Verlaine 170

Az ingó, szűk kapu megzörren és kitárul:
Én sétálok megint az apró kert ölén,
És mézesen tüzel a délelőtti fény,
Túlérett szirmokon a nedves ragyogás gyúl.

Semmi sem változott. Nádszékek sora sárgul
A halk lugasban, a vadszőlő rejtekén...
A szökőkút ezüst morajt úsztat felém,
S a vén nyárfa örök panaszát sírva árvul.

A rózsatövek, úgy, mint rég, vonaglanak,
S mint rég, a szél dacos liliomokba kap;
Minden pacsirta, mely fölröppen, ismerősöm.

Állva találom az út végén Velléda
Szobrát, melyről a gipsz pereg egy kis köröndön.
– Gyér, fanyar illatot szór szét a rezeda.


Forrás

Az ingó, szűk kapu megzörren és kitárul:
Én sétálok megint az apró kert ölén,
És mézesen tüzel a délelőtti fény,
Túlérett szirmokon a nedves ragyogás gyúl.
Semmi sem változott. Nádszékek sora sárgul
A halk lugasban, a vadszőlő rejtekén...
A szökőkút ezüst morajt úsztat felém,
S a vén nyárfa örök panaszát sírva árvul.
A rózsatövek, úgy, mint rég, vonaglanak,
S mint rég, a szél dacos liliomokba kap;
Minden pacsirta, mely fölröppen, ismerősöm.
Állva találom az út végén Velléda
Szobrát, melyről a gipsz pereg egy kis köröndön.
– Gyér, fanyar illatot szór szét a rezeda.
- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/node/12991#1_aalom

Az ingó, szűk kapu megzörren és kitárul:
Én sétálok megint az apró kert ölén,
És mézesen tüzel a délelőtti fény,
Túlérett szirmokon a nedves ragyogás gyúl.
Semmi sem változott. Nádszékek sora sárgul
A halk lugasban, a vadszőlő rejtekén...
A szökőkút ezüst morajt úsztat felém,
S a vén nyárfa örök panaszát sírva árvul.
A rózsatövek, úgy, mint rég, vonaglanak,
S mint rég, a szél dacos liliomokba kap;
Minden pacsirta, mely fölröppen, ismerősöm.
Állva találom az út végén Velléda
Szobrát, melyről a gipsz pereg egy kis köröndön.
– Gyér, fanyar illatot szór szét a rezeda.
- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/node/12991#1_aalom

Az ingó, szűk kapu megzörren és kitárul:
Én sétálok megint az apró kert ölén,
És mézesen tüzel a délelőtti fény,
Túlérett szirmokon a nedves ragyogás gyúl.
Semmi sem változott. Nádszékek sora sárgul
A halk lugasban, a vadszőlő rejtekén...
A szökőkút ezüst morajt úsztat felém,
S a vén nyárfa örök panaszát sírva árvul.
A rózsatövek, úgy, mint rég, vonaglanak,
S mint rég, a szél dacos liliomokba kap;
Minden pacsirta, mely fölröppen, ismerősöm.
Állva találom az út végén Velléda
Szobrát, melyről a gipsz pereg egy kis köröndön.
– Gyér, fanyar illatot szór szét a rezeda.
- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/node/12991#1_aalom

Az ingó, szűk kapu megzörren és kitárul:
Én sétálok megint az apró kert ölén,
És mézesen tüzel a délelőtti fény,
Túlérett szirmokon a nedves ragyogás gyúl.
Semmi sem változott. Nádszékek sora sárgul
A halk lugasban, a vadszőlő rejtekén...
A szökőkút ezüst morajt úsztat felém,
S a vén nyárfa örök panaszát sírva árvul.
A rózsatövek, úgy, mint rég, vonaglanak,
S mint rég, a szél dacos liliomokba kap;
Minden pacsirta, mely fölröppen, ismerősöm.
Állva találom az út végén Velléda
Szobrát, melyről a gipsz pereg egy kis köröndön.
– Gyér, fanyar illatot szór szét a rezeda.
- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/node/12991#1_aalom

Az ingó, szűk kapu megzörren és kitárul:
Én sétálok megint az apró kert ölén,
És mézesen tüzel a délelőtti fény,
Túlérett szirmokon a nedves ragyogás gyúl.
Semmi sem változott. Nádszékek sora sárgul
A halk lugasban, a vadszőlő rejtekén...
A szökőkút ezüst morajt úsztat felém,
S a vén nyárfa örök panaszát sírva árvul.
A rózsatövek, úgy, mint rég, vonaglanak,
S mint rég, a szél dacos liliomokba kap;
Minden pacsirta, mely fölröppen, ismerősöm.
Állva találom az út végén Velléda
Szobrát, melyről a gipsz pereg egy kis köröndön.
– Gyér, fanyar illatot szór szét a rezeda.
- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/node/12991#1_aalom

Az ingó, szűk kapu megzörren és kitárul:
Én sétálok megint az apró kert ölén,
És mézesen tüzel a délelőtti fény,
Túlérett szirmokon a nedves ragyogás gyúl.
Semmi sem változott. Nádszékek sora sárgul
A halk lugasban, a vadszőlő rejtekén...
A szökőkút ezüst morajt úsztat felém,
S a vén nyárfa örök panaszát sírva árvul.
A rózsatövek, úgy, mint rég, vonaglanak,
S mint rég, a szél dacos liliomokba kap;
Minden pacsirta, mely fölröppen, ismerősöm.
Állva találom az út végén Velléda
Szobrát, melyről a gipsz pereg egy kis köröndön.
– Gyér, fanyar illatot szór szét a rezeda.
- See more at: http://www.irodalmijelen.hu/node/12991#1_aalom