2013. július 30., kedd

100 x 100 = 900

Még augusztus 18-ig megtekinthető a Margitszigeten:

A videóművészet 50 évét ünneplő, 100x100=900 (100 videóművész egy évszázadról) című projekt keretében a világ minden tájáról 100 videóművész 100 alkotással készül, melyek mindegyike a 20. század egy-egy évéhez kapcsolódik. Az alkotások tehát saját műfajukra reagálva igyekeznek egy nyilvános diskurzust teremteni reflektálva jelenük közeli gyökereire, elbeszélve elmúlt évszázadukat és nemzetközi közösséget teremtve. Ez az első alkalom a videóművészet történetében, hogy ilyen projekt létrehozását indítványozzák. A kezdeményezés tehát kísérlet önmagában is. A széleskörű együttműködési hálózatban megvalósuló projekt a világ számos részén bemutatja a gyűjteményt 2013 folyamán. Magyarországi partnerként a Holdudvar kiállítótermében bukkannak majd fel egymást követve az alkotások. A résztvevő művészek listáját, rövid szakmai életrajzukat, és azt az évszámot, melynek ihletésére munkájukat készítették a projekt hivatalos weboldalán találják az érdeklődők: www.9hundred.org/artists.php
A projekt érdessége, hogy egyetlen magyarként Boldizsar CR szerepel egy videóművel, melynek címe Aza Killer és 1979-es év inspirálta.
A videók megtekinthetők 2013. JÚLIUS 18. – AUGUSZTUS 18.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése