Akkoriban még valami távol-keleti
tulaja volt a helynek. A koszt nem volt rossz, a pincéreket ismertem
már. Aztán egyszer mentem, és zárt kapukra akadtam. Egyetlen
cetli sem tájékoztatott arról, hogy a hely megszűnik. És így
volt ez hónapokig. Egy ideig szomorkodtam, aztán elég ígéretes
pályán kezdett ívelni mindaddig csekély főzési tudományom...
Tavaly egyszer megint arra jártam, és
meglepődve tapasztaltam, hogy újra üzemel a Kemencés. Egy új,
szélesen mosolygó tulaj tessékelt be.
Azóta gyakran megfordulok itt újra.
Jól érzem magam. Nemcsak azért, mert szinte családtagként
kezelnek, hanem mert kedvelem a törzsvendégek között azt a
békebeli kockásabroszos teleregény-hangulatot, amit ezek az ebédek
jelentenek. Folytatásos a történet, de akkor sem történik semmi,
ha egy-két hetet kihagysz. Epizódszerű, mint a Columbo, és
tanulságosabb, mint a Szomszédok. :)
De az étterem nemcsak a déli, gyors
ebédekhez kiváló. Hatalmas belső termei és hangulatos belső
kertje ideális meghitt vacsorákhoz, és nagyobb partik rendezéséhez
is. A növények zöldje, a kövek adnak valamiféle mediterrán
életérzést, bár távolról sem ilyen a dizájn. Akusztikus
katalán gitárkoncerteket tudnék ide elképzelni, könnyű, száraz,
gyümölcsös fehérborral és szederszemű fehérnéppel.
Ahogy elnézem, sokan mások is
felfedezték ezt a helyet. Esténként nagyon sokszor rendezvényeknek
ad otthont, ezért odatelefonálás nélkül kétesélyes
elindulni... Délidőben is vannak – mint már az előbb említettem
– törzsvendégek. Nyilasi Tibor, a valaha élt egyik
legtehetségesebb magyar focista, vagy Faházi János, a hatvanas
évek pingponglegendája szinte mindennap itt múlatja az időt, de
más ismert arcok is sűrűn megfordulnak.
A konyha elsősorban magyaros jellegű,
és a specialitások közé tartoznak a kemencében sült étkek.
Már csak egy jó honlap kellene. Az
előző garnitúrától megörökölt, bár frissített oldal,
hát.... finoman szólva is, azonnali cserére szorul. A Kemencéskert
ennél: sokkal jobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése