2012. szeptember 30., vasárnap

Német kör

Harminc éve, ezekben az órákban életem addigi leghosszabb, három évig tartó kalandjáról tértem haza végleg Magyarországra, egy zöld zsigulival, Máriaremetére, az Ördögárok utcába...

Vizslaöröm a Szigeten

Nem vagyok nagy kutyabolond, de a vizsla a kedvencem, és nagyon mókás volt, ahogy ez a két állat játszott ma egymással a Rózsakertben. 



2012. szeptember 29., szombat

A szem

Nemrégiben olvastam valahol, hogy az ember egy foltos, mintás, vagy egyéb módon strukturált felületen mindig az arcokat, illetve az ahhoz hasonló alakzatokat veszi észre először. Ez a képesség állítólag hajdanán a természetben, az erdőkben, dús lombok között stb. alakult ki, hiszen az tudott jó eséllyel elmenekülni, aki először kiszúrta az ellenség (ember-állat) ábrázatát.
Kiskoromban, emlékszem hogy a leopárdminta-szerű falvédőn mindig arcokat és állatok fejét fedeztem fel. Felnőttként erre visszaemlékezve sokszor gondoltam arra, hogy biztos csak én vagyok ilyen kattant, egészen addig, amíg a közelmúltban nem olvastam ezt a cikket.
Ez most arról jutott eszembe, hogy ma régi képeken gyakoroltam színes eredetik újfajta fekete-fehér konverzióját, és az egyik fotón, ahogy a szűrőtől a felhők markánsan előjöttek, a jobb felső sarokban hirtelen felfedeztem egy szemet. Számomra annyira élethű volt, mintha csak egy flamand festmény egy részletét kopizta volna oda valaki. Néztem az eredeti fotót, alig lehetett észrevenni színesben.
A teljes kép egyébként fekvő formátumú és a bal oldalán Adamis Gábor unokatestvérem és csapata által tervezett S91-es busz látható, ebből vágtam ki az alábbi két részletet, ami a kép jobb oldala.


2012. szeptember 27., csütörtök

Várkert Bazár, tegnap...

Már régóta terveztem ezt a találkozást. A hetvenes évek végén, tizenévesen rendszeresen jártam ide az "Ifiparkba" koncertekre, egyszer-kétszer még '83 körül is voltam. Aztán katona lettem, és mire leszereltem, a helyet be is zárták. 2006 óta gyakorlatilag naponta elbiciklizek a Várkert Bazár előtt, és rengetegszer gondolkodtam már azon, hogy egy magát európainak valló ország (minden, a sajtóban különböző helyeken felsorolt nehézség ellenére) hogyan engedheti meg magának azt, hogy a város szívében, a Világörökség részéhez tartozó területen ilyen pusztulást néz tétlenül. (Akkoriban el is neveztem ezt a tettet, azaz inkább tétlenséget "világökörségnek".
Aztán hirtelen mozdult valami, tervek születtek, a megvalósítás katonái már a spájzban vannak. Ezért kapva-kaptam azon az alkalmon, hogy a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) hagyományosan megrendezett sétái közé beillesztette a Várkert Bazár megtekintését is, hiszen talán utoljára láthatjuk a helyszínt ilyen állapotban. 
A fotózás során nem a pusztulás nyomait kerestem, azt már megörökítették mások, inkább a látvány romjaiban is fenséges szépségét próbáltam visszaadni. Így kihagytam a válogatásból a nagytotálokat is, inkább a részletekből áll össze az egész, ha összeáll. 
A séta során a szabadtéri területek mellett megnéztük a mélyben húzódó alagutakat, a bazárnak épült, de végülis műtermnek használt utcafronti helyiségeket, és a déli oldalon a bazársort lezáró két lakóházat is.
A sétát Potzner Ferenc, az engedélyezési terv felelős építész tervezője vezette. Apró észrevétel, hogy legközelebb valamilyen mobil hangosítás nem ártana (olcsó idegenvezetői szettek kaphatók), hiszen a tervezett ötven látogató (végülis nem voltunk annyian) nagyobbik része nem hallotta a halkszavú építész bizonyára érdekes előadását. Én a fotózás miatt nem is figyeltem, de volt, aki kifejezetten az infók miatt jött.
Ezt leszámítva a séta nagy élmény volt, és az időjárás is kegyes volt hozzánk.

































2012. szeptember 22., szombat

Alakul

Formatervezés a Siemens NX szoftverrel. Nézni is jó...


Őrjárat az égen

Jónéhány napja arra lettem figyelmes, hogy a Parlament fölött augusztus végén még rendszeresen köröző madarak eltűntek. Úgy másfél-két hétig nem is láttam őket, de tegnap kint voltam pár sorozat timelapse felvételt csinálni, és hazafelé a Batthyány térről újra megláttam a csíkokat csináló csapatot. A raw felvétellel, illetve a kontraszttal kicsit trükközni kellett, hogy egyáltalán látsszanak, de ezt leszámítva minden mozgás eredeti, nem manipulált a képen. Nem lett túl jó így, az Országház beégésével nem nagyon tudtam mit kezdeni, az se látszik, hogy ennél sokkal több madár volt ott, de dokumentációs célból azért ideteszem a képet. Az expozíciós idő 10 másodperc volt.

2012. szeptember 21., péntek

Amikor Brian May kevertet tolt egy biatorbágyi kocsmában, hitelbe...

Mától az Eurocenter megújult mozijában a már sokszor emlegetett koncert - amin én is ott voltam 1986 július 27-én - felújított filmváltozata kerül műsorra, este 8-tól. Egy ezzel kapcsolatos czikk itt olvasható.

Sokk a Trafóban

Néder Panni (akit korábbi munkái alapján ismeretlenül is régóta zseninek tartok - elég csak megnézni még iskolás korában készített fotómontázsait, ha még fellelhetők a neten - , és fényes karriert borítékolok neki) kritikusnak is ígéretes, főleg magyar kollégái mellett (az ilyen GyD, ML, BB-féléket már nem is olvasom, annyira felháborítóan színvonal alatti, amit művelnek, bár ők inkább filmben utaznak). Itt olvasható írása A sajnálat grimasza című előadásról, amit a Trafóban nézhetnek meg az érdeklődők.

2012. szeptember 20., csütörtök

Mégegylecsó, zavaros

Szomorúnak tartom, hogy egy önmagát profinak gondoló stáb ilyen színvonal alatti módon képes csak tudósítani Kölnből, a világ legnagyobb fotós szakkiállításáról. Ezek a srácok láthatólag hiányos szakmai (és riporteri, és operatőri) tudással rendelkeznek, nem alkalmasak arra, hogy ezt a feladatot ellássák. Hangsúlyozom, jelenleg, tehát még belejöhetnek, ha tanulnak pár évet. A gépekről egyik tudósításban sem tudunk meg többet, mintha csak egy hang nélküli felvételen látnánk a masinákat. De még ez a jobbik eset. Mert amikor a tőmondatokon kívül egy-egy infót is megpróbálnak kinyögni, az hemzseg a butaságoktól.
 "A Sony NEX-VG900 rendkívül kisméretűre sikeredett, és full-frame-es érzékelőjének köszönhetően az összes A-bajonettes Sony-lencsét tudja fogadni."


Hát gratulálok. (A VG30-as kistestvér nem full-frame-es, mégis tudja ezeket az objektíveket fogadni. És nemcsak a Sony gyártmányúakat. Valahogy. Adapterrel. Nocsak. Sőt, már az elődök is tudták, a VG20-as, VG10-es. Tehát: a kompatibilitás nem függ össze az érzékelő méretével., full-frame-es voltával...)
Először valamilyen városligeti kis fotós rendezvényen kéne gyakorolni, vagy otthon a tükör előtt, nem Kölnben csapódni bele a lecsóba.

Hol vagytok régi jó, a szakma minden szegletét tüzetesen ismerő szakemberek, Kürti Ákos, Fejér Zoltán, és a többiek? Szükség lenne rátok...

2012. szeptember 18., kedd

Lecsó könnyekkel

Tegnap jött Kati Gyuláról, és a megszokott bringás városnéző tekergésünk után sikerült a világ legcsípősebb hagymáját beszerezni a közeli - nem Al Di Meoláról elnevezett - Aldiban. A gonosz kis sokrétegűnek eme tulajdonságára csak este derült fény, amikor néhány példányának szisztematikus szabdalásába kezdtem lecsókészítés céljából. Könny- és szemcsípésügyileg mindig ez a kritikus pontja a PPP-nek (paradicsom-paprika projekt), de tegnap valami olyasféle illékony anyag hagyta el az AAA-t (aprított alattomos alapanyag), hogy Kati - látva szenvedésemet - a darabolás felénél KKK (kivette kezemből a kést)
A kis naív. Mintegy hét és fél másodperc múlva kénytelen volt azt a megállapítást tenni, hogy efféle intenzív könnygáz-támadással gyakorlott konyhajáró létére még nem találkozott. Közben a búvárszemüveget keresgéltem a gardróbban (nem lett meg), ezért nem tudtam neki elmesélni, hogy én már igen... úgy '83-ban, amikor gáztámadást imitáltak egy katonai sátorban, gyakorlaton, és levett gázálarccal kellett menni egy kört. De az a régi érzés mégis elmaradt valahogy intenzitásban ettől.
Viszont úgy látszik, hogy az erő, ha velünk van hagymailag, az elkészült étel ízében is hatványozottan jelentkezik, ugyanis régen sikerült ennyire zamatos lecsót barkácsolni.
Valamit valamiért.

2012. szeptember 17., hétfő

Nagyobb, hosszabb, vágatlan...

A forgatás során természetesen most is voltak vidám jelenetek, ökörködések, emlékfotók, ahogy kell. Ebből egy szakajtónyi. Köszönöm mindenkinek, aki szerepelt, dolgozott, segített, és felvidította a háromnapos, a látszat ellenére kemény munkát...


Csend. Élet

Néhány kiló kalória

Golyósok. Siófok.

nempárizs nemkertész

Pihen a stáb, kikötötték...

Fanni, első nap. Lemente
Anett és Maya

2012. szeptember 16., vasárnap

Ki Azúr a háznál?

...ha egy szállodának Azúr a neve, miért szürke-bordó színvilágú a logója? 
De mindegy is, végre készen vagyok a filmmel.

2012. szeptember 14., péntek

Rumcájsz csatért csattog

Ez a cs'szlovák mosási módszer nagyon haladó, zöld technológia... csak le kell teríteni a fehér ruhát a zöld pázsitra, megöntözni és összeszedni. Környezetbarát, kényelmes, energiatakarékos :)


Hőschök tereh

...csak ebben a hidegben nehogy Nemzeti Nátha legyen a szokásos évi csínompalkó-megmozdulásból...

2012. szeptember 13., csütörtök

Őszrobbanás

Semminek nem örülök jobban, mint a végre ideért hűvös ősznek, szemerkélő esőnek. Száraz változatát egész évben el tudnám viselni, persze csak ha néha a nap is sütne... meg végülis az esőst is, ha nem sajnálnám a biciklimet a nedvességtől.

2012. szeptember 12., szerda

Juhtúrós krumpli

Ma valamiféle zavar lehetett a mittudoménmilyen konstellációkban - vagy vízérre léptem és az elvitte az energiámat, mint Kuplungnak a Papírkutyákban Lakiteleken :) :) :)  - szóval már reggel éreztem, hogy kész vagyok, mint a matekházi, főleg abból, hogy semmit nem kívánt a gyomrom.
Hál'Istennek szívós vagyok mint az önkényes ablakmosók a piros lámpánál, és egy rövid időszakot leszámítva (2008-2009) igazából életemben sem voltam még komolyan beteg (tulajdonképpen akkor se, csak azt gondoltam). Az utóbbi pár évben, ha meg is legyint valami, az egy napig tart általában, akkor kicsit nyüglődöm, ilyesmi. Persze ilyenkor nagyon sajnálom magam.
Ma egy ilyen kivételes nap volt, ezért elhatároztam, hogy este valami olyasmit fogok vacsorázni, amit igazán kívánok. Pörgettem, pörgettem fejemben a listát, de mindössze két olyan étel jutott az eszembe, amit egyáltalán meg tudnék enni, a spenót, és - a már nagyon régen hanyagolt: juhtúrós krumpli.
Ez utóbbinak a legegyszerűbb változatát dobtam össze, ahogy otthon apámtól kisgyerekkoromban láttam: főtt krumpli, juhtúróval összetörve, megsózva. Én most eléggé el nem ítélhető módon megmutattam neki egy lehelletnyi színes borsot és másfél gondolatnyi zöldborsos francia mustárt, és egy félóra alatt úgy rendbe tette a gyomromat, mintha soha semmi baja nem lett volna (bár az előtte letekert szokásos napi húsz km is biztos belejátszott). Az az igazi, nem eltelős, hanem kellemes, enyhén jóllakott érzés.
Legközelebb megpróbálom a cuccot felturbósítani a neten olvasott egyéb hozzávalókkal: például grillezett pisztráng spenóttal és juhtúrós krumplival. Jól hangzik.