2013. február 27., szerda

Kazettás felbuzdulás sikerélményből kifolyólag

Úgy döntöttem, megnyitom a szezont, elaraszoltam két keréken a Dembinszky utcába, és elhoztam a megjavított magnómat volt kollégámtól, az ezermester Gellérttől, ami kábé három hónapja nála porosodik. (Csak ékszíjat kellett cserélni, mert gyűrte a szalagot.) Ma reggel kellett volna a cucc régi Csabi-ötletek lejátszásához, így kénytelen volt áthozni a saját magnóját.
Végül találtunk új számoknak kezdeményt, de nem a régi szalagokon. Egyébként onnan a felbuzdulás, hogy ezen a pályázaton másodikok lettünk, Katinak köszönhetően, aki felhívta rá a figyelmemet, és beküldtük a dalokat. Az összes pályamű meghallgatható itt.

Alejandro Vela az Óbuda Társaskörben

... lép fel március negyedikén



2013. február 25., hétfő

...

"...lennél sas, tártszárnyú, bármi, csak ott légy a világ tetején,
de hétköznapnak küszöbén megbotlasz,
s kipereg kezedből, szívedből a vágy..."

2013. február 23., szombat

5. Budapesti Építészeti Filmnapok

A teljes program itt, engem legjobban ez az előzetes csigázott fel. Persze bármit takarhat, de ha hozza az ígéreteket, jó lehet:

Gondolatszerelvények

Dísz-, azaz izé...ööö... gyászburkolat

"szerintem kereszteljük át a zutcát, aztán hátha a burkolat is magától regenerálódik. Ha mégsem, pályázati pénzből csinálunk rohadt drágán egy márványtáblát a Lukács elé, hogy a "múlt üzenete" és "mementó, hogy ez soha többé nem ismétlődhessen meg". A nyomorult autósok meg majd járnak továbbra is szabálytalanul a megállóban a sínen. Ezt már úgyis megszokták, mert nem akartak tengelytörést kapni. A Millenáris Parkból úgysem erre kell hazafelé menni Óbudára kocsival, hanem az Árpád fejedelmen. Ott a név is, burkolat is csocsi. Mi is ez a szám Lajoskám, elviszpreszli? Ó, bakker, hiszen ezt illene ismernem..."

Frankel, Frankel.... volt rajtad sapka vagy nem?



2013. február 22., péntek

Keresztutak

Óbánya, 2008. november 24.

párhuzam

oviherceg évértékelőjéről az a jelenet jut eszembe A bukás című filmből, amikor az oroszok már gyakorlatilag elfoglalták és rommá lőtték Berlint, de a bunkerbe szorult vezetés és csatolt felei még tébolyultan táncolnak a hangos gramofonzenére és a kirittyentett félig bódult nők üvegből öntik a torkukba a pezsgőt.

lehet, hogy ebből is egyszer ciánkapszula lesz?

2013. február 21., csütörtök

Hamis vagy nem?

Miszter Látványpék felvetett egy régóta vitákat generáló problémát a blogján, most épp egy World Press nagydíjas fotóval kapcsolatban. Nevezetesen: meddig lehet elmenni a képek utómunkája során, és mi számít már olyasféle manipulálásnak, ami egy sajtó- vagy dokumentumfotónál nem megengedett?

Ehhez egy kicsit kotorjunk bele a dolog technikai hátterébe, amivel érintőleges szinten a kívülállóknak is tisztában kell lenni ahhoz, hogy érdemben értsék a problémát. Ha egy digitális fényképezőgéppel ún. RAW-formátumban rögzítünk (ennek kiterjesztése minden gyártónál más és más, a Canonnál CRW, a Nikonnál NEF, a Pentaxnál PEF stb.), akkor mindenképpen egy félkész dolgot hozunk létre. Ugyanis a kamera ilyenkor csak a nyers adatokat, számok, bitek listáját rögzíti, amiből nem hoz létre számítógéppel vagy más eszközzel közvetlenül megtekinthető képet. Ellentétben a JPG-vel, ami viszont egy tömörített formátum (vagy a TIFF, ami tömörítetlen, de elég nagy méretű), de használatakor sok értékes adat és lehetőség (vagy a TIFF esetében csak lehetőség) vész el, aminek pont az utómunka-korrekció során érezhetjük hiányát. Viszont a rögzített fájl azonnal megnézhető akár egy telefonon, hiszen minden felvételi paraméter már "eldöntött". A kamera dönti el, amikor a digitális adatokból egy képvariánst generál nekünk. Ezt nevezheti egy zsűri akár "eredetinek" is.

Magyarul, a RAW-képet "be kell fejeznünk" a számítógépünkön. Ilyenkor még nincs eldöntve a fehéregyensúly például, ezt az úgynevezett RAW-konvertáláskor mi állíthatjuk be ugyanúgy, mint a kép sötétségét-világosságát, kontrasztját, színtelítettségét stb. Kicsit olyan ez, mintha régen valami csoda folytán a fotózás után dönthettük volna el, hogy napfény- vagy műfény diát, esetleg fekete-fehér filmet fűzzünk-e a gépbe.

(Közbevetett kérdés: ha a fent említett World Press nagydíjas képet mondjuk műfény fehéregyensúly-beállítással készítem el JPG-ben, hogy egy kékes színezetű fotót kapjak, és ezt már felvételkor eldöntöm - csaltam?? Hiszen az "eredetim" szemmel láthatóan kék tónusú lesz, ami nem egyezik a helyszínen érzékelt valósággal. Viszont a fotó a szabályok értelmében kétségkívül eredeti...) És akkor még nem beszéltem az esetleges porszemek, szennyeződések retusálásáról, ami ugye harctéri körülmények között, objektívcserénél stb. valós probléma lehet.

De térjünk vissza az eredeti vitához. Tehát van egy RAW-fájlunk, ami egy feldolgozásra váró kódhalmaz. Ha egy jó RAW-konverterrel bontjuk ezt ki (pl. Capture One vagy Adobe Lightroom, a Photoshopot én nem tartom erre a célra jó megoldásnak), ezzel utólag szinte egy lépésben meg lehet tenni azt a "módosítást", ami az említett példában látható. Tehát vehetjük úgy, hogy ez nem is változtatás, hanem a kidolgozás egyfajta módszere, a hajdanvolt labormunka digitális megfelelője. (A laborban ugyanilyen "trükköket" szintén meg lehetett tenni, sőt...)

Vélemény(em): Amíg a végeredmény érezhetően (és hűen) a valóságot tolmácsolja (például nem színezte a szerző át a fejeket narancsszínűre vagy lilára) és más hamisítás sem történt a képen ( nem tüntetett el vagy változtatott meg képelemeket, a porszemeket kivéve), addig nem beszélhetünk a kép hamisításáról. Szerintem ebben a konkrét vitatott esetben sem. Más kérdés a szerző ízlése... én nem kreáltam volna ez esetben ilyen harsány színvilágot, a témához jobban illene egy visszafogottabb. Érzékeny téma ez, nem lehet egyértelmű határvonalat húzni. De talán így van ez rendjén.

Ha más műfajjal is próbálunk párhuzamot vonni, elmondhatjuk például, hogy egy dokumentumfilmet is utólag fényelnek, azzal a történetet nem befolyásolják. (Sokkal inkább a manipulatív vágásokkal. De ez már egy másik történet.)

2013. február 20., szerda

hó ami hó

Épp most kitaláltam, hogy idén először végre bringával megyek valahová - no nem messze, csak Aquincumba - erre elkezdett esni a hó.

2013. február 18., hétfő

Zuhanás

Az, hogy az I-nél meg az O-nál nem tudják, mi a meteor és a meteorit között a különbség, azon nem csodálkozom... az ott tevékenykedők nagy többségét régóta nem tartom se újságírónak, se kultúrembernek, némelyiket írástudónak is alig, akik szerencsére azért tőmondatokban képesek kommunikálni és utasításokat végrehajtani.
De az, hogy az MTI-nél sincsenek ezzel tisztában, az mutat egy sötét jövőképet, és előrerajzolja ennek az iránynak a várható további ívét. Ami kísértetiesen hasonlít arra az ívre, amit a pár nappal ezelőtt lezuhant meteorit rajzolt az égre.

2013. február 16., szombat

Lackenhof

Nem tűntem el. Csak forgattunk, Ausztriában, Lackenhofban és Mariazellben, két szállodában. Hazaérve kellett két nap, hogy visszazökkenjek, és most egy kis csokor a kinti képekből. Ez csak az első reggel kb. 2 órája, gyakorlatilag megerőltetés nélkül lehetett percenként képeslap minőségű fotókat csinálni.
És négy napig voltunk ott... igaz, hogy a második naptól felhős volt végig.
De egy nap csoda-napsütést kaptunk, és gondolom, ez lejön a fotókból is. Legközelebb a mariazelli átruccanásokból is összeállítok egy csokorral.

Első reggel a szobánk ablakából. Szerencsére Kati időben ébredt és szólt, így meglett az aranyló hegycsúcs










Pont lecseppent....


Ahol laktunk...







2013. február 8., péntek

Életvonatok

Mivel a szülinapi bulin szombaton nem voltam ott, tegnap látogattam meg Géza bácsiékat a Szent István körúton. Az ebédnél oly mértékben elevenedett meg a múlt, hogy egész nap a hatása alatt voltam. Kölcsönkaptam tőlük Papp Gábor Zsigmond filmjét, amiről már sokat hallottam, de megszerezhetetlen volt. Tegnap koncert után még végignéztem. 
Úgy gondolom, a jelenben nincs okunk és nincs is jogunk panaszkodni. Hacsak azért nem, mert az élet nem adott nekünk ilyesféle próbatételeket, ahol mi is megélhettük volna, valóban oroszlánkörmünk van-e, vagy csak arra való, hogy megvakarjuk az orrunkat.

2013. február 3., vasárnap

Az év koncertje

...2012-ből, számomra mindenesetre.


Már egyszer bekötöttem az Ai Kuwabara triót, mikor felfedeztem őket, és most a lemezük megjelenése kapcsán felkerült a csőre egy teljes koncertfelvétel is. Érdemes rászánni az időt, először talán beletekerne az ember, de ez nem az a beletekerős film. Szép lassan magához édesget, aztán nem is enged. A lány mindent tud a zongoráról, amit 21 évesen tudni lehet. Szerintem már most a világ élvonalához tartozik, és ha vannak is apróbb technikai hibák, a zene a fejében nagyon rendben van, mint ahogy két társának is.

2013. február 1., péntek

A varázsboltban

1960. dec.11-én és 2008. nov.14-én készült. A derű ma is ugyanaz...

Géza bácsinak boltja volt: üveg,
porcellán, tükrök, kristály-mennyezet.
Hátul a műhely: furcsa anyagok,
ágyazott fűrész, mely körben forog,
buggyanó lombú, arany keretek,
és simák, elegánsak, könnyüek,
hosszú lécekben. S lent a pince: ott
Aladdin minden kincse ragyogott!
Szerettem a boltban lenni. Sehol
nem volt tisztább a munka; s amikor
a bácsi (anyám sógora) ügyesen
húzta gyémántját a hűs üvegen,
s halkan pendülve kettévált a nagy
tábla, vagy ha gyors ujjai alatt
megszületett valami szép, finom,
szimmetrikus mű, képkeret, idom:
mint varázslóra néztem rá, aki
Tündérország díszeit késziti.
 
                     
                                                               (Szabó Lőrinc: Tücsökzene)


Adamis Géza bácsi ma 90 éves.