a mai kanyar kapcsán

Talán az egyetlen luxus, amit engedélyezek magamnak az életben, hogy két bringám van. Az egyik tulajdonképpen egy vendégbringa, vendégeknek tartom, hogy ne legyen kifogás, miért nem jönnek velem kerekezni. Másfél éve vettem, mert a Patikakártyámon felgyűlt összeget, amit a cég havonta rátett, csak gyógyszerre és sporteszközre lehetett elkölteni. Hát vettem egy Meridát. (A gyári nyerget azonnal kukázni kellett, azaz el se hoztam a boltból, beszámították, egy Selle SMP került rá azonnal.) Néhányan már használták, a legtöbbször Kati, de én valahogy nem tudtam megszeretni, pedig nagyon jó kis bicikli.

El is akartam adni, amíg még új (még most is az, 15-nél többször nem volt használatban), mert egy újabb helyet foglalt el az előszobában, zZt. belóg a kereke a feléneklőhelyiségnek is használt multifunkciós gardróbomba...

Aztán ma elvittem a szerelőmhöz, hogy cserélje ki a kormánygumit egy szivacsra, mert mindig lecsúszott (a gyári markolat ugyanolyan hulladék, mint az ülése volt), és valahogy minden megváltozott. 
Azt vettem észre este, hogy már 52 kilométert csalinkáztam a városban, és még mindig olyan, mintha csak a Flórián térig sétáltam volna el. Csalásnak is éreztem, ezzel a könnyű géppel tekerni - megy mint az állat, ha kicsit nem figyelek, mindjárt harminc fölött gurulok, kényelmes, jók a lengéscsillapítói, nem is tudom, miért nem tudtam vele eddig megbarátkozni. A váza csak 52-es, a másik gép 54-es, ehhez képest egy monstrum, de hát azt is imádom... a Wheelert 2006-ben vettem ("róla" írtam már tavaly bővebben), mentem vele olyan 7ezer kilométert, ami nem sok, de azért jobban ismerem azt a bringát. Azt hittem, nincs nála kényelmesebb, de most a Merida-kör után egy-két apróságot átgondolok, mit lehet finomítani még a beállításain.
Múlt héten egyébként Panka is kipróbálta a Meridát, és azt mondta, hogy nem ült még ennél jobb gépen (pedig azért ez mégiscsak egy alsó-középkategóriás kommersz bicikli), még amivel Skóciában túráztak, az is eggyel mögötte végzett a rangsorban.