2014. december 4., csütörtök

Maikanyaregy - a FA

Az út sodrombólkihozással indult... Pedig ez manapság már nem egyszerű dolog. Sértéssel, sárdobálással már nem nagyon lehet felbosszantani, azon csak nevetek. Rosszindulatú áskálódással sem, nem foglalkozom a gazdájával, még csak nem is haragszom rá. Inkább csak sajnálom. De a fákat bántani...
Szóval kihagytam pár hetet bringailag. Tudomisén miért. Pedig ez az egész év arról szólt, hogy többet mentem a városban, mint az elmúlt évek során bármelyikben. Különösen nyáron. Persze nem túl sokat, olyan napi 25-30-at, de az pont jó volt mindig esténként. Már nagyon hiányzott, a szokott útvonalon, a Margitszigeten keresztül vágtam neki a városnak. Futók már nem voltak a sétányon, tehát megcsinálták a futópályát. De amikor odaértem a Holdudvarhoz, valami furcsa volt. Vissza is fordultam, mentem még egy kört. És igen. Pont a bejáratnál, a lépcsők mellett volt egy öreg fa. Már évek óta felgyűrte az aszfaltot, mindig kerülgetni kellett az útszűkületben a népeket, főleg nyáron, hétvégén. Ezt a fát úgy eltüntették, hogy nyoma se maradt. Tényleg. Néhány méteren leaszfaltozták a hiányzó szakaszt, tehát a gyökerét is kivették. És nem ültettek helyette kis csemetét, ahogy illene.
Na ettől nagyon ideges lettem. Ez a fa még látta a Kaszinó vendégeit. Itt, a tövében tanultam meg biciklizni, anyukám hosszú farúddal tartotta egyensúlyban a kis járművemet. Ez a fa bekukkantott az ablakon, amikor K-val 2006-ban idejártunk nyári délelőttönként pingpongozni és zöldveltelinit kortyolgatni. Amikor J. hazalátogatott Ausztráliából és harmincnégy év után először találkoztam vele. Látta élő adásban Zidane-t, ahogy lefejeli Materazzit, amikor csak úgy a bringa nyergéből belenéztem a VB-döntőbe a büfé oldalába kihelyezett kivetítőn. Látta még fél éve, ahogy az egész Szigetet elverte a durva vihar és aki tudott, ide húzodott be a tető alá. Én is. Mindent látott.
És most nincs már.
Persze, biztos megmagyaráznák az illetékesek. Hogy beteg volt. Hogy veszélyes volt a járókelőkre. Nem is fűzöm össze ezt a sztorit az este további óráival, mert innentől kezdve már csupa jó dolog történt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése