2012. április 30., hétfő

Hathuszas

...ha lehetne egy kívánságom, egy olyan Ikarus 620-ast szeretnék vezetni, amilyen a 15-ös volt annak idején, amikor a vezető bácsi mögött térdeltem a hosszú ülésen, lesve minden mozdulatát. 
Akkoriban még kétirányú volt a Hegedűs Gyula utca és a jellegzetes illatú és hangú hatalmas jármű (nekem akkor annak tűnt) még a Vörösmarty téren is megállt. Ja, és a Victor Hugo-Hegedűs sarkán elég sokszor karamboloztak ezek a jószágok. Pont ráláttam az ablakból a sarokra...
Sajnos, birkózó olimpiai bajnokunk, a legendás Kozma Pici is egy ilyen karambol után vesztette életét, a 15-ös akkor a Honvéd és az Alkotmány utca kereszteződésében haladt át rosszkor rossz helyen. Máig élénken emlékszem a dolog sajtóvisszhangjára. Bár a dologról egy kicsit elterelte a figyelmet, hogy pont akkor volt az első mélyvezetésű budapesti metró átadása, az emberek hosszú tömött sorokban várakoztak a lejutásra. Apukám első nap engem is elvitt, többször végig is utaztuk a Deák tér-Fehér út között átadott első szakaszt. Na meg persze nagy élmény volt kilencévesen a mozgólépcsőzés is, az állomásoknak és a szerelvényeknek semmivel sem összetéveszthető illata volt, ami évekig megmaradt még.



1 megjegyzés:

  1. nagyon szeretnivaló kisfiú lehettél,álmodozó,kék szemű kisherceg:)

    VálaszTörlés