hangfoszlányok, összezúgás, zongora, meg a cimkék mind

... Ligetiket hallgatok meg hasonló kísérletező zenéket, amikor örökös harcban állok magammal, hogy érdemes-e már vagy hat éve rögzíteni az improvizácókat reggelente. (Nyilván érdemes, valamivel ellensúlyozni kell az egy kaptafára menő szállodavideókat és más pénzszerző, ámde agyahagyott, unalmas tucatmunkákat, amik látszólagos kreativ jellegük ellenére nem sokban különböznek attól, mintha egésznap parizert árulnék egy pult mögött.) Persze az én zsengéim nem mérhetők az ő zsenialitásához, de mégis van valami ezekben a zenékben, ami hasonló gondolkodásmódra utal. Csak hát ő nyilván tudatosan csinálta, amit én ösztönösen, mint ahogy Vankóné Dudás Juli festette a képeit... (egy ez itt a Youtube-on nem az ő képe, véletlen, hogy egy festményt raktak a zene alá)

A több tíz órányi anyagomat már egyszer is nehéz lenne végighallgatni válogatás céljából, úgyhogy nemrégiben úgy döntöttem, teljesen újrakezdem az anyaggyűjtést, és egyből szelektálok, ha valami tetszik, vagy elkaptam. (Saccra úgy tíz esetből egyszer van ilyen.)
Végre össze akarom rakni azt a CD-t, amit régóta tervezek. Nem akartam senkit bevonni, de azt hiszem, mégis megkérem az öcsémet, hogy legyen a szerkesztője, vagy legalábbis külső füle az őrületeimnek.