Miszter Látványpék felvetett egy régóta vitákat generáló problémát a blogján, most épp egy World Press nagydíjas fotóval kapcsolatban. Nevezetesen: meddig lehet elmenni a képek utómunkája során, és mi számít már olyasféle manipulálásnak, ami egy sajtó- vagy dokumentumfotónál nem megengedett?
Ehhez egy kicsit kotorjunk bele a dolog technikai hátterébe, amivel érintőleges szinten a kívülállóknak is tisztában kell lenni ahhoz, hogy érdemben értsék a problémát. Ha egy digitális fényképezőgéppel ún. RAW-formátumban rögzítünk (ennek kiterjesztése minden gyártónál más és más, a Canonnál CRW, a Nikonnál NEF, a Pentaxnál PEF stb.), akkor mindenképpen egy félkész dolgot hozunk létre. Ugyanis a kamera ilyenkor csak a nyers adatokat, számok, bitek listáját rögzíti, amiből nem hoz létre számítógéppel vagy más eszközzel közvetlenül megtekinthető képet. Ellentétben a JPG-vel, ami viszont egy tömörített formátum (vagy a TIFF, ami tömörítetlen, de elég nagy méretű), de használatakor sok értékes adat és lehetőség (vagy a TIFF esetében csak lehetőség) vész el, aminek pont az utómunka-korrekció során érezhetjük hiányát. Viszont a rögzített fájl azonnal megnézhető akár egy telefonon, hiszen minden felvételi paraméter már "eldöntött". A kamera dönti el, amikor a digitális adatokból egy képvariánst generál nekünk. Ezt nevezheti egy zsűri akár "eredetinek" is.
Magyarul, a RAW-képet "be kell fejeznünk" a számítógépünkön. Ilyenkor még nincs eldöntve a fehéregyensúly például, ezt az úgynevezett RAW-konvertáláskor mi állíthatjuk be ugyanúgy, mint a kép sötétségét-világosságát, kontrasztját, színtelítettségét stb. Kicsit olyan ez, mintha régen valami csoda folytán a fotózás után dönthettük volna el, hogy napfény- vagy műfény diát, esetleg fekete-fehér filmet fűzzünk-e a gépbe.
(Közbevetett kérdés: ha a fent említett World Press nagydíjas képet mondjuk műfény
fehéregyensúly-beállítással készítem el JPG-ben, hogy egy kékes
színezetű fotót kapjak, és ezt már felvételkor eldöntöm - csaltam??
Hiszen az "eredetim" szemmel láthatóan kék tónusú lesz, ami nem egyezik a helyszínen
érzékelt valósággal. Viszont a fotó a szabályok értelmében kétségkívül eredeti...) És akkor még nem beszéltem az esetleges porszemek, szennyeződések retusálásáról, ami ugye harctéri körülmények között, objektívcserénél stb. valós probléma lehet.
De térjünk vissza az eredeti vitához. Tehát van egy RAW-fájlunk, ami egy feldolgozásra váró kódhalmaz. Ha egy jó RAW-konverterrel bontjuk ezt ki (pl. Capture One vagy Adobe Lightroom, a Photoshopot én nem tartom erre a célra jó megoldásnak), ezzel utólag szinte egy lépésben meg lehet tenni azt a "módosítást", ami az említett példában látható. Tehát vehetjük úgy, hogy ez nem is változtatás, hanem a kidolgozás egyfajta módszere, a hajdanvolt labormunka digitális megfelelője. (A laborban ugyanilyen "trükköket" szintén meg lehetett tenni, sőt...)
Vélemény(em): Amíg a végeredmény érezhetően (és hűen) a valóságot tolmácsolja (például nem színezte a szerző át a fejeket narancsszínűre vagy lilára) és más hamisítás sem történt a képen ( nem tüntetett el vagy változtatott meg képelemeket, a porszemeket kivéve), addig nem beszélhetünk a kép hamisításáról. Szerintem ebben a konkrét vitatott esetben sem. Más kérdés a szerző ízlése... én nem kreáltam volna ez esetben ilyen harsány színvilágot, a témához jobban illene egy visszafogottabb. Érzékeny téma ez, nem lehet egyértelmű határvonalat húzni. De talán így van ez rendjén.
Ha más műfajjal is próbálunk párhuzamot vonni, elmondhatjuk például, hogy egy dokumentumfilmet is utólag fényelnek, azzal a történetet nem befolyásolják. (Sokkal inkább a manipulatív vágásokkal. De ez már egy másik történet.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése