Ok-tettek

Már régóta tervezem, hogy nyitok egy másik blogot, ahová a marhaságaimat, kínrímeimet és egyéb magasröptű munkásságomat helyezem el. Ilyenek naponta jutnak eszembe, úgy nyolc-tíz is sokszor. De az utóbbi két évben ezeket egy kis elektronikus naplófélébe (RedNotebook, nagyon hasznos kis ingyenes segédprogram ám!) fel is írkálom. A múltkor valamit kerestem, és visszanéztem néhány hónapot. Hát legalább negyedóráig röhögtem a saját marhaságaimon. 
Azért neveztem el őket oktetteknek (bár se nem nyolctagú zenekarról, se informatikai szakkifejezésről nincs szó), mert egyrészt általában nyolc szótagból álló két- vagy többsoros versikék, másrészt ok nélküli, sőt oktondi tett ilyennel tölteni az időt. Aki erre immunis, az természetesen halálra fárad tőle és egy idő után apró rángások jelennek meg az érzékenyebb arcizmaiban. Viszont szerencsére ismerek olyat, aki fetreng az ilyenektől jókedvében. Sajnos a net terjedésével az emberek sokkal fásultabban reagálnak a szóviccekre, hiszen a kínrímek nagy részét valaki már felfedezte és felfedte. (Régi szép idők Vargha Balázzsal...)
Ez az oka egyébként, ami miatt talán mégsem akarom a saját tölténytáramat az elektronikus térbe röppenteni. Egyből közkinccsé válik - forrásmegjelölés nélkül. És ezeket még vízjelezni se tudom, mint legújabban a fotóimmal teszem.

A péket, azaz képet egy mai agyfröccshöz emeltem el (Wodehouse (azaz Révbíró) egyik kedvenc szavával élve: csórtam) a netről. A tényleges produktumtól azonban - ezen a fórumon - megkímélek mindenkit.