2014. október 22., szerda

Alaphang

Bár nyár óta egyáltalán nem olvasok napi híreket - rengeteg ostobaságtól és rosszindulattól kímélve meg ezzel magamat - az embereket legjobban érdeklő aktuális dolgok, tényleg fontos hírek más csatornákon mindig eljutnak hozzám. Ahogy levettem, a mai aktuális nótához az internet a dó.



Az internetes adatok továbbítása technikai jellegű kérdés. A szerzői jogvédelem alá eső adatfolyam kezelése már tartalmi is, hiszen itt az adatok valamiféle szellemi pluszt továbbítanak. A kettőt külön kell tárgyalni bármiféle szabályozáskor. Egy térfigyelő kamera által továbbított kép vagy egy Fellini-film értéke nem lehet azonos csak azért, mert gigabájtokban összevethető az adatmennyisége.
Valamint az is kérdés, hogy egy Háború és béke volumenű alkotás mekkora értéket képvisel írott formában, néhány tíz vagy száz kilobájt adatforgalommal, és mekkorát a több gigabájtos filmes változata? Az emberiség kulturális öröksége szempontjából melyik a maradandóbb? És melyiket könnyebb ellopni, továbbítani manapság? Nagy kérdések...

A gigabájt-alapú adóztatásnak nyilvánvalóan az az ötlete, hogy mérhető. Nem lehet megadóztatni az aszfalt koptatását vagy a levegővételek számát, mert nem ellenőrizhető, nem kontrollálható. Bár anélkül, hogy a konkrét ügyben állást foglalnék - nincs elég információm ehhez - úgy tűnik, azoknak habzik a szája legjobban a fröcsögéstől, akik mások szellemi termékeit lopják gátlástalanul, esetleg még pénzt is keresnek vele maguknak, például a blogjukban vagy honlapjukon, hirdetések formájában. (A vállalati adatmozgatásra nem térek ki, ehhez nem is értek, ott nyilvánvalóan érzékeny pontokat érint a dolog. Én most csak a kulturális síkot szemlélem horizontként.)
De minden megszokás kérdése. A jóhiszemű felhasználók is, ha eddig a telefonálás vagy a tömegközlekedés lett volna ingyen, most az ellen tiltakoznának.
Annak közbeszúrásával, hogy valami ellen tiltakozni, pláne indulatból, pláne konkrét megoldási lehetőségek felmutatása nélkül, teljesen felesleges dolog, általánosságban az a véleményem, hogy mivel egy viszonylag új kommunikációs csatornáról van szó, ami rövid idő alatt az emberiség teljes életét, gondolkodását, kultúráját, hitrendszerét és gazdaságát olyan mértékben formálta át, amire a világtörténelemben még sohasem volt példa, óhatatlan, hogy előbb-utóbb globálisan is kialakuljon valamiféle részletesebb szabályozás. (Nyilván nem egy hatalom érdekeit szolgáló, és nem ez, mielőtt valaki félreértené...) Ez még akkor is így lenne, ha nem vennénk figyelembe az érdekszférák szempontjait, az ebben rejlő iszonyatos hatalmi potenciált, hírértéket és meggazdagodási lehetőséget, csak és kizárólag a kulturális és tudományos átformálódást. Például jogos igény az emberiség jóhiszemű felétől, az alaptalan, névtelen mocskolódók, rémhírterjesztők elszámoltathatók legyenek (én pl. csak egy mágneskártya használatával engedélyezném a hozzászólásokat, amin rajta vannak a felhasználó adatai) a szellemi termékeket előállítók műveit ne tekintsék közprédának, és ugyanúgy értéke legyen bárki munkájának, mintha az illető kenyeret sütne vagy paradicsomot termelne és eladná. És ez mérhető legyen, és a munkája értékét mindenki kapja is meg. A letöltések száma ennek mérésére nyilvánvalóan nem alkalmas, azonos számú letöltés esetén a kismacskák jópofa ügyetlenségeit ugyanannyi honoráriummal jutalmazni, mint egy művészi alkotást, nem tűnik se értelmesnek, se igazságosnak. 
A mostani magyar szabályozási kísérlet nem szolgál(na) szerzői jogi érdekeket, hiszen a pénz nem megfelelő helyre jut(na) el, hanem egy hatalom lukas fazekába ömlik majd (ha ömlik, ez majd kiderül). De arra jó a dolog, hogy átgondoljuk, így 15-20 év után: világháló - vajon mi is ez az egész? Mit hozott magával? Miért volt eddig "ingyen"? Ingyen volt-e eddig? Megérte-e - idáig - ez az emberiség létét, létezését gyökeresen átformáló változás? Ha megérte, kinek érte meg? Kinek nem? Kinek fogja megérni, mondjuk 10, 20, 50 év múlva? Lehetne folytatni a kérdéseket... Hiszen a jó megoldások mindig a jó kérdések feltevésével kezdődtek.

6 megjegyzés:

  1. "én pl. csak egy mágneskártya használatával engedélyezném a hozzászólásokat, amin rajta vannak a felhasználó adatai"

    Akkor elérkeznénk a közvetlenül cenzúrához. Szerintem.

    VálaszTörlés
  2. Én nem gondolom, hogy így lenne. Az ember vállaljon felelősséget azért, amit mond. Ha csak névtelenül hajlandó megnyilvánulni, akkor nem vállal. Ha ez cenzúra, akkor inkább egyfajta öncenzúra lenne, hiszen névvel már lenne egyfajta önkontroll vélemény-nyilvánításkor. De pl. autót kölcsönözni, nagy értékben vásárolni sem lehet igazolvány nélkül. Az is egy korlátozás, mégsem szúr senkinek sem szemet, mert így szoktuk meg.

    VálaszTörlés
  3. Ez esetben az önkontroll miatt a tabukról sem lenne szabad beszélni. Így jutnánk el a polkorr újbeszélhez. Jut eszembe, miért nem névvel szavazunk?

    VálaszTörlés
  4. Miért ne lehetne tabukról beszélni? Aki nem vállalja fel a tabukat, minek akar róla beszélni? A levelet is aláírjuk, és élőszóban se álarcban nyilvánulunk meg. Ha igen, ott már valami nem stimmel. De akár kétfokozatú is lehetne az ügy, ha valaki nagyon szégyellős. A nyilvánosság felé nem mutatja meg, maximum a keresztnevét, de ha törvényellenes, közösségellenes dolgot mond/ír, akkor felelősségre vonható, mert az adatai megvannak. Ez felelősségvállalásra ösztönzi. (Az már más kérdés, hogy ezt milyen szerv/hatalom bírálja el, egyetértünk-e ezzel a hatalommal és törvényekkel. Ez már politikai kérdés. Sajnos ma különösen az Magyarországon.) A korlátok nemcsak rossz célt szolgálhatnak. Ha nem lenne törvénybe ütköző ölni, vajon mennyi lenne naponta a gyilkosságok száma?
    A szavazás szerintem más tészta. Ott nem az egyéni vélemény a mérvadó, hanem egy közösség, egy nemzet véleménye. Ezért nem lényeges a nevesítés.

    VálaszTörlés
  5. Tabuk:

    1. Az ismerősömhöz betörtek. Az elkövetők egyikét a gyorsan kiérkező rendőrök elkapták. (Más kérdés, hogy nem tarthatják bent.) A jegyzőkönyvbe mégsem kerülhetett be, hogy egy .... volt a betörő, mert az tabu.

    2. Az egyik, az előző évezred végén kidolgozott történelem érettségi tételem ma "de jure" törvénysértő.

    3. Ha leírom a facebookon, hogy az önkormányzati nemképviselőm sz@rik a fejemre, akkor ez a jó hírnév megsértése.

    4. Ha kiposztolom a polgármesteri hivatal jogi referensének levelét, miszerint semmi közöm az előterjesztésekhez, akkor megsértem a személyiségi jogait.

    A fent említett események fikciók, a valósággal való bármilyen egyezés a véletlen műve, mert ha megvalósulnának, a fentiek mindegyike "törvényellenes, közösségellenes dolog" lenne.

    VálaszTörlés
  6. A dolgot nem a jogi, hanem morális irányból próbáltam megközelíteni, ahogy szerintem egy demokráciában működnie kellene, vagy működtetni lehetne. Vannak a társadalomban olyan evidenciák, amiket nem szükséges szabályozni. Svájcban például valószínűleg nem kell kitenni egy csak svájciak által lakott negyedben, hogy "ne szemetelj". Ez ott természetes. Más országokban nem. Ha a neten természetes lenne, hogy senki nem mocskolódik, uszít stb., akkor a szabályozás is felesleges volna.
    A jogi szempontok természetesen mások. Sokszor közük nincs a valódi morális elvárásokhoz.
    Az ember alkotta igazságok mindig relatívak. Abszolút igazságok ezen a szinten nincsenek, valakit mindig szolgálnak, másokat sértenek ezek az igazságok. Egy törvény egyik szempontból lehet igazságos, a másikból pedig nem. Épp ezért a vélemények is különbözőek. Lehet az én véleményem is igazság. Meg a Tiéd is. Különböző szempontrendszerek alapján. De lehet, hogy ettől érdekes az egész.

    VálaszTörlés