2012. november 16., péntek

Szemfelszedés

Amikor az ember kicsit leszalad lelkileg, mint harisnyán a szem, akkor meg lehet találni azokat az apró örömöket, amik felvidítk. Vegyük a mai napomat... Például hogy felfedeztem két egymás mellé passzított óriásplakátot, ami együtt nagyon vicces, és jó lesz a blogba lefotózni (sajnos csak hétfőn lesz rá módom, addig csak nem szedik le). Vagy hogy tök jól sikerült a joghurtos párolt tonhalam, és a barna rizst is volt elég türelmem kivárni, hogy puha legyen. Vagy hogy nemsokára találkozom egy régi kollégámmal a Dózsa György úton, aki szakértője a régi magnóknak, és megjavítja a duplakazettás Technics deckemet. Vagy hogy épp most kaptam Katitól kedvesms-t, és vár a hétvégén, igaz, végig dolgozni kell majd. Vagy hogy rájöttem, melyik régen látott ismerősömre hasonlít eszeveszettül a tegnap este újranézett Zöld kártya című film kertészt alakító főszereplőnője, Andie MacDowell (ez már a második ismerősöm, aki egy híres színésznőnek gyakorlatilag hasonmása). 
Vagy hogy... vagy hogy... na még kitalálom. Nincs vége a napnak.


Egyébként A felejtés virágai a legjobb filmje. Mármint az említett színésznőnek. És talán a legbrutálisabb is.

A két "vagyhogyra": rögtön indulás után a Vörösvárin egy konflis, ami már önmagában is vidám látvány, a másik meg, hogy a magnó miatt csak a hátsó féket tudtam használni, ezért az ismert dalocska szövegét odafele szórakozásból átköltöttem "Én elmentem a Dózsára félfékkel" kezdősorral, satöbbi satöbbi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése