2014. október 31., péntek

Ködleves

A mai nem volt egy átlagos napnak mondható. Ennek egy része volt a szokatlanul soká megmaradt köd. A fotókon szinte eltűntek a színek. Ezzel búcsúzott a város az októbertől... A hűvös köszönéshez fénykarcoltam néhány képeslapot...

Lőttem pár változatot, utólag a besétálós tetszik legjobban.

Közben kisütött a nap, és pár perc alatt felszállt az addig makacsul kitartó köd.

Ez még egy bő félórával korábban. A Margit-híd, Buda felől.

2014. október 29., szerda

Ok-tettek

Már régóta tervezem, hogy nyitok egy másik blogot, ahová a marhaságaimat, kínrímeimet és egyéb magasröptű munkásságomat helyezem el. Ilyenek naponta jutnak eszembe, úgy nyolc-tíz is sokszor. De az utóbbi két évben ezeket egy kis elektronikus naplófélébe (RedNotebook, nagyon hasznos kis ingyenes segédprogram ám!) fel is írkálom. A múltkor valamit kerestem, és visszanéztem néhány hónapot. Hát legalább negyedóráig röhögtem a saját marhaságaimon. 
Azért neveztem el őket oktetteknek (bár se nem nyolctagú zenekarról, se informatikai szakkifejezésről nincs szó), mert egyrészt általában nyolc szótagból álló két- vagy többsoros versikék, másrészt ok nélküli, sőt oktondi tett ilyennel tölteni az időt. Aki erre immunis, az természetesen halálra fárad tőle és egy idő után apró rángások jelennek meg az érzékenyebb arcizmaiban. Viszont szerencsére ismerek olyat, aki fetreng az ilyenektől jókedvében. Sajnos a net terjedésével az emberek sokkal fásultabban reagálnak a szóviccekre, hiszen a kínrímek nagy részét valaki már felfedezte és felfedte. (Régi szép idők Vargha Balázzsal...)
Ez az oka egyébként, ami miatt talán mégsem akarom a saját tölténytáramat az elektronikus térbe röppenteni. Egyből közkinccsé válik - forrásmegjelölés nélkül. És ezeket még vízjelezni se tudom, mint legújabban a fotóimmal teszem.
A péket, azaz képet egy mai agyfröccshöz emeltem el (Wodehouse (azaz Révbíró) egyik kedvenc szavával élve: csórtam) a netről. A tényleges produktumtól azonban - ezen a fórumon - megkímélek mindenkit.

2014. október 28., kedd

2014. október 27., hétfő

Dire Straits, 1992, Basel

 

Elég jó kis hangverseny kerekedett ott akkor. A perkás arcnak szerintem ütésenként fizettek.

2014. október 24., péntek

Mérő

Egy internetes életmódmagazin számára készítettem tavaly ezt a sorozatot, meg is jelent belőle néhány felvétel. Az ágbogas fotó a Jászai Mari téren készült. Illetve tulajdonképpen a másik is, a felső rakpart korlátjánál. De készültek még képek Mérő László lakásán és a Tátra utcában, a volt pártgarázs magasságában, a komor épület szögletes ablakaival a háttérben.
 (Közben megtaláltam a felső kép editált, fekete-fehér változatát, amivel annak idején elszöszmötöltem, és mivel sokkal karakteresebb, cseréltem. Jobban megnézve, a kép jobb oldalán lévő középső halvány vízszintes csikot először valamiféle digitális hibának véltem, de aztán rájöttem, hogy az a villamos felsővezetéke...)



2014. október 23., csütörtök

2014. október 22., szerda

Sokat beszélek egy plakátról, ami nincs is itt


Megállapítások a képpel kapcsolatban:

Több a torony, mint a dolmányos varjú.
Az oroszlánok és a griffmadarak száma - külön-külön - megegyezik a varjakéval.
A bal oldali felső kereszt hiányos. Ez nem közismert, ezért nem mindenki tudja.
Az alsó kereszt ferde, de kicsi és ezért nem nagyon látszik, ezt viszont mindenki tudja.
A jobb felső keresztbe lehetetlen belekötni.
A képen tavasz van, most meg ősz.
A fotón egy plakát is szerepelt, "Ha volna két életem" címmel, de a kompozíció kedvéért ezt levágtam.
A "Ha volna két életem" szövegét Horváth Attila írta, akinek ez a plakáton szereplő életműkoncertje már rég lezajlott.
2014 őszén már nincs 2012 tavasza, ezért a varjú valószínűleg nincs már ott.
Fogadni mernék bárkivel, hogy a plakát sem, és ha nyernék, azt mondanám az illetőnek: "na ugye?"
A hirdetőoszlop és a templom még ott vannak.
A varjas pillanat a Batthyány téren történt egy bringázós március tizenhatodikán, csepeli/hajnali forgatásról hazafelé jövet, reggel 7 óra 10 perckor.
Több nem jut eszembe. A plakátos verziót egyébként annak idején feltettem ide. Akit érdekel, megkeresi.

Alaphang

Bár nyár óta egyáltalán nem olvasok napi híreket - rengeteg ostobaságtól és rosszindulattól kímélve meg ezzel magamat - az embereket legjobban érdeklő aktuális dolgok, tényleg fontos hírek más csatornákon mindig eljutnak hozzám. Ahogy levettem, a mai aktuális nótához az internet a dó.



Az internetes adatok továbbítása technikai jellegű kérdés. A szerzői jogvédelem alá eső adatfolyam kezelése már tartalmi is, hiszen itt az adatok valamiféle szellemi pluszt továbbítanak. A kettőt külön kell tárgyalni bármiféle szabályozáskor. Egy térfigyelő kamera által továbbított kép vagy egy Fellini-film értéke nem lehet azonos csak azért, mert gigabájtokban összevethető az adatmennyisége.
Valamint az is kérdés, hogy egy Háború és béke volumenű alkotás mekkora értéket képvisel írott formában, néhány tíz vagy száz kilobájt adatforgalommal, és mekkorát a több gigabájtos filmes változata? Az emberiség kulturális öröksége szempontjából melyik a maradandóbb? És melyiket könnyebb ellopni, továbbítani manapság? Nagy kérdések...

A gigabájt-alapú adóztatásnak nyilvánvalóan az az ötlete, hogy mérhető. Nem lehet megadóztatni az aszfalt koptatását vagy a levegővételek számát, mert nem ellenőrizhető, nem kontrollálható. Bár anélkül, hogy a konkrét ügyben állást foglalnék - nincs elég információm ehhez - úgy tűnik, azoknak habzik a szája legjobban a fröcsögéstől, akik mások szellemi termékeit lopják gátlástalanul, esetleg még pénzt is keresnek vele maguknak, például a blogjukban vagy honlapjukon, hirdetések formájában. (A vállalati adatmozgatásra nem térek ki, ehhez nem is értek, ott nyilvánvalóan érzékeny pontokat érint a dolog. Én most csak a kulturális síkot szemlélem horizontként.)
De minden megszokás kérdése. A jóhiszemű felhasználók is, ha eddig a telefonálás vagy a tömegközlekedés lett volna ingyen, most az ellen tiltakoznának.
Annak közbeszúrásával, hogy valami ellen tiltakozni, pláne indulatból, pláne konkrét megoldási lehetőségek felmutatása nélkül, teljesen felesleges dolog, általánosságban az a véleményem, hogy mivel egy viszonylag új kommunikációs csatornáról van szó, ami rövid idő alatt az emberiség teljes életét, gondolkodását, kultúráját, hitrendszerét és gazdaságát olyan mértékben formálta át, amire a világtörténelemben még sohasem volt példa, óhatatlan, hogy előbb-utóbb globálisan is kialakuljon valamiféle részletesebb szabályozás. (Nyilván nem egy hatalom érdekeit szolgáló, és nem ez, mielőtt valaki félreértené...) Ez még akkor is így lenne, ha nem vennénk figyelembe az érdekszférák szempontjait, az ebben rejlő iszonyatos hatalmi potenciált, hírértéket és meggazdagodási lehetőséget, csak és kizárólag a kulturális és tudományos átformálódást. Például jogos igény az emberiség jóhiszemű felétől, az alaptalan, névtelen mocskolódók, rémhírterjesztők elszámoltathatók legyenek (én pl. csak egy mágneskártya használatával engedélyezném a hozzászólásokat, amin rajta vannak a felhasználó adatai) a szellemi termékeket előállítók műveit ne tekintsék közprédának, és ugyanúgy értéke legyen bárki munkájának, mintha az illető kenyeret sütne vagy paradicsomot termelne és eladná. És ez mérhető legyen, és a munkája értékét mindenki kapja is meg. A letöltések száma ennek mérésére nyilvánvalóan nem alkalmas, azonos számú letöltés esetén a kismacskák jópofa ügyetlenségeit ugyanannyi honoráriummal jutalmazni, mint egy művészi alkotást, nem tűnik se értelmesnek, se igazságosnak. 
A mostani magyar szabályozási kísérlet nem szolgál(na) szerzői jogi érdekeket, hiszen a pénz nem megfelelő helyre jut(na) el, hanem egy hatalom lukas fazekába ömlik majd (ha ömlik, ez majd kiderül). De arra jó a dolog, hogy átgondoljuk, így 15-20 év után: világháló - vajon mi is ez az egész? Mit hozott magával? Miért volt eddig "ingyen"? Ingyen volt-e eddig? Megérte-e - idáig - ez az emberiség létét, létezését gyökeresen átformáló változás? Ha megérte, kinek érte meg? Kinek nem? Kinek fogja megérni, mondjuk 10, 20, 50 év múlva? Lehetne folytatni a kérdéseket... Hiszen a jó megoldások mindig a jó kérdések feltevésével kezdődtek.

2014. október 21., kedd

Ábel a lépcsőházban

A postaládák melletti kis polcon találtam nyáron másodmagával ezt a könyvet. A lapjai kissé önállósodtak, de nem volt hiányos. Mivel a filmet már láttam régebben és tetszett, úgy döntöttem, elolvasom. Most pedig mehet vissza a megtalálási helyére, hátha lesz még érdeklődő...




2014. október 20., hétfő

A Kőrösök szelidítője

Nem véletlen, hogy pont a gyulai belvárost átszelő csatorna mellett futó utcácska viseli a Bodoky nevet. A 200 éve született Bodoky Károly vízügyi mérnök munkássága nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a régi Gyula - aminek egyes területein hajdan csónakkal közlekedtek az emberek, mint Velencében - elnyerje mai formáját. Az utca végén található kávéműhely (ahol egyébként finom kézműves söröket is lehet kapni)  is az ő nevét viseli. A pár éve felújított kávézó mögött, a vízparton van egy-két olyan düledező, romos állapotban lévő ház, ahová a nyitott ajtón-ablakon bekukkantva az az érzésünk támadt, hogy  öt perc múlva összedől az egész. Remélhetőleg az idei rohamléptékű fejlesztésekbe belefér, hogy ezek is megújuljanak.







2014. október 14., kedd

Boszorkányos éjszaka Sopronban

Tavaly elkezdtem az utazásokkal kapcsolatos írásokat egy másik, új blogba gyűjteni, de aztán úgy gondoltam, hogy felesleges újabb zsebeket varrni a világháló kabátjára. Úgyhogy ezt a tavaly decemberi hangulatot - változtatás nélkül - most áthoztam ide.  

Esti barangolás a leghűségesebb városban

Ha az ember még sötétedés előtt felnéz a köd borította Sopronban a méltóságteljesen terebélyesedő Tűztoronyra, és látja fellibbenni a madarakat, ahogy a felszálló enyhébb légáramlatban feketén köröznek a monstrum előtt, valamit megsejthet abból a hangulatból és lelkiállapotból, ami az elmúlt évszázadokban a város boszorkánymeséit és egyéb misztikus történeteit életre hívta. Mert a város falai ódon titkokat őriznek, amiket a kövek még láttak, és a kiváncsiskodó látogatónak néha oda is dobnak belőle néhány morzsát, hogy még jobban felcsigázzák az érdeklődését.


Persze ehhez médium is kell, akin keresztül szólhatnak hozzánk. A mi médiumunk Taschner Tamás volt, aki bámulatos mélységig ásta bele magát ezekbe a történet-törmelékekbe, és ezen az estén a hideg fázós utcákon bandukolva újrateremtette nekünk a titokzatos boszorkány-Sopront. Idegenvezetőnk az 1800-as évek végén élt történetgyűjtő, Bünker János históriái alapján részletesen elmesélte, melyek azok az utcák, ahol éjszaka egyedül még véletlenül se járjunk-keljünk. Az Ikva-híd környékén ugyan már nem sétálgathatunk, mert azóta beépítették a területet, de régebben itt az arra tévedőket rendszeresen lekergették a patakpartra a boszorkányok, és addig hajszolták őket, amíg a szusz már csak tévedésből maradt bennük.
A Pócsi utca is kétes hírű környék: a némberek itt áztatták ruháikat a vaksötétben, és aki arra járt, azzal végeztették a munka oroszlánrészét: befogták mosni, és még jól le is locsolták vízzel. A Szent Mihály utca jelenti talán a legnagyobb veszélyt a ma gyanútlan városhódítóra, lévén karácsony előtt mindenféle árus lepi el ma is a kanyargó utcácskákat. A boszorkányok errefelé árulták gyümölcsüket, amit a keleti árusokhoz hasonlóan zajongva tukmáltak a meglepett idegenre. A portéka azonban reggelre értéktelen kacattá, hitvány lim-lommá nemtelenedett.


A hűség jutalma

Aki úgy gondolja, hogy kinőtt már a mesékből, és komoly, „fantáziátlan” felnőtté változott, annak sem kell csalódnia az esti másfél órás idegenvezetésben. Persze csak akkor, ha rétegesen, jól felöltözött, különben meggyűlik a baja a mínuszokkal és nemigen tud figyelni Taschner Tamás professzionális szinvonalú előadására.


Mivel december 16-án történt ez a mi esti sétánk, különös aktualitása volt. Éppen 92 éve, 1921. december 14-16 között tartottak népszavazást arról, hogy a város és a környező települések (Ágfalva, Balf, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és Sopronbánfalva, összesen 257 négyzetkilométer), Magyarországhoz vagy Ausztriához tartozzanak-e. Sopron lakosságának több, mint 72 százaléka voksolt az „itthon maradásra”, öt faluban azt szerették volna, ha a túloldalhoz csatolják a területet. 

Ez az eset a trianoni szerződés egyetlen olyan komolyabb területi revíziója volt, amit a nagyhatalmak tartósan el is fogadtak.
Mindezt a hűségzászló tövében hallhattuk, majd továbbsétálva a ködbe burkolódzó Széchenyi téren csodálhattuk meg a legnagyobb magyar egész alakos bronzszobrát.

Szokatlan szögből, hátulnézetből, és ez, hogy szimbolikusan követőivé is váltunk pár percre, különös hangulatú fotót is szült. (Általában elölről szokták a szobrot megörökíteni, Klösz György 1897-ben az átadásakor oldalról is lefényképezte. Előbb-utóbb körbeérnek a dolgok...)


Zegzugos történelem

 

A Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központ előtt elhaladva tovább barangoltunk a hangulatos utcácskákon a Fő tér irányába, és közben azon merengtem, hogy Sopron egységét és öntudatát nemcsak a hajdani népszavazás, hanem az a fantasztikus városképi egység és harmónia is világosan megmutatja, ami háttérinformációk nélkül is ámulatba ejti az idelátogatót.

Nemhiába akarta Ausztria ezt a várost Burgenland fővárosának megtenni (alkotmányba is foglalta ezt, ami csak 1963-ben vesztette hatályát), hiszen a város méltósága és szépsége egy lapon említhető a legtüneményesebb osztrák kisvárosokkal. 




Kevesebben tudják, hogy Sopron a magyarországi erdészet fellegvára is. Amikor 1919-ben a felvidék és Selmecbánya Csehszlovákiához került, az Erdőmérnöki Kar Sopronba költözött. Az erős jelenlétet az Erdészeti múzeum léte is fémjelzi, amelynek épülete karnyújtásnyira van a város közepétől.


Örömünnep a város szívében

A Fő teret ilyenkor az adventi vásár csillogó fényei, a sátrak, a forralt bor és jókedv, a színpadon egymást követő vidám programok foglalják el. 


Az egyik sarokban a Kecske-templom, a hátsó szegletben meg a diszkrét bölcs, a város épségére vigyázó, szelíd pasztell fényruhájában irányt mutató Tűztorony viseli el türelmesen a zsibongó városi hadat és a turistákat. Talán régmúlt időkre gondol, köddé vált mulatságokra, kereskedőkre, katonákra, szolgálólányokra és titkos légyottokra az apró ablakok rejtekén. 


Mert a város nem sokat változott. Csak a lakói cserélődnek időnként.


2014. október 13., hétfő

Retropolis

Beleénekeltem én Szalai Károly, ötvenéves koromba', Kisgörgénybe', 1914-be'



Az archiv hangfelvételeket Bartók Béla gyűjtötte, többek között Kisgörgényben, 1914 áprilisában. A felvételek pár évtizede hagyományos hanglemezen is megjelentek.

2014. október 9., csütörtök

Esti program

...hmmm, nincs jobb, mint a langymeleg őszi estében letekert huszonegynéhány kilométer után (Paco de Lucia koncert a fülbe, a Bazilikától egy érdekes skála megjegyzésével és memorizálásával, hogy hazaérve rögtön bejátsszam egy midi fájlba zongorán) olívaolajban ropogósra sütött friss csirkemáj csípős francia mustárral megbolondított zöldkörettel és rizzsel. És bő negyedóra alatt kész is.

2014. október 8., szerda

A futó csak átlós irányban haladhat...

Ez a magyarázata a sziget belső útjain felszaporodott létszámú, bizonytalanul ide-oda bóklászó futók áradatának. (Mondjuk a szöveg ellenőrzéséhez/javításához egy korrektor nem ártott volna...)


2014. október 6., hétfő

2014. október 5., vasárnap

Luk van minden csövön...

A tegnapi kiállításon, a "csendes" terem egy fotogénnek jóindulattal sem nevezhető sarkában volt ez a kis előadás, ahol a férfiú bemutatta, hogy szinte bármilyen cső alakú használati tárgyat, háztartási eszközt meg lehet szólaltatni, mint fúvós hangszert. 


Sajnos nem vettem fel, de teljesen élvezhető, bambuszfuvola-szerű hangot adott mind a felmosó, mind pedig az összecsukható kampósbot, amin gyárilag még lyukak is voltak a játékhoz. Laár Andris jutott eszembe az elmaradhatatlan Wartburg vízpumpa-csövével (autószerelőktől elnézést, ha szakszerűtlen a megnevezés), amivel napéppenhegymögébukós-meditációs zenéket szokott előállítani.


2014. október 4., szombat

Alapi Power Trio, mai koncert

Tulajdonképpen nem is akartam ma a Music Expón fotózni, de pont azelőtt futottam össze az egyik standon Alapi Pistivel, hogy elkezdték a koncertjüket az egyik nagyszínpadon. Gondoltam, picit belenézek, de amikor a mélyláda mellett állva mellkason taszajtott egy brutál jól kevert láb-basszus párosítás, ösztönösen elővettem a gépet és elkezdtem őket fotózni. Megérte ott maradni, jól szólt és nagyon egyben volt..






A végén beszállt kissrác úgy néz ki, mint Nuno Bettencourt gimnazista korában :)

Sajnos belógott az a fránya mikrofon...

2014. október 3., péntek

még ez is mókusos

A virágágyásról akartam egy emlékfotót készíteni a ferences kolostor romjai mellett, amikor észrevettem a keresőben az állatkát. Az eset után hazafelé Antonioni híres filmje jutott eszembe, bár ez nem egy döglött mókus volt. Sőt, nagyon is eleven... csak néhány tizedmásodpercig vágta magát figyelő pózba. Ösztönösen nyomtam le a gombot mindenféle komponálási lehetőség nélkül. Erős nagyítás, a képkocka egy részlete csupán.


Eléggé elszaporodtak a szigeten ezek a kis bohókás jószágok, szinte mindennap látok négyet-ötöt. A múltkor a Margit-kolostornál úgy szaladt át a bringa előtt az egyik kis szőrmók, hogy csak a vészfékezés mentette meg attól, hogy lenyakazzam az első kerékkel.

2014. október 2., csütörtök

2014. október 1., szerda

A jövő zenéje

A beágyazás le van tiltva ennél a videónál, a linkre kattintva érhető csak el. Ilyen, amikor egy 11 éves német kislány Chopint játszik, és nyer...

Carmen Geutjes
kép forrása: Robert Schumann Hochschule, Düsseldorf

Eredeti párosítás

Aki esetleg Ungvár felé jár október tizedikén (?) bringával (gyakran előfordul, nem?), annak egy jó kis vicces program:

Így készül a duduk

Rövid filmecske a duduk készítéséről, mely hangszer hagyománya az Unesco szellemi kulturális örökségi listáján is szerepel.