Micsoda madár ez?

Igazából csak azért kaptam elő a gépet napozás közben a Rózsakertben, hogy megörökítsem azt az arcot, aki a fején egy ronggyal próbál forgatás közben látni valamit (ismerős a szitu, én is csináltam már ilyet).

Nem másztam a képébe, olyan messze volt, mint Antonioni hullája a bokor alatt, a teljes kockából kivágtam apró kis részleteket. 
Meg amiatt is, hogy amióta tarlóstyutyuék einstandolták a Szigetet, ilyen állapotban van az egész, esik szanaszét. Ha nem sziget lenne, hanem busz, már atomjaira hullott volna. 

(Persze ebben van némi rosszmájú túlzás, de ez a pad sarkához, amin ültem, remek hatásvadász szövegnek tűnik.
Azért van valóságalapja a rosszmájúságomnak: a japánkert a tavalyi árvíz óta halott, a zenélőkút szintén azóta körbekerítve, hogy munkaterület, de én még egy fia munkást nem láttam ott sosem.)

De nem is erről akartam írni, hanem a gólyáról. Mert olyat még itt a nagyréten nem láttam, pedig jópár éve járok ide, szezonban szinte mindennap. Persze valószínűleg a fák mögül elterülő kis állatkertből dobbantott, de akkor is. Végtelen nyugalommal bóklászta végig a virágok mellett a füvet, mintha csak a Sárréten vadászna békákra az eszemadta. 
Távolról lefotóztam, de nagyon messze volt, úgyhogy körbetekertem a másik oldalra. Egyáltalán nem zavartatta magát, a kattogásra néha picit összerezzent, de nem tudtam kihozni a sodrából. 

Egyetlen alkalommal zuhant ki a vadászszerepből, amikor egy kissé túlsúlyos futó egy porcelánbolti elefánt hangerejével elcsattogott mellette műanyag papucsban, akkor egy pillanatra meglengette a szárnyait. Szerencsére ezt is sikerült elkapnom.

Itt megmutattam neki egy fotón Rodin Gondolkodóját. Próbálta utánozni, de nagyon tehetségtelen benne. A holnapi közös gyakorlat a Diszkoszvető lesz...

Aki szerette gyerekkorában Szutyejev: Micsoda madár ez? című meséjét, annak ismerős ez a peckes járás