy csak jobban megmarad reggelre. De ezeket most pont nem írhatom le. Túl védtelenné válnék, pont ahogy a zseniális Dusán ezt a hetvenes évek vége felé megírta...
"...talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá,
S annak, mit érzek, csak tört részét mondhatom el,
Mert egyszer csak ott állnék meztelen szívvel,
Azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.
Mégis irigyen tisztelek költőt és festőt,
Ki helyettem mutatja meg,
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.
Néha magam sem tudom, hogy dadogni könnyebb,
Vagy titkolni kényelmesebb
Hogy mi lakik mélyen a szívemben.
Mert ha ki tudnám mondani, és szavam is van rá,
Nem egyszer szürkén és okosan hallgatom el
Hiszen beszélni tanulva tanulunk csendet.
S azt is, hogy van, mikor hallgatni, hazudni kell..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése