2014. május 18., vasárnap

Szemkápráztatós 2.0

A villanyderót intenzív biznisze az égbolttal, avagy egy a jelszónk: ma kék-e?






még meg kell állapítanom a gép felségjelét (ugyanabból a képből kinyesve):


2014. május 13., kedd

SZ.E.M. – Kápráztatós

Menjetek, nézzétek meg Mókust a Fogasházban!

Flóri

Egyre kevesebben vannak azok, akik még láthatták a Flórián teret klasszikus állapotában. Amikor még a sarki csemegebolt a város egyik legklasszabban kinéző épületében kínálta portékáit, a tér barátságos volt  és egyáltalán, az egész környék egy álmos vidéki kisváros hangulatát árasztotta. Apró kisgyerekkoromból vannak halvány emlékeim erről, egyrészt nagyapámnak Óbudán volt az üzlete akkoriban, ahol gyakran vendégeskedtem, másrészt Teri néni nyaranta innen hordott ki a Római-partra ormótlan, nagy csuklós buszokkal, amiknek a szagára és a légfékük szuszogására még ma is emlékszem.

Flórián tér, 1968. A jobb oldalt látható épület ma is megvan, a felüljáró takarja ebből a nézőpontból Kép forrása: egykor.hu
 Aztán jöttek a hetvenes évek, és dózerokkal leküldték az egész környéket ikonba, hogy a maradékra ráhúzzák a ma is látható ocsmány kockákat, amiket én házaknak nem neveznék.
Mindez nem volt elég, megépült a felüljáró, ami aztán végképp erősítette a környék falanszter-jellegét, kezdett úgy kinézni, mint egy díszlet valamelyik múlt század első felében készült sci-fi filmből, ami a jövőről szól és nagyon rossz a vége.
És így telt el vagy három évtized, az itt lakók megszokták vagy megszöktek (voltak akik kitartottak, Albert Flóriánt pl. többször láttam itt a villamosról leszállni), a tér túloldalát meghagyták pusztának, funkciótlan, gazdátlan, ronda, szereptévesztett területnek.

Az ember azt gondolná, hogy a rendszerváltás után már nem fogják fokozni ezt az elmebeteg betonfelhozatalt. De mégis. Sikerült most építeni az egyes villamos megállójába egy betonból készül dinoszauruszt. Amit állítólag azért kellett ekkorára méretezni, hogy a villamosok és a tető széle között ne legyen másfél méter, nehogy megázzanak az emberek az alatt a két másodperc alatt, amíg épp felszállnak.
(Egyébként a tető teljes egészében beázik, ez a héten kiderült, szóval nemcsak a széle nem véd, hanem az egész.)
De nem is ez a lényeg. Nem tudom, hogy a tervező életében utazott-e innen villamossal valahová, vagy töltött-e el egy pár napot a környéken. Ugyanis itt egészen mástól kéne megóvni a várakozókat elsősorban, nem az esőtől. Ez ugyanis Budapest egyik legszelesebb helye. Talán a környékbeli utcanevek is ezért kapták a nevüket (Vihar utca, Szél utca).  Ez a monstrum pedig semmilyen módon nem véd a szél ellen. De legalább ronda, és várhatóan hamar összetegeződik újdonsült haverjával, a balra kanyarodó szinténbeton felüljáróval...

2014. május 11., vasárnap

Az ok

Szeretem az ilyen időt, amikor zuhog az eső, tíz fokkal hidegebb van az ilyenkor szokásosnál, és az ember hiányérzet nélkül csinálhat a szobájában egy csomó izgalmas kreatív dolgot anélkül, hogy azon töprengene, miért is nem megy inkább bringázni vagy kirándulni.

Talált pénz

Talán pont Degen Árpád születésnapján történhetett, hogy a Bécsi úton, az Eurocenter előtt futó járdán találtam egy érmét. Akkor még nem gondoltam, hogy azzal, hogy felvettem és zsebrevágtam, majd néhány hétig az íróasztalomon őrizgettem, megismerek egy új tájat, egy új növényt és a múlt egy tudósát, aki mindkettőhöz köthető. Annyi volt a célom csak, hogy beszkenneljem az egyébként nem túl érdekes pénzdarabot, és feltegyem ide, mint talált tárgyat, a gazdáját keresve ( :) ). De valahogy nem sikerült annyira jól a szkennelés, ezért rákerestem a neten (fotózni persze lusta voltam, mert akkor állványozni kellett volna az erkélyen, beállítani stb., így gyorsabb és egyszerűbb volt, persze úgy meg tökéletes lett volna a minőség). És akkor figyeltem fel az érme hátoldalán található növényre. Igazából rendes magyar neve sincsen (pontosabban nem tűnik annak), velebiti degenia, vagy horvátul velebitska degenija... Egy kis sárga virágú növényke, a hegyek sziklás részeinek lakója. 

Mondhatnánk, hogy a horvátok pilisi lenje, bár rokonságban nincsenek, mindkettő endemikus és reliktum faj.
Csakhogy a horvátok sokkal nagyobb becsben tartják a sajátjukat. Idén már ötven éve, hogy törvény is védi e kis szerény kinézetű növénykét. Nem hinném, hogy a pilisi len valaha is felkerül egy magyar pénzérmére, sokkal több esélye van erre Buzánszky Jenő első rongylabdájának, amivel a harmincas évek elején az újdombóvári vasútállomás mögött csapatták a tócsák között.
De visszatérve a degeniára, megnéztem mindenféle útifilmeket az Észak-Velebiti Nemzeti Parkról. Gyönyörű hely, és nyilván vérbeli turistakörökben nagyon ismert, számomra újdonság volt, így a gyermek kíváncsiságával nézegettem a (nem túl jó minőségű, és nem is nagyon friss) videókat. 
Aztán megpróbáltam a növénykéről is valamivel több információhoz jutni, például hogy a növénycsalád rejt-e más tagokat a világ vagy a kontinens más részein, és így bukkantam a felfedezőre, aki a már említett Degen Árpád.
Hát ilyen picin múlnak dolgok, például az, hogy talán egyszer odamegyek fotózni és kirándulni az életben, és ez megint újabb és újabb fordulatokat hozhat...
Hogy találtam egy pénzérmét a járdán.

2014. május 3., szombat

Többek között sok mindenre

A rizs megtette kötelességét...a rizs mehet. A fazékba. Speciális keverékkel, mintegy 2:1 arányú rizs-tönkölybúza mixszel töltöttem meg azt a sörösdobozt, amivel ma egy filmzene néhány akusztikai háttérelemét (nevezetesen shakert) rögzítettem a gardróbomban. Segítség nélkül, így aztán rohangászni kellett a gép és a cella között. Szerencsére a vezetéknélküli billentyűzet működik bent is, szóval el lehet indítani a felvételt. 
Az opusz érdekessége, hogy majdnem a teljes ritmusszekció szájjal és különböző konyhai eszközökkel készült (a megfelelő lábcin például kígyószerű sziszegés, a szájüregben egy kis C-vel megdúsítva), persze ez nekem nem újdonság, néha csinálok ilyet. De ez az első eset talán, hogy egy olyan zenében, amit nemcsak a magam szórakoztatására írok.
A magok jót csörögtek egymással, a munka végeztével belezúdítottam  őket a megkésett ebédemet rejtő edénybe.


Elképzelem, ahogy a tönköly beszédbe elegyedik a forróvízben a kockázott pulykafelsőcombbal. És felvág: 
- Én már dolgoztam a szórakoztatóiparban is....
- Nofene, és mit csináltál?
- Ritmusszekció voltam egy sörösdobozban.

Egyszer egy haverom, még Németországban, amikor valami használati tárggyal kapcsolatban megkérdeztem tőle, hogy "te, és ezt mire lehet használni?", rövid gondolkodás után azt felelte: "többek között sok mindenre"...
Na ezt most ez az eset megint.

2014. május 2., péntek

Áthallás Orionnal

Már tegnap óta az jár a fejemben, vajon mitől is ismerős ez az egyébként rendkívül ízléses logó (hehh), aztán ma beugrott a hetvenes évek Népstadionjának játékoskifutója fölött díszelgő alsó képecske.