...avagy ha áram(szedő) van, minden van...
"Az idei évben ma lehet utoljára napnyugta
után nosztalgiázni a 2-es vonalon a 2624-es kocsival. Szeptemberben is
közlekedik majd minden vasárnap nosztalgiajárat itt, de akkor már
visszaállunk a tavaszi-őszi menetrendre."
Az augusztus 31-i menetrend:
Közvágóhíd: 16:25, 17:25, 18:25, 19:25, 20:25, 21:25
Jászai Mari tér: 16:56, 17:56, 18:56, 19:56, 20:56, 21:56
Fotó: Wölfinger Maximilián
(elnézést a szerzőtől, kicsit módosítottam a kép színegyensúlyán)
2014. augusztus 31., vasárnap
2014. augusztus 30., szombat
2014. augusztus 27., szerda
Csak nincs mindig szél
Vannak ilyen napok. Néhány, egy év alatt. Amikor pont ez a szél fúj. Ráülsz a bringára Óbudán, tolsz kettőt a pedálon, és már ott is vagy a Szabadság-hídnál. Alig tekersz az Erzsébet után az emelkedőn, - azt is úgy érzed, szélcsendben - és harmincötöt mutat az óra. Felfelé. De közben látod, hogy a fákon az ágak úgy meghajlanak, hogy szinte leszakadnak a levelek, a szembejövő kerekesek pedig lejtőn lefelé szenvedve majdnem megállnak. Jó szél - mondják erre a vitorlázók. Francos szél - mondják erre a bringások. Már azok, akik nem élvezik az ilyet. Én kifejezetten szeretem, annak ellenére, hogy a forduló, a Boráros tér után jön a neheze, amikor szembefúj.
De akkor már a belvárosban mész a házak között, azok eléggé lefogják. Szokás szerint begurulsz a vasajtón a szökőkúthoz a Vigadónál, mész egy kört, miközben nézed, ahogy csobog, lépcsőzik egyre lejjebb a csupaalakú vízfolyás. Eötvöst nem érdekli a viharos új kabát, a Zrinyi utcába befordulva kifejezetten burokban érezheted magad, amíg a Bazilika felé gurulsz. Hopp, az egyik japán lány megijed, ahogy lépésben átmész közöttük. Kicsit pont feléd ugrik, de mosolyogva kivéded a támadást, a lábad sem kell letenni, és még barátságosan intesz is: bocs... A téren már építik a bornapok pavilonjait. A Bazilikával szemben szokás szerint megállsz, mint mindennap, és egy-két percre kikapcsolod a füledben a zenét, ami éppen egy Level 42 válogatás - megunhatatlan, városi bringázásra való, minden lényegeset hallasz, dob-basszus-hangszerek-ének, mégsem fedi nagyon a külső zajokat. Annyi zenét próbáltál már tekeréshez, a rocktól a funkyig, az elektronikustól a szvingig, dzsessztől a klasszikusokig... de ez vált be legjobban. Szóval két percre megállsz a monumentális, gyönyörű épülettel szemben, és cikáznak a gondolatok... hogy '90-ben mindig erre jöttél munka közben a Vörösmarty térről és bementél meditálni egy kicsit, hogy "csak egészséges legyen"... hogy pár napja láttad egy általános iskolai osztálytársad egy nyolcvanas években itt készült fotóját a húgáról és annak közismert férjéről, akit nem ismerhettél, csak hallomásból, de már rég nem él... hogy néhány éve így augusztus végén itt várt rád Ő, hogy születésnapozni menjetek a Spájz nevű kultúrkocsmába....
Legközelebb a Margit-hídnál találkozol a süvöltő légtömeg erejével, amikor a Jászairól áttekersz a Margitszigetre. Már épp meggyújtják a lámpákat, amikor leülsz a rózsakert védettebb részében kicsit. Kicseréled a zenét, Bach-toccaták Glenn Gouldtól. Ehhez csend kell. És alkony. És nyugalom belül. Illetve ettől lesz nyugalom belül. Még nem tudod teljesen kikapcsolni, hogy gondolkodj. De figyeled, ahogy bejön a világ, a zajok, a csillapodott szél susogása a szemközti fák közül. Az Árpád-hídon már majdnem sötét van, a goromba vándor jobbról újra az arcodba vág. A Flórián téren épp forgatáshoz készülődnek, földre tett hatalmas, legalább tízezres jupiterlámpák és kordonok között cikázol át az aluljáró felé. Fél kilenc előtt hazaérsz, és még megnézed, mit is művel ez a fuvallat Európa-szerte. Pont mi vagyunk ma az átjáró...
Szóval ez egy teljesen átlagos este. Csak nincs mindig szél.
De akkor már a belvárosban mész a házak között, azok eléggé lefogják. Szokás szerint begurulsz a vasajtón a szökőkúthoz a Vigadónál, mész egy kört, miközben nézed, ahogy csobog, lépcsőzik egyre lejjebb a csupaalakú vízfolyás. Eötvöst nem érdekli a viharos új kabát, a Zrinyi utcába befordulva kifejezetten burokban érezheted magad, amíg a Bazilika felé gurulsz. Hopp, az egyik japán lány megijed, ahogy lépésben átmész közöttük. Kicsit pont feléd ugrik, de mosolyogva kivéded a támadást, a lábad sem kell letenni, és még barátságosan intesz is: bocs... A téren már építik a bornapok pavilonjait. A Bazilikával szemben szokás szerint megállsz, mint mindennap, és egy-két percre kikapcsolod a füledben a zenét, ami éppen egy Level 42 válogatás - megunhatatlan, városi bringázásra való, minden lényegeset hallasz, dob-basszus-hangszerek-ének, mégsem fedi nagyon a külső zajokat. Annyi zenét próbáltál már tekeréshez, a rocktól a funkyig, az elektronikustól a szvingig, dzsessztől a klasszikusokig... de ez vált be legjobban. Szóval két percre megállsz a monumentális, gyönyörű épülettel szemben, és cikáznak a gondolatok... hogy '90-ben mindig erre jöttél munka közben a Vörösmarty térről és bementél meditálni egy kicsit, hogy "csak egészséges legyen"... hogy pár napja láttad egy általános iskolai osztálytársad egy nyolcvanas években itt készült fotóját a húgáról és annak közismert férjéről, akit nem ismerhettél, csak hallomásból, de már rég nem él... hogy néhány éve így augusztus végén itt várt rád Ő, hogy születésnapozni menjetek a Spájz nevű kultúrkocsmába....
Legközelebb a Margit-hídnál találkozol a süvöltő légtömeg erejével, amikor a Jászairól áttekersz a Margitszigetre. Már épp meggyújtják a lámpákat, amikor leülsz a rózsakert védettebb részében kicsit. Kicseréled a zenét, Bach-toccaták Glenn Gouldtól. Ehhez csend kell. És alkony. És nyugalom belül. Illetve ettől lesz nyugalom belül. Még nem tudod teljesen kikapcsolni, hogy gondolkodj. De figyeled, ahogy bejön a világ, a zajok, a csillapodott szél susogása a szemközti fák közül. Az Árpád-hídon már majdnem sötét van, a goromba vándor jobbról újra az arcodba vág. A Flórián téren épp forgatáshoz készülődnek, földre tett hatalmas, legalább tízezres jupiterlámpák és kordonok között cikázol át az aluljáró felé. Fél kilenc előtt hazaérsz, és még megnézed, mit is művel ez a fuvallat Európa-szerte. Pont mi vagyunk ma az átjáró...
Szóval ez egy teljesen átlagos este. Csak nincs mindig szél.
2014. augusztus 26., kedd
2014. augusztus 24., vasárnap
Lakatos és Cosma
A zeneszerző romániai születésű francia. A hegedűs magyar születésű belga. A zongorista szlovák. A film francia. A cipő felemás.
2014. augusztus 23., szombat
2014. augusztus 22., péntek
2014. augusztus 21., csütörtök
2014. augusztus 18., hétfő
maigoethe
Mit kívánjon, ah, az ember?
Jobb ha sorsát veszteg várja,
Ragaszkodik, gyökeret ver?
Vagy ha kiront a világba?
Biztos fészket, tetőt rakjon,
Avagy sátor alatt lakjon?
Vagy sziklában bízzék szentűl?
Hisz a szikla is megrendűl!
Nincs mindenre illő törvény!
Tegyen kiki, a hogy tehet,
Lássa kiki, mire mehet
S hogy ne bukjék, nagyra törvén.
fordította: Dóczy (Dóczi) Lajos
Jaj, az ember mit kívánjon?
Jobb-e, hogyha nyugton marad?
Jó erősen kapaszkodjon?
Jobb-e, ha sodródva halad?
Építsen magának házat?
Jobb, ha felette sátor leng?
Válassza a kősziklákat?
Még a szilárd szikla is reng.
Mindnek ne ugyanaz tessék!
Ki-ki lássa, mit hogy tegyen,
ki-ki lássa, hová legyen,
és ki áll, hogy el ne essék!
fordította: Szaszovszky József
Jobb ha sorsát veszteg várja,
Ragaszkodik, gyökeret ver?
Vagy ha kiront a világba?
Biztos fészket, tetőt rakjon,
Avagy sátor alatt lakjon?
Vagy sziklában bízzék szentűl?
Hisz a szikla is megrendűl!
Nincs mindenre illő törvény!
Tegyen kiki, a hogy tehet,
Lássa kiki, mire mehet
S hogy ne bukjék, nagyra törvén.
fordította: Dóczy (Dóczi) Lajos
Jaj, az ember mit kívánjon?
Jobb-e, hogyha nyugton marad?
Jó erősen kapaszkodjon?
Jobb-e, ha sodródva halad?
Építsen magának házat?
Jobb, ha felette sátor leng?
Válassza a kősziklákat?
Még a szilárd szikla is reng.
Mindnek ne ugyanaz tessék!
Ki-ki lássa, mit hogy tegyen,
ki-ki lássa, hová legyen,
és ki áll, hogy el ne essék!
fordította: Szaszovszky József
2014. augusztus 16., szombat
Fecskendő, mint hangológép
Az 'elmúltnyócév' alatt kialakult esténkénti kerékpárútvonalamon egyre többet módosítgatok, hogy ne legyen annyira unalmas. (Az alap, bár már sokszor leírtam: Óbuda-Boráros tér-Óbuda, 20 kilométer, nyugodt tempóban 53 perc. Lazsálva 56, tüdőkiköpéssel és zöldhullámmal, valamint az összes "mégispiroson" átmenéssel 50.) A budai oldalt idén visszafelé felcseréltem a pestivel, és amióta átadták a Bálnát, a Boráros térről visszafelé már nem a Lónyay utcán, hanem a dunaparti kerékpárúton megyek. Van ugyan egy szakasz, ahol nincs bringaút és járdánkerülgetős-éttermes-kiülősasztalos (a Szabadság-hídtól az Erzsébetig), de utána már élvezetes, bár a Vigadótól a Lánchídig eléggé tele van turistával ilyenkor. De nem baj, mert időnként jól lehet szórakozni a fazonokon. Például legutóbb egy muszlim nőn, aki teljes harci díszben elektromosrollerozott...
Az Eötvös téren minden csütörtöktől szombatig - ahogy tavaly is - az üvegpoharakon xilofonozó bácsi nyomatja, általában nagy sikert aratva a turisták körében. Magnóról megy valami villanyalap, és arra tolja Brahmsot, Mozartot, Bizet-t, Verdit, meg ami a kelyheken kifér. De a legnagyobb rutin, amit legutóbb láttam tőle, az nagyon rendben volt. Talán a bevonulási induló közben, egy olyan résznél, amihez nem kellett feltétlenül egyszerre két ütő, játék közben, tempó közben HANGOLT. Jobbal tolta a dallamot, profin, semmi megingás, semmi bizonytalankodás, ballal meg valami giga orvosifecskendő-félével csepegtette a vizet az Asz és a B pohárba. A refrénig befejezte és immár két szólamban virgázott tovább. Szóval nem félnék a repülőn, ha ilyen rutinnal pilóta lenne...
Fotóm nincs róla, de lehet, valamelyik nap dobozba zárom.
Az Eötvös téren minden csütörtöktől szombatig - ahogy tavaly is - az üvegpoharakon xilofonozó bácsi nyomatja, általában nagy sikert aratva a turisták körében. Magnóról megy valami villanyalap, és arra tolja Brahmsot, Mozartot, Bizet-t, Verdit, meg ami a kelyheken kifér. De a legnagyobb rutin, amit legutóbb láttam tőle, az nagyon rendben volt. Talán a bevonulási induló közben, egy olyan résznél, amihez nem kellett feltétlenül egyszerre két ütő, játék közben, tempó közben HANGOLT. Jobbal tolta a dallamot, profin, semmi megingás, semmi bizonytalankodás, ballal meg valami giga orvosifecskendő-félével csepegtette a vizet az Asz és a B pohárba. A refrénig befejezte és immár két szólamban virgázott tovább. Szóval nem félnék a repülőn, ha ilyen rutinnal pilóta lenne...
Fotóm nincs róla, de lehet, valamelyik nap dobozba zárom.
2014. augusztus 14., csütörtök
Egy esős csütörtök délelőtt / szó lááá szó lááá rééé lááá
Egy áttetsző fehér kistányér, két ledes bringalámpa, egy marék margitszigeti kavics pár csepp vízzel, no meg makróobjektív-állvány elég ahhoz, hogy esős időben jól szórakozzon az emberfia. No meg egy kis utómunka.
első werk |
2014. augusztus 13., szerda
2014. augusztus 11., hétfő
2014. augusztus 10., vasárnap
Ma az ég tele Holddal...
2014. augusztus 6., szerda
Fehér bot helyett telefon
Szerintem ezeket a függőséget okozó sz*rokat (ohh, bocsánat, okostelefon) direkt úgy tervezték - és ezt naponta elnézem - hogy egyik fő szempont volt volt a budapesti Bazilika megörökíthetősége. 25 méterről kellett hogy beleférjen a képbe, a járólapok szintjétől a torony csúcsáig.
Egyébként az utóbbi időben sokkal jobban kell figyelni bringázás közben, mert tíz méterenként jön szembe egy ilyen féleszű (megvan neki a másik fél is, csak a telefonjában tartja), bőszen gyalogol és elmélyülten nyomkodja a gombokat. És általában a fülében a hallgató, így se lát, se hall.
Egyébként az utóbbi időben sokkal jobban kell figyelni bringázás közben, mert tíz méterenként jön szembe egy ilyen féleszű (megvan neki a másik fél is, csak a telefonjában tartja), bőszen gyalogol és elmélyülten nyomkodja a gombokat. És általában a fülében a hallgató, így se lát, se hall.
2014. augusztus 4., hétfő
Kárpát-medence, úszni tudóknak
Isten nagyon arcunkba lapátolta ezt a délkelet-ázsiai párás levegőt, de ezt leszámítva ez a legjobb nyári időjárás, ami valaha volt a medencében. Mármint ebben a Kárpátban.
2014. augusztus 2., szombat
Odarakta
Amíg a japán turista bekötötte a cipőjét, addig Budapest egyik legismertebb szoborcsoportjának lábai elé pakolt nekem egy csendéletet.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)