2015. február 27., péntek

Táblás ház Óbudán

Sokszor elcsodálkozom azokon, akik minden évben felkerekedve a világ valamelyik távoli, egzotikus helyére kalandoznak, és amikor az ember beszélgetésbe elegyedik velük, kiderül, hogy még a szomszéd utcában lévő dolgokat sem ismerik. Van olyan ismerősöm, aki a családjával évtizednyi ideje minden évben a távol-keleten nyaral, de azt sem tudta megmondani, hogy Szilvásvárad vagy Pannonhalma merre is van... De ugyanilyen vicces a japán (vagy más nemzetiségű) turisták tömege, akik Budapestre jönnek és egy látványos helyszínre érve elkezdenek ész nélkül kattogtatni, és a háromdimenziós élmény helyett szinte csak a képernyőn nézik meg a dolgokat.
Ez most onnan jutott eszembe, hogy a múlt hétvégén három óbudai múzeumot is bejártam az Idegenvezetői Világnap programsorozat keretében, és több, láthatólag a környéken lakó embert is megkérdeztem a Lajos utcában, hogy merre van a Goldberger Textilipari Gyűjtemény. Senki nem tudta megmondani. Majd kiderült, hogy körülbelül húsz méterrel volt csak arrébb. A másik múzeum az Árpád-híd irányában kicsit továbbmenve, a nagy házak árnyékában bújik meg, az Óbudai Társaskörrel szemben. 


 
Ez Krúdy Gyula egykori lakhelye volt, most Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Nagyon klassz kiállítások kaptak helyet benne, a táblagyűjtemény csak egy a sok közül. Ahogy elnéztem, a honlapjuk és látogatókkal való kapcsolattartásuk is jó kezekben van, folyamatosan kínálnak érdekes programokat, rendezvényeket.


A kávédarálók mellől hiányoltam a tojás-átvilágító dobozt



A hatvanas-hetvenes évek terme

A zöld zacskós biztos nem német exportra ment :)




A nyolcvanas évek elején nagyon nyomott áron kínálták a Salamander-cipőket Kelet-Berlinben


















Három igaz szó: Csepel edény jó

A hatvanas években még használatban voltak ezek a zsírosbödönök


Backé

Az új Pomplamoose-klip



Nincs könnyű helyzetben az, aki egy nagy költségvetéssel készült klipet megpróbál saját felfogásában újraértelmezni. Főképp, ha ugyanaz a két ember csinál mindent, a zene feljátszásától a kellékek előállításáig, a forgatástól a vágásig. Nekem ők akkor is kedvenceim, ha ez a feldolgozás most nem is sikerült úgy, ahogy egyébként szokott nekik. Kedvelem azt a fajta kitartást, ahogy végigviszik a dolgaikat.

Egy kinyomott telefonhívás kapcsán...

Már nagyon régóta tervezek egy bejegyzést a kommunikációs szokásokról és azok változásairól. De egyrészt ezek mostanában elképesztő gyorsasággal változnak (bizonyos nézőpontból nézve drasztikusan romlanak), tehát egy két évvel ezelőtti  megállapítás-gyűjtemény is bizonyos fokig elavultnak tűnne ma, másrészt annyira kiterjedt és szerteágazó a témakör, hogy elég lehetetlen vállakozás erről beszélni egy (akármilyen hosszúra sikeredő) bejegyzésben. Most, ami miatt rászántam magam egy beharangozó előzetes megírására, egyrészt egy elutasított telefonhívás volt furcsa körülményekkel, másrészt egy "kommunikációs kreszről" szóló női magazinműsor, ahová az általam nagyrabecsült Görög Ibolyát is meghívták három másik emberrel együtt. ("Ha én 24 órán belül nem válaszolok egy emailre, akkor feltehetőleg meghaltam" - mondta, és ezt rendkívül szimpatikus gondolatnak és hozzáállásnak tartom). Itt az bosszantott fel, hogy a műsorvezető láthatólag annyira tudatlan és felkészületlen ebben a témakörben, hogy én még a sarki menzára se mennék le vele együtt szívesen egy munkás hétköznapon. (Nagyon meglepőnek találta például, hogy nem illik sms-ben szakítani :) )
Harmadrészt az is szerepet játszott a beharangozó gondolataim megírásában, hogy kicsit felkorbácsoljam az indulatokat, arra sarkallva mindenkit, aki ezt olvassa, hogy ne fogadja el a véleményemet, de ne is utasítsa el automatikusan. Hanem alakítsa ki a sajátját, ha korábban még nem tette. És arra is felkészülhet nyugodtan, hogy az ember igazsága változik. Néha olyan lassan és észrevétlenül, hogy az illető saját maga sem veszi észre, hogy egy dologgal/eszmével kapcsolatban más nézeteket vall, mint akár pár évvel korábban.
Amikről itt írok, természetesen az én igazságom a számtalan igazság közül. De a személyemet, a létezésemet érinti, valamint azt, hogy jól érezzem magam a világban. Ha mindenki kialakítja a sajátját és meghúzza a határait úgy, hogy az mások által is látható, érzékelhető legyen, azzal sokat tesz a sikeres kommunikáció és a különbözőségek elfogadása érdekében. Hozzáteszem ehhez is: én így gondolom.
Fokozatosan kialakult, kívülállónak elég drasztikusnak tűnő (de eredményes) módszereim vannak arra, hogy hogyan tartsak rendet kommunikációs világomban. Elég könnyen kihúzok bárkit a noteszemből, ha bizonyos  szabályokat nem tart be. De mindig csak a harmadik ismétlődő eset után, ennyi tévedési lehetősége mindenkinek van. Öcsém sokkal engedékenyebb ezen a téren, persze belátom ezáltal bizonyos szemszögből jobb stratéga is, én viszont, ami  kapcsolatot hosszú távon megtartok és ápolok, azt bombabiztosnak gondolom. Már amennyire bombabiztos lehet valami ebben a földi világban. Nagyon sok - egy ideig közelállónak számító - ismerősömet húztam már ki így egyik napról a másikra az életemből. Olyan is volt, hogy úgy gondoltam utólag, tévedtem, nem is egyszer, és az illető visszakerült. Természetesen nem ok nélkül, nagyon nyomós indok(ok)kal történnek ilyen lépések. Nyilván vannak, akik engem is kihúznak ugyanígy, de azt soha nem bánom. Annak úgy kell lennie. Bár az elmúlt tíz évben elég sok engedményt tettem már ezen a téren. Ha érzelmi és észérvek egyaránt felmerülnek, újabban többször képes vagyok a szívemre hallgatni. A másik ilyen, hogy beláttam, hogy egy nehezebb sorsú felmenőktől származó embertől teljesen felesleges ugyanazokat a kommunikációs normákat, ismereteket és az illemszabályok betartását elvárni - még ha több egyetemet végzett is - mint egy olyan valakitől, akire nagymamám csak annyit mondott, hogy "jó családból származik". Az egyszerű intellektuális környezetből jött ember olyan hátrányban van élete első 10-12 évében, és olyan alapvető dolgokat nem tanul meg, amiket később (majdnem) lehetetlen pótolni (ismerek kivételeket). Ilyenkor nyilván megértőbb, elnézőbb vagyok. És itt nem a vörösboros pohárból történő kólaivásra vagy egy üzenetre történő válasz illemszabályaira gondolok, mert az csak a felszín.***

Sőt, tovább megyek a gondolattal: a tartósan és gyökeresen eltérő életviteli különbözőségek eredményeképpen több száz, vagy ezer év távlatában már nemcsak társadalmi, hanem genetikai szintű eltérések is létrejönnek/létrejöttek. (Szegény Czeizel Endrét annak idején nagyon bírálták a hasonló nézeteiért.) Nem véletlen, hogy régen a hatalom (és vele együtt a felhalmozódott tudás) is öröklődött. Ma meg olyan emberek irányíthatnak országokat, akiknek a nagyapja még a trágyás gumicsizmát rúgta le esténként.

Mielőtt bárki hörögne, szó sincs fajelméletről. Képesség- és tudásbeli különbségekről van szó, amelyek részben szerzettek, részben öröklődnek. Ugyanúgy, ahogy a cirkuszi törpe gyereke se lesz valószínűleg kosárlabdázó a Harlem Globetrotters csapatában. Azt azonban feltétlenül fontosnak tartom leírni, hogy bármiféle különbség ellenére be kell(ene) tartani az egyenlőség elvét. Tehát ahogy az erősebbnek nem szabadna bántani a gyengét, az okosabbnak, műveltebbnek sem szabadnak kihasználnia arra az előnyét, hogy más, szerényebb képességű embernek ártson, őket anyagilag kihasználja és tudásfölénye segítségével szellemileg manipulálja. A huszonegyedik század egyik legfontosabb feladata, hogy ezt az ember felismerje és tegyen a változásokért. Kutatók szerint az ősközösségi társadalmakban ez sokkal jobban működött. Hordán belül segíteni kellett, és tilos volt bántani a gyengét. Ma viszont egy olyan áldemokráciában élünk, amelyik próbálja ugyan az egyenlő jogokat hirdetni, de mindenki látja, hogy ezek üres szavak.
Mivel műfelháborodásból úgyis elég van, ez a bejegyzés a kupacot már nem nagyon fogja tetézni (gondoljunk csak arra a paradox helyzetre, hogy átvágott torkokat, szétlőtt házakat és embereket simán fel lehet tölteni a világhálóra, egy fedetlen emberi test miatt (ami megfelelő ábrázolással a szépség szimbóluma is lehet) meg kiverik a nethisztit). Abnormális értékrend, egy jobb elmeállapotra érdemes (érdemes??) emberiség jelenlegi értékrendje.
Szóval ezekről fogok majd írni részletesen egyszer.

*** A tizedes meg a többiek című filmben hangzik el ez a párbeszéd, amikor Albert, a lakáj (Major Tamás) először beengedi a nép egyszerű gyermekét, Molnár tizedest (Sinkovits Imre) a gondjaira bízott kastélyba:

- ...ebben a házban nem ÍGY szokás viselkedni.
-  Nem mutatnád meg, hogy hogy szokás?
-  Ahhoz évekre lenne szükség...

Tulajdonképpen ez a három mondat tartalmazza mindazt, amit eddig leírtam, és majd le fogok.

2015. február 23., hétfő

A matematika fejedelme

Nélküle teljesen más lenne ma a titkosítás, a pinkód-rendszer, a modern számelmélet, de a földmérés és a formatervezés is.  160 éve halt meg Carl Friedrich Gauss.


2015. február 22., vasárnap

Isten kaleidoszkópja

Marcus Du Sautoy biztos legalább három zseniális matematikust és négy korszakalkotó felfedezést, valamint néhány prímszámot is felsorolna valamelyik filmjében, ha stábjával a budapesti Bazilikában forgatna. A belső kupola valóban lélegzetelállító látvány (megfotózni se túl könnyű, két darabból raktam össze, mert nem fért be még a 18-as nagylátószögű objektív látóterébe se). De egyébként ez nem az, amit kívülről megcsodálhatunk. Kettő van ugyanis. A csoportkép főalakjától (arcát a pont fölötte lévő kupola fénye világítja meg), az előre mutató idegenvezetőtől tudom mindezt, aki az Idegenvezetők Világnapján mutatta be az épületet a nagyszámú egybegyűlt érdeklődőnek.

Szent József és Mária szobrát az a Pátzay Pál készítette 1947-50 között, aki a Felvonulási téri Lenin-szobrot és a felavatása előtt ledöntött Szent István parki Raoul Wallenberg emlékművet is megalkotta. (Utóbbi jelenleg Debrecenben látható a gyógyszergyár előtt.)
De visszatérve a Bazilikába: van valami megmagyarázhatatlan harmónia ezekben az arcokban, nem is tudtam eldönteni, melyik oldalról kifejezőbbek. 







A Bazilika kilátója Pest legmagasabbika. A kilátás és a tömeg is fantasztikus. A függőleges utca-panorámánál a pillanat tört része alatt kellett eldönteni, hogy a Széchenyi-hegyi adótorony teteje, vagy a két Segway-turista maradjon a képen, az utóbbi mellett döntöttem. A vízjelért bocs, sajnos muszáj...
A hétvégén egyébként öt helyszínen voltam az Idegenvezetők Világnapja keretében, három óbudai múzeumban, egy koncerttel egybekötött színielőadáson a Vakok Intézetében, és itt. Szóval sűrű volt a program, a többiről majd később...





2015. február 20., péntek

Spirited

Idegenvezetői Világnap 2015

A budapestiek is turistává válhatnak az Idegenvezetői Világnap alkalmából tartott speciális városnéző programokon: különleges történelmi és kulturális ritkaságok várják az érdeklődőket a négynapos programsorozaton. Február 19. és 22. között mintegy 100 különböző gyalogos városnéző program, 8 hajó-, 60 autóbusz- és 5 villamostúra érhető el, továbbá 6 speciális busz, mozgáskorlátozottak részére. Vannak 20 perces és bő 3 órás idegenvezetések, a Budai Vártól a XXII. kerületig, a római kortól a szecesszióig, a lóversenytől a gyerekvasútig, a mulató negyedtől a polgári villákig, a Pál utcai fiúk helyszíneitől Krúdy szomszédságáig. A részvétel a programok nagy többségén ingyenes – néhány helyszínen a belépőt meg kell vásárolni. Az egyes napok részletes programjai, valamint a regisztrációs lehetőségek itt.

Sagan

Annyi restanciám van, néhány több éves. Például ez is. De már nem.