2014. szeptember 30., kedd

Mol(l) Bubi helyett Dúr Bubit!

Az a baj ezekkel a Bubikkal, hogy már a nevükben hordozzák a szenvedést. Ahogy a zenében a szomorúságot, melankóliát általában a moll hangnem jeleníti meg, a közbringa-szférában szintúgy. Tegnap a Parlament északnyugati, Duna felőli sarkánál naplementétélvezősen ücsörögve hallgattam, ahogy néhány bubis elvánszorog a kanyarban. Az egyik bácsi zöldellő vaskecskéje szó szerint nyekergett, látszott, ahogy alkalmi használója az ideális sík terepen nekifeszült a sorsának, úgy akarta a haladást, de alig ment. A privát szegmens meg könnyedén karikázott el a másik sávban, mint csiga mellett az egysoros görkori.
A legjobb megoldás ez arra, hogy a kezdők kedvét örökre elvegyék a biciklizéstől. Nekik sokszor nincs viszonyítási alapjuk, nem tudják, hogy egy jó kerékpárral milyen könnyű eljutni akár a város másik végébe is. Persze tudom, sok szempontnak kell megfelelnie ezeknek a sáskaszekereknek, strapabíró is legyen, ne is lehessen szétlopni, elbírja a nagyon nehéz embert is, de mégis...
Szóval kéne csinálni egy limitált, könnyített szériát a közbringákból, Dúr-Bubi néven. Némi felárért nem kellene megdögleni, ha az ember el akar jutni két keréken a körúti török büféstől a Király utcai lámpaernyősig.

Syma ügy






A hétvégén zenei kiállítás, az évek óta Hangfoglalás nevet viselő eseményt szerencsére már Budapest Music Expo néven rendezik. A belépés szokás szerint ingyenes, a zaj garantált.

mára

Istenem, add, hogy ne ítéljek –
Mit tudom én, honnan ered,
Micsoda mélységből a vétek,
Az enyém és a másoké,
Az egyesé, a népeké.
Istenem, add, hogy ne ítéljek.

Istenem, add, hogy ne bíráljak:
Erényt, hibát és tévedést
Egy óriás összhangnak lássak –
A dolgok olyan bonyolultak
És végül mégis mindenek
Elhalkulnak és kisimulnak
És lábaidhoz együtt hullnak.
Mi olyan együgyűn ítélünk
S a dolgok olyan bonyolultak.

Istenem, add, hogy minél halkabb legyek –
Versben, s mindennapi beszédben
Csak a szükségeset beszéljem.
De akkor szómban súly legyen s erő
S mégis egyre inkább simogatás:
Ezer kardos szónál többet tevő.
S végül ne legyek más, mint egy szelíd igen vagy nem,

De egyre inkább csak igen.
Mindenre ámen és igen.
Szelíd lepke, mely a szívek kelyhére ül.
Ámen. Igen. És a gonosztól van
Minden azonfelül.

2014. szeptember 25., csütörtök

Juan del Encina

 

MÁS VALE TROCAR - Juan del Encina (1468 - 1529)

Hang-kereső

Ha valaki tud budapesti vagy a várost könnyen elérő, német anyanyelvű, kellemes hangú embert alkalmi jellegű narrátori feladatokhoz, kérem, jelezze. Hasonló karakterű hangot keresek, mint a mellékelt angol nyelvű filmben. Ha nem ennyire mély, vagy kicsit más tónusú hang, nem feltétlen baj. A németen kívül a későbbiekben angol, román és olasz hangra is szükségem lesz, valamint a magyar hang-választékomat is szívesen bővítem... 

maigoethe

Mért mind távolban keresnéd?
Im, oly közel van a jó!
Csak ragadd meg a szerencsét,
Mert mindég jelenvaló.

2014. szeptember 23., kedd

mihez...

...kezdjek egy titkok nélküli emberrel?

Sötét varázslat Aquincumban

"Kevés lelet töltött el olyan izgalommal az elmúlt években, mint egy korrodált, szürkésfehér, meglehetősen meggyűrődött és alig 20 cm hosszú ólomtábla megtalálása. Ez tartalmazta az eddig ismert leghosszabb latin nyelvű, pannoniai átokszöveget.
A lemezt az Aquincum polgárvárosának keleti temetőjében találtuk 2007-ben, egy hamvasztásos sírt körülvevő árokban, gondosan dokumentált, ásatási körülmények között. A szöveg megfejtését Barta Andrea régész, filológus végezte el több éves aprólékos munkával, de a szöveg teljes, pontos értelmezését végül csak egy apró bronztárgy segítségével lehetett elvégezni, amely végig ott volt a szemünk előtt.  
Az előadás keretében átfogó képet adunk az aquincumi átoktábla koráról, bemutatjuk annak elkészült, immár teljes olvasatát és kísérletet teszünk az átokszertartás minél pontosabb rekonstruálására." 


Dr. Lassányi Gábor előadása a Kutatók éjszakája programsorozat keretében pénteken, este hét órától az Aquincumi Múzeumban.

2014. szeptember 22., hétfő

Örülünk, örülnénk...

Annak, hogy a FŐNÖK odacsapott a zasztalra, és megcsináltatta a Japánkertet, annak örülünk. Szép lett, kulturált, a zenélő kútra fel lehet menni nézelődni, cserébe azért, hogy megnémult (de lehet, hogy csak én nem hallottam még "énekelni").



Annak, hogy a FŐNÖK mégegyet odacsapott a zasztalra, és leaszfaltozták a margit-hídi lejárót is a szökőkútig (ami egyébként a legjobb állapotban volt az összes szigeten található út közül, és semmi baja nem volt), annak is örülünk.
 -------
Azonban aminek még felettébb örülnénk:
ha a FŐNÖK odacsapna a zasztalra, és néhány vödör aszfalttal kijavítanák a Holdudvar előtti járdát is, ami legalább 10 éve így néz ki:


ha utána az innen 30 méterre található bekötőutat is kijavítanák, mert sötétben az itt található gödrök veszélyesek nemcsak a bringásokra, de az idősebb gyalogosokra is (ez is így van legalább 10 éve):


s ha már belejöttek, utána egy kicsit besétálnának a karbantartók, és a Rózsakertben szintbe hoznák a betonlapokat, amiket a régen itt állt nagy fák gyökerei toltak fel a helyükről. A fákat a nyári viharok után kivágták, és kis fákat ültettek a helyükre. De az éles szélű betonlapokat úgy hagyták, noha a Rózsakertet nemrégiben teljesen felújították - ennek a  keresztútnak a kivételével.


A futópályáról azért nem írok, mert egyrészt arra nem járok, másrészt annak felújítása már folyamatban van. 

Hát ezeknek örülnénk.

2014. szeptember 21., vasárnap

praktikus

"...praktikus ez a csütörtök, mert távol tartja egymástól a szerdát és a pénteket..."

2014. szeptember 20., szombat

Ezidáig triómentes földrész

Odáig nem megyünk, de ha egy koncertszervező elhozná őket legalább két faluval közelebbre, de legjobb lenne a Ráday utcáig, akkor szerintem sokan szívesen meghallgatnánk...

2014. szeptember 19., péntek

Őszi (át)vedlés

Egyik bőrből a másikba... Olyan régen munkálkodtunk Katival, hogy egész felüdülés volt ma egy átalakulós fotósorozatot csinálni. A borús idő is kedvezett, szép fények voltak. Ja... és tegnap átadták a ...pánkertet a Margitszigeten. Arról majd külön...







2014. szeptember 17., szerda

Germánia látnoka

Mai füllel hallgatva is elképesztő zene. Pedig a tizenkettedik században írta a Rajna partján egy nő, Hildegard von Bingen. 835 éve halt meg, 1179. szeptember tizenhetedikén. A középkori viszonyokhoz képest matuzsálemi kort ért meg, több mint nyolcvan évet élt. Születésekor Magyarországon még Könyves Kálmán uralkodott, halálakor már III. Béla.

2014. szeptember 16., kedd

Éjféli gyors Lisszabonba

Valahogy úgy jött ki a lépés, hogy egymás után két olyan filmet is láthattam, ahol a történet szereplőinek sorsa egybefonódik a történelemmel: egy ország szabadságharcával, illetve forradalmával. 


Ebben is, abban is szerepel gyógyszertár, és gyógyszerész szereplő. Mindkettőben kulcsszerepet játszik egy szerelem, és meghal a szerelmespár egyik tagja. A múltkor már említett algériai történet után most egy portugál história bontakozott ki előttem. Ez a film jobban megfogott, mint az előző, a vágás technikája, ritmusa nagyon emlékeztetett az Órák című filmre.  
Ez utóbbit két éve kölcsönadtam egy gitárművész lánynak, és a mai napig nem kaptam vissza, szóval az is jó film :) 
Ráadásul ez a mostani abban a városban játszódik, ahová a legjobban szeretnék eljutni.

2014. szeptember 14., vasárnap

A bepoloskázott Rózsakert

Ilyenkor ősszel annyi kis csoda, pasztell színekben pompázó felfedeznivaló akad, ki se kell mozdulni hozzá a városból. Csak kimenni valamelyik nagy parkba, például a Margitszigetre. A Rózsakertben idén különösen szép növényeket ültettek, mindegyiket fel is táblázták. Mivel nem vagyok egy botanikus alkat, így a neveket nem szoktam böngészni, de pár fotót mindig szívesen csinálok. A mai képen látható, Etiópiából származó zöld vándorpoloskának ugyan a kertészek és a zöldségtermesztők nem nagyon örülnek (finoman fogalmaztam), de a kis vörös, tükörfényű golflabdák mellett egész pofás a kinézete, ahogy visszaverődik róla a szórt fény.



2014. szeptember 13., szombat

Elmaradt algériai évek

Most, hogy nézem az Algériai napok című filmet, jutott eszembe, hogy egyszer mi is majdnem elutaztunk két évre Algírba, amikor harmadikos általános iskolás voltam. Már le is volt fordítva a bizonyítványom, emlékszem belefűztek egy nagyjából A4-es méretű, összehajtogatott lapot, valami zsinóros pecséttel. Máig sem tudom, miért maradtunk itthon... visszamondták a munkát Apunak? Fogalmam sincs. Keresztapám, aki egyébként Békéscsabán volt főorvos (és nagy pingpongos, emlékversenyt is neveztek el róla, amit a mai napig rendszeresen megrendeznek)  viszont családostul volt ott vagy három évet, még ez előtt az eset előtt. A kisebbik gyerekük ott is született, Sorayának hívják. Úgy tudom, ma Szentendrén él, de kislánykora óta nem láttam.

488 év és 14 nap, szorozva kettővel

Az ember, aki elveszíti gyerekkora egy darabkáját, hajlamos kicsit kotorászni a múltban. Persze tudja, hogy ennek semmi jelentősége... De arra mindenképpen jó, hogy rácsodálkozzon a véletlenekre. 
A gyerekkor egyik darabkája most István, rengeteg történelmi színielőadás és film szereplője, illetve a vele kapcsolatos emlékképek sora. A színész, aki teljes életet élt egy csökkentett módban futó korban - figyelemre méltó teljesítmény.
Mivel épp történelmi dokumentumfilmeket néztem a napokban, kotorásztam az évszámokban egyébként is. És ma feltűnt, hogy I. István királyunk halála és a mohácsi vész között  488 év és 14 nap volt a különbség. Ebben még semmi furcsaság, de István, a színész tegnapi halála és a mohácsi vész között szintén 488 év és 14 nap telt el. (jó-jó, most ne foglalkozzunk a naptárreformmal, meg az esetleges történelmi pontatlanságokkal...)
Az első időszak Magyarország felfelé ívelő korszaka volt. A második kezdete óta gyakorlatilag ez az ország árnyéka korábbi önmagának.
Lehet, hogy a következő 488 év 14 nap megint emelkedő tendenciát mutat majd?

A másik lehetőség

A nagy csatán ha győztünk volna,
roppant hűhóval, mint dukál,
hazám nem állna talpra újra
s bolondokháza lenne már.

Mert rendhez idomítanának
minket, mint szilaj törzseket,
s pattannánk - csattogna a járda -
ha őrmesterünk közeleg.

A nagy csatán ha győztünk volna,
de büszke lenne szép honunk!
A kezünk haptákra szorulna
még akkor is, ha horkolunk.

A nő szakmányba szülne. Zord terv:
évi egy gyermek. Vagy - dutyi.
Az államnak a gyermek konzerv,
s a vér a málnaszörp neki.

A nagy csatán ha győztünk volna,
nagygermán egünk lenne már.
A pap tiszt volna - csüggne bojtja -
s az Isten: német generál.

A határ lövészárok lenne.
A hold: egy frájter rangjele.
Császárunk volna, s az embernek
sisakja nőne, nem feje.

A nagy csatán ha győztünk volna,
nem lenne más, csak katona.
Benn csupa kopjás, csupa kopja,
körül szögesdrót állana.

És nem születnénk, csak parancsra,
hisz olcsók vagyunk szerfelett.
S mert kell, ki be is ül a tankba.
Anélkül győzni nem lehet.

A láncolt értelem naponta
hallgatna új ítéletet,
mint konfetti, hullna a bomba,
a nagy csatán ha győztünk volna...
Még szerencse, hogy elveszett.


Tímár György fordítása
 
Die andere Möglichkeit
Wenn wir den Krieg gewonnen hätten,
mit Wogenprall und Sturmgebraus,
dann wäre Deutschland nicht zu retten
und gliche einem Irrenhaus.

Man würde uns nach Noten zähmen
wie einen wilden Völkerstamm.
Wir sprängen, wenn Sergeanten kämen,
vom Trottoir und stünden stramm.

Wenn wir den Krieg gewonnen hätten,
dann wären wir ein stolzer Staat.
Und pressten noch in unsern Betten
die Hände an die Hosennaht.

Die Frauen müssten Kinder werfen,
Ein Kind im Jahre. Oder Haft.
Der Staat braucht Kinder als Konserven.
Und Blut schmeckt ihm wie Himbeersaft.

Wenn wir den Krieg gewonnen hätten,
dann wär der Himmel national.
Die Pfarrer trügen Epauletten
Und Gott wär deutscher General.

Die Grenze wär ein Schützengraben.
Der Mond wär ein Gefreitenknopf.
Wir würden einen Kaiser haben
und einen Helm statt einem Kopf.

Wenn wir den Krieg gewonnen hätten,
dann wäre jedermann Soldat.
Ein Volk der Laffen und Lafetten!
Und ringsherum wär Stacheldraht!

Dann würde auf Befehl geboren.
Weil Menschen ziemlich billig sind.
Und weil man mit Kanonenrohren
allein die Kriege nicht gewinnt.

Dann läge die Vernunft in Ketten.
Und stünde stündlich vor Gericht.
Und Kriege gäb's wie Operetten.
Wenn wir den Krieg gewonnen hätten -
zum Glück gewannen wir ihn nicht!

2014. szeptember 12., péntek

Mekkora az akkora?

Isztambulban járva az ember lépten-nyomon szembesül azzal, hogy a méretek és arányok errefelé más beosztású mérőszalaggal, más űrtartalmú fánglival lettek kiporciózva. Ahogy az emberek egy négyzetméterre eső mennyisége sem annyi, mint otthon...




Teremtő, nyár, gyufa...

A Teremtő nagyon komolyan vette - és igyekezett is a kedvemben járni - hogy szeretem a hűvös, esős nyarat. Sőt, itt az ősz, és még most sem vesz vissza....
Ezzel sokaknál biztos kihúztam a gyufát.

2014. szeptember 11., csütörtök

Melyik farkast táplálod?

Mindenkiben megvan jó és rossz, közhely, de igaz. Itt egy érdekes cikk a "legjóravalóbb" egyúttal "legszörnyűbb" ember kapcsán erről. Kohlhaas Mihály históriáját rengetegszer feldolgozták. E. L. Doctorow "Ragtime" című regényében még a XIX-XX. század fordulójának Amerikájába is áthelyezte a sztorit - és az ott is működött. Ez a cikk most nem a történetről szól, hanem egy jelenségről, ami a tizenhatodik század óta szinte változatlanul tapintható, itt van közöttünk. És hogy miért ma van szó erről? Talán az írás elolvasása után mindenki számára kiderül...

Sufniban talált számla

...2003. szeptember 11-én kaptuk a Sankt Goar nevű kis Rajna-menti településen. A szálloda egyébként olyan négyszáz éves épület, és az egész környék a világörökség része.



ps.: csak hosszú keresgélés után sikerült a neten megtalálni, hogy hova a csudába is mehettünk akkor... egy Rijen nevű holland kisvárosba, diaporáma fesztiválra...

2014. szeptember 5., péntek

A Zacinto

Sosem jutok többé szent partjaidra,
ahol gyermeki testem heverészett,
jó szigetem! Magad csak nézdegéljed
a Jón tenger tükrében, melynek fodra

egykor a szűz Venust világra dobta,
ki ott gazdag szigeteket igézett,
hogy nem is hallgatott róla az ének
annak lantjáról, aki dalba fogta

a nagy kalandot, melyből viharoknak
hőse, Ulysses megszépülve tért meg
s Itháka partját csókolá veszetten —

Te csak dalát kapod majd meg fiadnak,
szülőföldem, jaj, mert megkönnyezetlen
temetést írt nekünk elő a végzet.
(Fordította: Jékely Zoltán)

2014. szeptember 4., csütörtök

A Nagy Háború humora

Sokszor és sokféleképpen hallottunk, tanultunk már az I. világháború történetéről, következményeiről, máig tartó hatásairól, a találmányokról, az átalakult , modernizálódott gondolkodásmódról, amit "neki" köszönhetünk. Viszonylag kevesebb szó esik - a játékfilmeken, irodalmi feldolgozásokon kívül persze - a hétköznapokról, az átlagemberek mindennapjairól, főként nem a vidám pillanataikról. Véletlenül futottam bele A Nagy Háború anekdotakincse című gyűjteménybe, ami már 1915-ben megjelent, és rövid, többnyire vicces vagy annak szánt kis epizódokkal van tele. Most ezekből kettő:

HOGYAN MEGY A MAGYAR NÉP A HÁBORÚBA?
A villamos a Rákóczi-úton halad. Az egyik ülésszakaszban öten ülnek: két tartalékos, közös hadseregbeli csukaszürke uniformisban és két asszony és egy pörgekalapos fiúcska, talán két esztendős. A fiatalabbik tartalékossal szemben ül a menyecskéje, csinos, fiatal asszony s egész úton fogja az ura kezét. Az idősebbik tartalékos harcsabajszu, öreg vitéz, bizonyosan már az utolsó rezervista esztendejét gázolta, hogy megharsantak a háborúba hivó trombiták. Ennek a térdén ül a barnaképü, pufók gyerek, aki igen büszkén lobogtat a kezében egy nemzetiszínü papirzászlócskát, melyen ez a fölírás rivalg: "Éljen a háború!"
Csöndesen beszélgetnek. Illetőleg csak a harcsabajuszu beszél a feleségével, a fiatal pár szótlanul melengeti egymáson a tenyerét.
- A sarlót vidd vissza az Évinek.
- Már visszavittem.
Hallgatás.
- A Jóska is berukkolt már? - kérdi az asszony.
- Be. És ugyancsak hejjehujázott az úton.
Ezen mind a négy elmosolyodik. Az a bizonyos Jóska afféle népszerű alak lehet.
- Gyorson utazott, első osztályon, - teszi hozzá a nagybajszu.
- Hát szabad azon?
- A kondoktor le akarta szállítani, hogy aszongya, a rezorvista a személyen megyen, a harmadik osztálon, várja meg azt. De a Jóska nekiesett, elkezdte ölelgetni meg csókolgatni, édös atyának, kedves egy testvérének tisztölte, - ezt már nem bírta el a konduktor, úgy elszaladt, mintha kergetnék.
Kurtácskán, de jóízűen nevetnek. A gyerek megmozdul az apja ölében, mire a vitéz nyájasan lenyujtja hozzá a rengeteg bajszát és megcsókolja. Ez az egyetlen elérzékenyülés, amit a társaság megenged magának. Meg hogy a fiatalabbik házaspár keze olyan makacsul összetapad.
- Mikor indultok? - kérdi az asszony.
- Hatkor. A keletiről.
Most négy óra. Ezeknek hát már alig van idejük az együttlételre és előttük szürkél a köd, mely az embereket elnyeli. A köd, melyben most eltünik egész Európa. És nincs egyetlen könnycsepp a szempillákon, csak csöndes, mindennapi érdekü beszéd, futó mosoly, - és két összesimuló kéz, meg egy csók olykor egy kicsattanóan pufók gyermekarcon.
...Igy megy a magyar nép a háborúba.

KETTŐTŐL NÉGYIG.
A világháború elején sok rendkívüli dolog történt, de aztán megszokták az emberek.
Megszokták a hadüzeneteket is.
Egy héten két-három-négy hadüzenet. Más időkben egy is éppen elég volt, hogy világszenzáció legyen.
Most már megszokták a hadüzenetek halmozódását is.
Annyira megszokták, hogy humorizálnak rajta. A legjobb ötletük a berlinieknek támadt. Azt mondták: Ki kell függeszteni a külügyi hivatal portájára egy táblát s azon ez álljon:
Hadüzenetek naponkint csak 2-től 4-ig fogadtatnak el.

2014. szeptember 2., kedd

A nagy számok örvénye

100ezer expozíció húsz darab gomolygó füstfiguráért. Köszönet M. Lacának és blogjának, az MLZPhoto.hu-nak, hogy felfedte előttünk ezt a kincset. A teljes sorozat a művész, Thomas Herbrich oldalán fellelhető.







2014. szeptember 1., hétfő

A közös költség balladája

Már elég régóta le akartam fotózni, ma megtettem. Ilyen gyakran festik nálunk a lépcsőházat...




Utánanéztem: A.A. 1999-ben volt pár hónapig szökésben, amikoris a nép egyszerű fiai elárasztották a várost az ilyesféle buzdító feliratokkal. Arra gondoltam, hogy amiért az exhokist ennyi ideig népszerűsítette a ház, meg lehetne kérni, ugyan adjon már el egy pár csetressel többet, és támogassa a tömböt, hogy tudjon venni pár tíz liter festéket, ha már a k. költségnek (a k. ez esetben nemcsak közöst jelent) valahol nyoma veszett. Vagy abból fizethették ki a bankoknak a kártérítést? :)