Falak kívül és belül

Ha már előkerestem a régi fényképeket, akkor ma letudom a nosztalgiázás második felét. Egyébként már rég nem érint meg a múltban való járkálás érzelmi része, épp ezért nem járok találkozókra, ahol összejönnek x év után a régi arcok pár órára. Na és? Mit mondanak egymásnak? Számomra ezek ugyanolyan üres dolgok, mint a megemlékezések egy emlékműnél. (Épp a minap láttam az egyik ismerősöm oldalán, aki egy kis, magát zöldnek és másnak tituláló párt vezérkarában nyomul, hogy harmincas, aktív koruk ellenére állandóan megemlékeznek, koszorúznak, meg fotózkodnak a veterán harcosokkal. Ettől mások ők? A kommunista időkben is ez volt...)

Az első kép 1980 nyarán készült. Nagy Zoli barátomat és kollégámat (jobb oldalt, sötét cuccban) - akivel három évig együtt dolgoztunk Hennigsdorfban egy olyan vállalatnál (LEW, ma Bombardier), aminek a hátsó kerítése gyakorlatilag a FAL volt -  meglátogatta a családja, és berlini kószálásunk során készült a Brandenburgi kapunál néhány felvétel. Tizenkilenc évesen (szinte napra egyidősen a fallal) már se gyerek, de felnőtt se voltam, és persze nem tudhattam, hogy milyen emblematikus helyen készül a kép. (Zoli anyukája ma is jól van, két hónap múlva lesz 95 éves.)

A második fotó 2002 augusztusának végén készült, amikor a németek már a 2006-os világbajnokság tiszteletére tették oda a labdát. Nincs ezen mit csodálkozni, aki ismeri a német embereket, tudja, hogy már most lefoglalták - kis túlzással - a 2019-es nyaralásukat. A verebeket etető fiatalok az első fotó idején éppen a világra jövetelükkel lehettek elfoglalva, de ebben az időben már nem fizették be nekik születésükkor a szüleik az első Trabantjukat, hogy mire nagykorúak lesznek, megkapják. Ez a felvétel már az újraegyesült Berlin kiskamasz korában készült.

És a mai naphoz?
Falakat ledönteni - ha eljött az ideje - megfelelő tömeggel és szerszámokkal könnyű. Önmagunkban ledönteni - sokkal nehezebb, mert azt csak egyedül tudjuk megtenni. Egy nemzet gondolkodásában ledönteni a belső falakat, régi reflexeket - még ennél is hatványozottabban bonyolultabb feladat.
 

Tony Torrilhon munkája 2002-ből

 A mai Németországban ezt nagyrészt megtették. A külső falakat ledózerolták, a belsőket is jórészt eltüntették vagy átjárhatóvá tették. Mondják, jó most ott élni. Megy is oda a tömeg mindenhonnan, lógnak a szociális hálójukon (ne vegye magára, akit nem érint), ők meg bölcs mosollyal tűrik ezt. Hogy meddig lesz ez az állapot így...hmm... na ez majd elválik.