2012. április 30., hétfő

Hathuszas

...ha lehetne egy kívánságom, egy olyan Ikarus 620-ast szeretnék vezetni, amilyen a 15-ös volt annak idején, amikor a vezető bácsi mögött térdeltem a hosszú ülésen, lesve minden mozdulatát. 
Akkoriban még kétirányú volt a Hegedűs Gyula utca és a jellegzetes illatú és hangú hatalmas jármű (nekem akkor annak tűnt) még a Vörösmarty téren is megállt. Ja, és a Victor Hugo-Hegedűs sarkán elég sokszor karamboloztak ezek a jószágok. Pont ráláttam az ablakból a sarokra...
Sajnos, birkózó olimpiai bajnokunk, a legendás Kozma Pici is egy ilyen karambol után vesztette életét, a 15-ös akkor a Honvéd és az Alkotmány utca kereszteződésében haladt át rosszkor rossz helyen. Máig élénken emlékszem a dolog sajtóvisszhangjára. Bár a dologról egy kicsit elterelte a figyelmet, hogy pont akkor volt az első mélyvezetésű budapesti metró átadása, az emberek hosszú tömött sorokban várakoztak a lejutásra. Apukám első nap engem is elvitt, többször végig is utaztuk a Deák tér-Fehér út között átadott első szakaszt. Na meg persze nagy élmény volt kilencévesen a mozgólépcsőzés is, az állomásoknak és a szerelvényeknek semmivel sem összetéveszthető illata volt, ami évekig megmaradt még.



Szavazás az Év madaráról

Három jelölt közül lehet lehet választani, hogy ki legyen 2013-ban az Év madara. A szerencsés elődöntős versenyzők: az erdei fülesbagoly, a fürj és a gyurgyalag.
Ebben az évben egyébként az egerészölyv viseli ezt a büszke címet.
 
Fotó: Monoki Ákos

Fotó: ifj. Oláh János

Fotó: Lóki Csaba

2012. április 29., vasárnap

szeretnék átélni...

....egy jó kis madárközeli élményt, ezért azon töröm a fejem, hogy hova mehetnék el a hétvégén a kis hangfelvevőmmel, ahol nem hallatszik bele az erdei csicsergésbe semmiféle civilizáció-keltette hang. Csak nagyon messze tudok ilyeneket.

Telinga-parabola

2012. április 28., szombat

nincs jobb...

...mint este fél tízkor nekiindulni bringával a nyárba öltözött városnak, elvinni az öcsémnek a Jazzy pub-ba (ahol ma Zsolával játszik) a Liszt Ferenc térre a kölcsön CD-ket, karikázni a körúti járdán, megnézni az új bicikliutat az Andrássyn és közben török zenét hallgatni...

a liftben...

...próbált beszélgetést kezdeményezni egy középkorú asszonyság. Kérdezte, mit szólok a közös költséghez. "Nem szokásom vele szóba elegyedni" - jött a számra az avitt poén, de inkább kihagytam, valszeg nem értette volna. Úgyhogy csak annyit mondtam neki, hogy nem szoktam az ilyenekkel foglalkozni, befizetem, oszt kész. Gondoltam, erre elkezd majd a harmadik környékén siránkozni, hogy milyen magas a díj, erre kiderült, hogy visszamenőleg hatszáz forinttal csökkentették havonta. Nekem fel se tűnt. 
De azok után, hogy az előző képviselőgarnitúrát lesittelték vagymiafene sikkasztásért, ez némileg hangulatjavító és figyelemelterelő lépésnek tűnik.

még néhány werk...

... a LaContessából, ezeket a helyi fotós, Tibi készítette, végigdokumentálva az eseményt. (Az én werkfotóim itt vannak.) A törölköző azért kellett, mert semmit nem láttam a napfényben, de sokat nem segített. 
A képek Katinak a jó kis csokis kommentért cserébe, amit a maga erotikusan burjánzó tavaszi mivoltában sajnos nem tehetek közzé ezen a fórumon. Valóságtartalmát azonban egy közelgő sümegi író-olvasó találkozón megvizsgálhatjuk... :)
















2012. április 23., hétfő

Golfőrültek...

... a címe magyarul Wodehouse egyik legutóbb megjelent könyvének, amiben golfos témájú vicces kis írásait gyűjtötte egybe a kiadó. Ezt kezdtem pár hete olvasni, hogy egyáltalán némi legyintést kapjak a rám váró feladat hangulatából. 
Amikor az ember ott áll a hatalmas zöld gyepen, egy másodperc is többet ad az érzésből, mint tucatnyi történet. Soha nem leszek, nem lennék golfos, de most már valamit sejtek, mit szeretnek benne azok az emberek, akik rendszeresen püfölik a labdát, melynek elütésekor pengően fémszerű hang jelzi: ha valakit telibe találna, nem lenne gondja a szállodában már az aznap esti leves kiszedésével.
Mer' a levesek...
Na jó, az étkezés témájába már bele sem fogok komolyabban. Nem vagyok az a típus, akit különösebben foglalkoztat ez a műfaj, van úgy, hogy itthon egy napig is elfelejtek enni, ha valamibe istenigazából belemerülök. De a Greenfieldben az étkezés - a svédasztalos rendszer ellenére, ami a nagyszámú vendég miatt szükséges - egy szertartás, az ízek kifinomultak és fenségesek, és már az ételek nevéből is érződik az a harmónia, maximalizmus, tudás és gondosság, amivel ezeket a remekeket elkészítik. El is kértem a teljes ételsor listáját, ami egy kábé húszoldalas fénymásolat. Barbi, aki mindig nagy kritikus, nehezen talált fogást. Mármint nem az étkezésre, mert szinte mindent megkóstolt, hanem a kritikára. "Talán a rétes nem annyira..." mondta, miközben vett még egyet :)
További rizsa helyett asszem ideszórok egy marék képet a hétvégéről, nem mindenről van, hiszen elsősorban filmet készítettünk. Hát tessék...