Ez több okból is érdekes, legalábbis számomra. Egyrészt 2009 márciusa óta csak itthon néztem DVD-n filmeket, moziban nem. Van ennek oka, de most ez lényegtelen. Másrészt, mert egy kedves ismeretlen-ismerősöm hívta fel rá tegnap este mail-ben a figyelmemet. Mármint a filmre, amit régóta szerettem volna megnézni.
Nem is tudja, micsoda örömet szerzett ezzel. Már magával a ténnyel is, hogy ezt eszében tartotta, de amit ez a film nekem ma adott, az szavakkal leírhatatlan. Kijöttem az Örökmozgóból, és úgy tudtam csak apránként visszadiffundálni a jelenbe, hogy végiggyalogoltam a körúton és a Margit-hídon keresztül Budára. És közben kavarogtak a fejemben a gondolatok...
Egy dokumentumfilm, ami pontosan lejegyzi, rögzíti mindazt, hogy az ember, mint szellemi csúcsragadozó, mire is használhatná az elméjét. A civilizáció módot adott (adna) arra, hogy az alapvető napi dolgokat rutinszerűen tudjuk le annak érdekében, hogy a csodákkal foglalkozzunk. Egy hanggal például, elmélyülten, akár napokig, elemezve, hogy az nyitottan vagy zártan szól. Egy koncertterem akusztikájával, egy zongorakalapács tizedmilliméteres beállításával. Művek, korok, szerzők üzenetével.
És ehhez a gondolkodásmódhoz, ehhez az életformához nem kell feltétlenül zene... Bármilyen művészeti területen, sőt, továbbmegyek, bármilyen alkotó tevékenységben megvalósítható (lenne). De... és hát ott az a de, az ezer indok, amit mindenki tud, vagy aki nem tudja, talán az a boldogabb, mert neki áll ez a világ.
És kijöttem a moziból, szárnyakkal, és kellett az a két kilométer gyaloglás, hogy szépen lassan újra leérjen a cipőm az aszfaltig.
Meg egy-két mellbevágó apróság persze... "a hangfelvételt a holnapnak készítjük" - hangzik el a filmben, lehet, hogy nem pont így, és ezért kell a zongorán minden hangot aprólékosan, sziszifuszi küzdelemmel a legtökéletesebbé formálni, szinte a fizika és az emberi észlelés határain túl is. Erre rögtön jött az utca válasza az Oktogon környékén lévő gyorsétterem kirakatából: "élj a mának...." (na a másik felét, a jellegzetesebbiket, az olcsóbbikat szerencsére sikerült is már elfelejteni.)
A másik, hogy a körúton lévő legendás Zongoraterem, gyerekkorom varázsboltja - ahol végig lehetett simogatni a billentyűket, megcsodálni a csodaszép politúrokat, érezni a jellegzetes hangszer-illatot - ma akciós használt ruhákat tukmál az emberekre. Ezelőtt eggyel legalább még egy hangszerkészítő világcég hazai márkakereskedése volt. Hogy az miért szűnt meg hirtelen, arról is van véletlenül információm, de azt inkább nem biggyesztem ide, mert még élni akarok... :)
Egyébként a naptáramat megnézve lett volna programom, mert ma délután akartam menni az Ipolyhoz házat nézni egy barátommal, akinek szabadnapja volt. és ő lett volna a sofőr. Nagyon örülök, hogy lemondtam. És még az sem vette el a kedvemet, hogy itthon várt egy elutasító mail egy munkával kapcsolatban. Igaz is, tegnap kaptam helyette egy másikat...
Ja, és átadták a Margit-hídon a bringautat. Még ez is... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése