2011. július 30., szombat

kiáll....

Egyszer pár éve elhatároztam, ha valaha lesz érkezésem arra, hogy fotókiállítást csináljak, ez lesz a helyszíne. Most megcsinálták mások. És ha már Bazilika, néhány szinttel lejjebb egy koncert, amiben a barátaim is énekeltek. (Évi szólót, Döme a kórusban.)  Az első felvétel a kedvencem a Requiemből, ez még biztosan Mozartnak tulajdonítható. A másodikat már kérdéses, ki fejezte be. 
Ha az ablakon kinézek, a házak között pont rálátok a távoli Bazilika kupolájára. Lehet, ma fel is megyek egy kicsit a kilátójába, rég voltam...

2011. július 28., csütörtök

Régi kép újra

K-val álmodtam. Lázas volt, és én ápoltam, mint régen. Frissen szeletelt almát hoztam neki, tenyeremmel megérintettem a homlokát, és megint felolvastam neki a kedvenc könyvéből, mint egy gyereknek... sajnos aztán felébredtem.

Remélem, nem történt baja. Idén még nem beszéltünk...

Életemben egyszer....

voltam még csak Londonban, akkor is csak  rövid időt, egy új JVC-videókamera sajtótájékoztatóján. Nagyon hajnalban kellett kelnem, hogy egyáltalán láthassak valamit a városból. Szerencsére a Piccadillyn laktunk, viszonylag közel a látványos részekhez. Így néhány morzsa megmaradt celluloidszalagon is, ezek közül három:

Londoni hajnal 1

Londoni hajnal 2

Itt már a repülőtér felé, a taxiból















Különös volt néhány órán belül átélni a londoni parkban öltönyben borotválkozó, és közben újságot olvasó huszonéves bankár-fazon látványát, akinek a cipőjénél mókusok szaladgálnak, majd a régi Köki-végállomás folyosójának bűzét a kéregetőkkel és a ricsajozó árusokkal. Egyből felébredtem...

2011. július 27., szerda

Baaría

Összességében maradt némi hiányérzetem, de gyönyörűséges pillanatokkal teli ez a káprázatosan fotografált Tornatore-film.


A magyar DVD borítója nem pont így néz ki, de az elég hatásvadászra sikerült. Ez a kép sokkal jobban illik a filmhez.

Fűrészhold

2004. január 1. Sousse, Tunézia

Volt egyszer egy koncert

Pont ma huszonöt éve, a Népstadionban. A környező országokból is buszokkal jöttek az emberek, sőt olyanok is, akiknek jegyük sem volt, sem esélyük a bejutásra. Ők kívülről hallgatták. Szerencsére én bent voltam a küzdőtéren, és ez az élmény semmihez sem volt hasonlítható, ma is beleborzongok az érzésbe néha. A zenekar, aki játszott, élete egyik utolsó koncertjét adta, a legutolsó augusztus 9-én volt  Knebworth-ben. Utána már csak lemezeket adott ki, az utolsót úgy, hogy az idővel versenyezve, az énekesük által felénekelt sávokat halála után hangszerelték és keverték. 
Ma 25 éve lépett fel Budapesten a Queen

Itt a teljes koncert, nem tudom meddig lesz fent. Így utólag nézve is elképesztően jó formában voltak aznap:

2011. július 26., kedd

Lenvadászok

Néhány éve részt vettem egy hajnali természetfotós megmozduláson. Elsősorban azért, hogy írjak róla abban a fotós magazinban, aminek akkoriban főszerkesztője voltam. Másrészt magánemberként is érdekelt a dolog, bár nem vagyok természetfotós. Ha jól emlékszem, Pilisszentiván környékére mentünk, ahol a szigorúan védett pilisi len virágzik, a világon kizárólag ezen a kis területen. A három tapasztalt róka minden technikai eszközt bevetve fantasztikus képeket produkált. Akkor még a természetfotósok nem dolgoztak digitális géppel. A harmadik fotón Zsila Sanyi egy másfajta virágot fotóz, kis derítőlappal ügyeskedik. Megfigyelhető, hogy az objektívet egy fordítógyűrű segítségével, ellenkező irányban rögzítette a vázra.

Zsila Sándor, Krivánszky Árpád, Vizúr János

Pilisi len

Zsila Sanyi derít. A virágot csipesszel rögzítette bemozdulás ellen, a szél miatt

Rádiómúzeum, Balatonfüred

"...Richter Rudolf honvéd üzeni Losoncra kedves feleségének, kislányának, szüleinek: jól vagyok, egészséges, szeretettel csókol mindnyájatokat, viszontlátásra, Rudolf...
...Szabó Lajos honvéd üzenem Miskolcra a feleségemnek és fiaimnak, hogy jól vagyok és egészséges, csókol benneteket apátok..."

Ezek az orosz frontról küldött, 1942-ből származó hangüzenetek is megtalálhatóak itt. A honlap egyébként Herczeg István magángyűjteménye, a balatonfüredi Rádiómúzeum virtuális ajánlója is egyben.

2011. július 25., hétfő

Bemozd...

Budapest

Budapest

Királyrét

Tokaj

Zalaszentgrót



































































a sorozatba tartozik, illetve beleillik egy akt is, de azt ide nem akartam feltenni.

2011. július 24., vasárnap

Új bringatúrán...

...töröm a fejem. Még nem volt blogom, amikor egy laza kis háromnaposat tettem húsvétkor Hajdú-Biharban és Nagyváradon. 

(1. nap: Püspökladány- Zsáka, 2. nap: Zsáka-Komádi-Biharkeresztes, 3. nap: Biharkeresztes-Nagyvárad-Biharkeresztes) 
Odafelé Püspökladányig természetesen vonattal mentem, majd visszafelé pedig Biharkeresztestől. Nagyon kellemes kis túra volt, nem hosszú, olyan 160 kilométer, bár a harmadik nap (vagyis inkább a második) egyedül már kicsit unalmas. Hogy miért oda mentem, egyszer talán leírom részletesebben is. Dióhéjban: megnéztem nagyapám hajdani gyógyszertárát (és egyben lakóházát) Zsákán, ahol pici gyerekként sokszor nyaraltam (Komádiban államosították a sajátját, és itt kapott helyette egy másikat, ahol alkalmazottként dolgozhatott, nagymamámmal együtt...)


Nagyvárad, színház
Zsáka, szombat este a helyi kocsmában
Nagyvárad belvárosát nagyon szépen felújították. Alkalmi idegenvezetőm egy 78 éves bácsi volt, hajdan aktív sportoló, birkózó (többszörös román bajnok) és mozdonyvezető. Én különben olyan 63-nak néztem. Kérés nélkül körbevezetett a belvárosban, és elmesélt sok mindent a város és az épületek múltjáról. Fel is vettem a hangfelvevőmmel. (Apukám egyébként ide járt egy darabig iskolába, amikor pár évre visszacsatolták Észak-Erdélyt Magyarországhoz.) A bácsi megkért, hogy fotózzam le a barátait is, akik ott ücsörögtek a színház előtti parkban két padon, öltönyben, makulátlanul. Fura kontraszt volt a nagyváradi színház környéke az igényesen felöltözött öregekkel (bár utólag eszembe jutott, húsvét hétfő volt) a szombat esti zsákai kocsmaélményhez képest. Vasárnap, bár nem vagyok református, elmentem az istentiszteletre (Zsákán nincs katolikus templom, csak a szomszédos Furtán), és előtte, utána beszélgettem az emberekkel. Megható volt, hogy az öregek mind emlékeztek a nagyszüleimre (pedig 1969-ben felköltöztek Budára, a Köbölkút utcába). Többen is mondták nagyapámra, hogy "jó ember volt". Azt például most tudtam meg, hogy a "gyógyszerész úr" hosszú éveken keresztül jó viszonyban volt a helyi ortodox lelkésszel, akit Mundruczó Kornélnak hívtak, és az ismert filmrendező nagyapja volt. Már ő is elment, nagyapám meg még jóval korábban, 1973-ban...


Itt már hazafelé...

Nagyon sajnálom,

hogy erről a kiállításról lemaradtam. Csak ma olvastam róla a midi.blog.hu egyik hozzászólójának megjegyzésében.

Tükör, tojás



Ezek még filmre készültek anno. Igazi, perforált, karcolódó, kézbefogható nyersanyagra....

Szerelemcsepp

Egy október végi hajnal, Cserépfalu.

2011. július 21., csütörtök

Negyven éves....

... a legendás Tarkus, az Emerson, Lake and Palmer második albuma, ami jelentősen átrendezte a progresszív (és kevésbé progresszív) zene erővonalait akkoriban. Szinte minden rockzenekar használt róla valami kis motívumot, belecsempészve a saját világába. Amikor a nyolcvanas években három évet Németországban éltem, egy évig lakótársam volt egy srác, aki állandóan ELP-t hallgatott. Nagyon gyakran, és néha olyan hangosan, hogy belépve már az ajtóban leszakadt az ember arca. Akkoriban nem szerettem még - meg kellett érteni ezt a fajta zenét. Ma már megunhatatlan, a még jobb Trilogy-albumukkal egyetemben. Szerencsére Emersont kétszer is láttam élőben, egyszer az eredeti felállásban a kilencvenes években a ma már nem létező Budapest Sportcsarnokban, pár éve pedig a Millenáris Parkban, akkor már az új zenekarával. Érdekes módon ez utóbbi koncert nagyon ütött, (ez a jóval fiatalabb Marc Bonillának is köszönhető) és bár a virtuóz Keith sosem arról volt híres, hogy a gépszerű pontosság megtestesítője (lemezeken is itt-ott lötyögnek a témák), de ez nem von le semmit a zsenialitásából és virtuozitásából.
Még egy történet eszembe jutott erről most. Közismert, hogy az ELP feldolgozta Bartók Allegro Barbaro-ját. Bartók-feldolgozásokkal hazai zenekarok is próbálkoztak, de Bartók két fia (jelzőt inkább nem írok, mert nem bírná el a nyomdafestéket) sorra letiltatta és bezúzatta az elkészült anyagokat. (Szerencsére a fiókban megmaradtak ezek a kincsek, nekem pl. megvan CD-n a Panta Rhei összes Bartók-feldolgozása, közvetlenül a zenekartól.) Az elmaradt jelző helyett csak egy apró kis történet a hetvenes évek végéről. Bartók egyik fia Nagymamámék mellett, a szomszéd házban lakott (mi a Köbölkút utca 8-ban, BB a 10-ben), és egyszer iskolásként átmentem, hogy az iskolaújságba készítsek vele egy interjút. Amikor csöngetés után udvariasan elmondtam, mit szeretnék, köszönés nélkül, szó szerint rámvágta az ajtót... Hát ilyen barátságos volt az ifjabb bébé, isten nyugosztalja...

2011. július 17., vasárnap

Legjobb nyári vacsora...

... a friss lecsó. Múltkor J. furcsállotta, hogy olívaolajjal csinálom. De mivel nem használok se zsírt, se napraforgóolajat, se másmilyen zsiradékot ezen kívül (na jó, félévente egy tízdekás vajat, ha megkívánom), mással nem is tudom. De szerintem tökéletes vele.
Na meg cukrot se használok, még teába se. Tavaly vettem utoljára, kizárólag a vendégek miatt.
Közben eszembe jutott, hogy len- meg tökmagolajat is szoktam enni, de csak úgy nyersen, egy-egy evőkanállal. A lenmagolajnak elég horror íze van, egyből le kell öblíteni egy kis vízzel.

2011. július 14., csütörtök

2011. július 13., szerda

"...Archaikus felfogás szerint annak a népnek van kultúrája, ahol a mítoszok és a kultuszok átélése eleven. Vagyis a mítoszokat nem minősítik gyermekded legendának és a kultuszt egyszerűbb lelkek számára készült formális szertartásnak, amin hagyománytiszteletből részt vesz a művelt ember is, de inkább csak az esztétikai gyönyörűség kedvéért és titokban mosolyogva. Ahol a mítoszt mesének tartják, a kultuszt gyermekded játéknak, ott barbárság honol. Egy régi görög ember valószínűleg a technizáltság magas fokán élő barbár társadalomnak látna minket..."

2011. július 11., hétfő

fényellenőrzés

hamarosan forgatunk egy kisfilmet a Várban, holnap be kell járnom helyszínválasztás és fényellenőrzés céljából

2011. július 8., péntek

A tökéletes reggeli

Végy egy gyönyörűséges nyári napot. Nézz ki az ablakon, vonatkoztass el a kockaházaktól, és gyönyörködj egy kicsit a távoli Szabadság-szoborban és Bazilikában. Olvass ráhangolódásként a balkonon egy-két oldalt a Babérligetkönyvből, majd tegyél fel vizet a zöld teának. 
Közben készítsd elő a hozzávalókat... Vágj karikára egy-két szép zöldpaprikát, nyolcad cikkekre egy paradicsomot. Közben a serpenyőbe forrósits olivaolajat, nyomj bele egy-két gerezd idei, illatos makói fokhagymát  a fokhagymanyomóval, persze ami a szűrőben maradt, azt is zúdítsd utána. Törj fel négy-öt tojást, keverd fel, sózd meg, majd gyönyörködj a látványban, ahogy pirul a fokhagyma-törmelék és a paprikaszeletek. Már a terjengő illat is megalapozza a jókedvedet, és egy döntő pillanatban a paradicsomot is az edénybe zúdíthatod, meg egy kis bazsalikomot és oregánót. Némi keverés-rotyogtatás után jöhet a tojás, két perc, és már kész is a tökéletes reggeli. Piríthatsz hozzá két szelet teljes kiőrlésű kenyeret, amit - ha nagyon éhes vagy - vékonyan brindzával is megkenhetsz.
Az elfogyasztáshoz fontos a teljes komfort. Tegyél be valami ide illő zenét, Ravelt, Bachot, Chopint, Smentanát vagy Dvořákot. Igen, talán egy Dvořák-vonósnégyes a legjobb. Rachmaninov vagy Sosztakovics nem illik a reggelihez, ahogy Berlioz vagy Liszt sem. Kuckózd be magad a kanapéra, és élvezd ízek és hangok keveredését. 
Nagyon fontos, hogy mire gondolsz közben. Gondolhatsz az elmúlt napok, évek barangolásaira, kirándulásaira a zöldben, a virágokra, amikről olyan szép fotókat lehet készíteni, az Ipoly keskeny szalagjára, amibe jó térdig belegázolni, a Zemplén rejtekére, ami sokkal nyitottabb és szabadelvűbb, mint a Bükk komor bástyái, egy illatra, amit akkor éreztél, amikor néhány éve a Vár egyik kávézójában napokat beszélgettél át valakivel, ami perceknek tűnt... De semmiképpen ne gondolj gondokra, politikára, megoldandó feladatokra.
Mikor befejezted a szertartást, olvasd el két kedvenc blogodat, majd ülj le a zongorához, és mindezt rajzold le néhány hangban, vedd fel, és tedd el mélyen a winchesterre/asztalfiókba, hogy ínséges napokon elővedd, mint nagymama a szilvalekvárt vagy hangya a begyűjtött élelmet télvíz idején...

2011. július 6., szerda

2011. július 5., kedd

mai weöres

"Természetes igények
A gyermekkor természetes igénye: szabadság. S a mai gyermeket szinte ketrecbe kényszerítik.
A felnőttkor természetes igénye: élet. S a mai felnőtt, vagy alig-él, vagy a maga és mások rovására, rejtek-utakon él.
Az öregkor természetes igénye: nyugalom. S a mai öreg, minthogy korábbi igényei ki nem elégülhettek, még a sír szélén is szabadságot és életet akar."
 

Weöres Sándor: A teljesség felé (72. oldal)

2011. július 4., hétfő

Pál utcai fiúk

Olyan 1968-69 körül lehetett mindez, amikor még a Lehel piac bódésorokból állt, és a Hegedűs-Csanády sarkán volt egy kis bolt, ahol alumíniumkannába mérték a tejet. Minden évben jött a szenes teherautó, és hatalmas szívlapáttal szórták be a brikettet a pincébe. Talán még a jeges is járt meg a köszörűs, akik felkiabáltak a gangokra....
Még ma is emlékszem a forgatásra. A Hegedűs Gyula utcából jobbra fordulva, egy kordonnal volt lezárva a kereszteződés. A Visegrádi és Kárpát utca sarkán volt a híres grund. Sok mindent nem lehetett látni, illetve nem voltunk ott olyan sokáig, hogy érdemi történéseknek tanúi lehessünk. Emlékeim szerint nem is a szüleimmel voltam ott, hanem egyik nagynénémmel. A forgatás után aztán hamarosan beépítették a grundot, ma nagy betonházak állnak ott.
A grunddal együtt sok minden eltűnt a környékről. Az Ipoly mozi, meg a Pannónia-Kárpát sarkáról az a földszintes kis épület, ahol egy pincehelyiségben egy öreg bácsi izgalmas hajómodelleket készített és mindig enyvszag terjengett a levegőben... Hazafelé a suliból mindig bementünk, és a levezető lépcső korlátjától néztük, ahogy dolgozik. És eltűntek az akkori híres emberek is, akiket gyakran láttam a hetvenes évek elején... Ambrus Kyri és Pápay-Faragó László a kisparkból, Márkus László a Csanády, Hacki Tamás a Hollán Ernő (akkor Fürst Sándor) utcából .... Eltűnt a Victor Hugóból a Vörös Rák étterem és a Visegrád vendéglő, a csuklós 33-as és a 15-ös busz, amelyik balra kanyarodott a Hegedűsbe, mert még az kétirányú volt. És minden héten volt a Victor Hugo-Hegedűs sarkán egy autóbaleset. Eltűnt a 15-ös villamos a Pozsonyi útról, a kanyarodó öreg hármasok, tizenkettesek, tizennégyesek és ötvenötösök a Balzacból és Visegrádiból, hogy végállomásuktól visszakanyarodjanak a Váci út felé a Kádár utcán át.
Eltűnt a MÉH,  az üres telek a házunk mellett, a lány a szemközti házból, akit gyakran lestem kiskamaszként reggelente, és még ma is hallom, ahogy a Sparks Amateur Hour című száma szól közben a rádióból. És harminc évre eltűnt a szemem elől az akkori legjobb barátom és osztálytársam is, aki azóta a Parlament felújításának egyik főépítésze lett. És Anikó a kisparkból, akibe szerelmes voltam évekig, de sosem mertem neki megmondani, a bácsi a Szent István parkból, aki dühösen kilyukasztotta egy bicskával a labdánkat, mert véletlenül odagurult a padhoz... Eltűnt a Duna mozi, és már a trolik is fordítva fordulnak be a Budai Nagy Antal utcába. Eltűnt a nagyapám, akinek a Csanády sarkán a kalapját elvitte a szél, és én azt három-négy évesen olyan tragédiaként éltem meg, hogy még ma is belémhasít.... Eltűntek az átkelő hajók, amivel anyukám átvitt a szigetre, hogy egy farudat fogva, utánam szaladva biciklizni tanítson a kaszinó előtt.
És eltűntem én is az öcsémmel együtt arról a környékről, úgy 1975-76-ban, hogy felbukkanjunk a Köbölkút utcában a Kertészeti Egyetem mellett, nagymamánknál. Akkor kezdődött életem egyik legszebb szakasza. De ez már egy másik történet...

hatkezes negyedikén

2011. július 3., vasárnap

maizene

Talán 1987 júliusa körül lehetett, amikor alapipistiéknél nyaraltunk Salgótarján melletti nyaralójukban (a hátsó kerítés már határövezet volt, arra emlékszem), és egyszer elvitt minket egy Salgóbányához közeli étterembe: "gyertek, megmutatom nektek, hol játszik a Snétberger apja..."
A nagydarab cigányember emlékeim szerint egy Super400-jellegű elektromos gitáron játszott, teljesen hagyományos vendéglátós zenét. De már akkor ő volt a "Snétberger apja".
Örülök, hogy láthattam. Ma már valahol a felhők között penget. Fia pedig az egyik legzseniálisabb magyar muzsikus.


Ezt a felvételt nem nagyon lehet úgy hallgatni, hogy az ember ne lássa maga körül kissé fényudvarosnak a dolgok sziluettjét. Legalábbis nekem nem nagyon sikerül.

2011. július 2., szombat

tegnapitihany

Végül a hűvös idő mellett délutánra kaptunk egy kis napocskát is, hogy legalább le tudjam fotózni az Apátságot, ha már fel nem is jutottunk. Néhány kép a Tihanyi Szabadtéri Játékok és a Bujtor István Filmnap sajtótájékoztatójáról, majd a sajtóvetítés utáni kötetlen beszélgetésről (nem készültem nagy fényerejű objektívvel, ősrégi Nikkor 35-135-ösömnek határeset volt a viszonylag kevés fény). Az idén nyolcvan éves Avar István, a Nemzet Színésze és Kern András színművész elevenítette fel a hajdani, nyolcvanas évekbeli vidám balatoni forgatásokat, Bujtor István-történetekkel gazdagon megspékelve. Sajnos a programtól eltérően Frenreisz Károly a délutáni beszélgetésen már nem vett részt. Elek Lenke három ősrégi fotót is hozott, hogy dedikáltassa vele, kettőn egyedül Frenreisz volt látható a hatvanas években, a harmadik pedig egy ős-LGT fénykép 1971-ből, amin szegény Barta, és természetesen Presser és Laux is ott feszített. Karesztól ebéd közben megkérdeztem, ami már régóta foglalkoztatott, hogy mitől szólt az első két Skorpió-lemezen (1974-76!) a basszus és a dob olyan fantasztikus dinamikával (az összes többi akkor magyar lemezzel szöges ellentétben), hogy még most is csodájára lehet járni... kellett-e erőszakoskodni az akkori hangmérnökökkel, hogy ezt kihozzák belőle.... De ő csak annyit mondott, hogy nincs ebben semmi titok. Jól kell élőben szólni a motyónak, és nulla hangszínezéssel kell felvenni, majd nem hozzányúlni. Hát igen, az a Fender még ma is üt. A negyven éves LGT-jubileumra csak annyit válaszolt: "Pici most már biztos nem csinál..."







2011. július 1., péntek

Gondolni mindenre lehet....

... mondta ma valaki titokzatos-kedvesen, a Belső tó felett egy teraszon, ebéd közben. Lehet, hogy sejtette, mire gondolok?

Tihany....

...biztos szép esőben is, de azért ma jobb lenne, ha egy derűsebbik arcát mutatná...

Nem erről jutott eszembe a vers (bár erről is eszembe juthatott volna), hanem most reggel olvastam egy gyönyörű sort.