Tavaly elkezdtem az utazásokkal kapcsolatos írásokat egy másik, új blogba gyűjteni, de aztán úgy gondoltam, hogy felesleges újabb zsebeket varrni a világháló kabátjára. Úgyhogy ezt a tavaly decemberi hangulatot - változtatás nélkül - most áthoztam ide.
Esti barangolás a leghűségesebb
városban
Ha az ember még sötétedés előtt
felnéz a köd borította Sopronban a méltóságteljesen
terebélyesedő Tűztoronyra, és látja fellibbenni a madarakat,
ahogy a felszálló enyhébb légáramlatban feketén köröznek a monstrum
előtt, valamit megsejthet abból a hangulatból és lelkiállapotból,
ami az elmúlt évszázadokban a város boszorkánymeséit és egyéb
misztikus történeteit életre hívta. Mert a város falai ódon
titkokat őriznek, amiket a kövek még láttak, és a kiváncsiskodó
látogatónak néha oda is dobnak belőle néhány morzsát, hogy még
jobban felcsigázzák az érdeklődését.
Persze ehhez médium is kell, akin
keresztül szólhatnak hozzánk. A mi médiumunk Taschner Tamás
volt, aki bámulatos mélységig ásta bele magát ezekbe a
történet-törmelékekbe, és ezen az estén a hideg fázós utcákon
bandukolva újrateremtette nekünk a titokzatos boszorkány-Sopront.
Idegenvezetőnk az 1800-as évek végén élt történetgyűjtő,
Bünker János históriái alapján részletesen elmesélte, melyek
azok az utcák, ahol éjszaka egyedül még véletlenül se
járjunk-keljünk. Az Ikva-híd környékén ugyan már nem
sétálgathatunk, mert azóta beépítették a területet, de
régebben itt az arra tévedőket rendszeresen lekergették a
patakpartra a boszorkányok, és addig hajszolták őket, amíg a
szusz már csak tévedésből maradt bennük.
A Pócsi utca is kétes
hírű környék: a némberek itt áztatták ruháikat a vaksötétben,
és aki arra járt, azzal végeztették a munka oroszlánrészét:
befogták mosni, és még jól le is locsolták vízzel. A Szent
Mihály utca jelenti talán a legnagyobb veszélyt a ma gyanútlan
városhódítóra, lévén karácsony előtt mindenféle árus lepi
el ma is a kanyargó utcácskákat. A boszorkányok errefelé árulták
gyümölcsüket, amit a keleti árusokhoz hasonlóan zajongva
tukmáltak a meglepett idegenre. A portéka azonban reggelre
értéktelen kacattá, hitvány lim-lommá nemtelenedett.
A hűség jutalma
Aki úgy gondolja, hogy kinőtt már a
mesékből, és komoly, „fantáziátlan” felnőtté változott,
annak sem kell csalódnia az esti másfél órás idegenvezetésben.
Persze csak akkor, ha rétegesen, jól felöltözött, különben
meggyűlik a baja a mínuszokkal és nemigen tud figyelni Taschner
Tamás professzionális szinvonalú előadására.
Mivel december
16-án történt ez a mi esti sétánk, különös aktualitása volt.
Éppen 92 éve, 1921. december 14-16 között tartottak népszavazást
arról, hogy a város és a környező települések (Ágfalva, Balf,
Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza, Nagycenk és
Sopronbánfalva, összesen 257 négyzetkilométer), Magyarországhoz
vagy Ausztriához tartozzanak-e. Sopron lakosságának több, mint 72
százaléka voksolt az „itthon maradásra”, öt faluban azt
szerették volna, ha a túloldalhoz csatolják a területet.
Ez az
eset a trianoni szerződés egyetlen olyan komolyabb területi
revíziója volt, amit a nagyhatalmak tartósan el is fogadtak.
Mindezt a hűségzászló tövében
hallhattuk, majd továbbsétálva a ködbe burkolódzó Széchenyi
téren csodálhattuk meg a legnagyobb magyar egész alakos
bronzszobrát.
Szokatlan szögből, hátulnézetből, és ez, hogy
szimbolikusan követőivé is váltunk pár percre, különös
hangulatú fotót is szült. (Általában elölről szokták a
szobrot megörökíteni, Klösz György 1897-ben az átadásakor
oldalról is lefényképezte. Előbb-utóbb körbeérnek a dolgok...)
Zegzugos történelem
A Liszt Ferenc Konferencia- és
Kulturális Központ előtt elhaladva tovább barangoltunk a
hangulatos utcácskákon a Fő tér irányába, és közben azon
merengtem, hogy Sopron egységét és öntudatát nemcsak a hajdani
népszavazás, hanem az a fantasztikus városképi egység és
harmónia is világosan megmutatja, ami háttérinformációk nélkül
is ámulatba ejti az idelátogatót.
Nemhiába akarta Ausztria ezt a
várost Burgenland fővárosának megtenni (alkotmányba is foglalta
ezt, ami csak 1963-ben vesztette hatályát), hiszen a város
méltósága és szépsége egy lapon említhető a legtüneményesebb
osztrák kisvárosokkal.
Kevesebben tudják, hogy Sopron a
magyarországi erdészet fellegvára is. Amikor 1919-ben a felvidék
és Selmecbánya Csehszlovákiához került, az Erdőmérnöki Kar
Sopronba költözött. Az erős jelenlétet az Erdészeti múzeum
léte is fémjelzi, amelynek épülete karnyújtásnyira van a város közepétől.
Örömünnep a város szívében
A Fő teret ilyenkor az adventi vásár
csillogó fényei, a sátrak, a forralt bor és jókedv, a színpadon
egymást követő vidám programok foglalják el.
Az egyik sarokban a
Kecske-templom, a hátsó szegletben meg a diszkrét bölcs, a város
épségére vigyázó, szelíd pasztell fényruhájában irányt
mutató Tűztorony viseli el türelmesen a zsibongó városi hadat és
a turistákat. Talán régmúlt időkre gondol, köddé vált
mulatságokra, kereskedőkre, katonákra, szolgálólányokra és
titkos légyottokra az apró ablakok rejtekén.