2011. december 31., szombat

A Zsuzsi

Az első kép Majkpusztán, a Kamalduli remeteségben készült az utóbbi évek legnagyobb magyarországi földmozgásának napján és gyakorlatilag az epicentrumában, 2011. január 29-én. A második 2010 szeptemberében az erkélyemen, szintén természetes fénynél, némi derítéssel. A harmadik a Kiscelli múzeumnál. Bár Zsu nem hasonlít rá, de ma egy filmet néztem Monica Belluccival a főszerepben, és róla jutott eszembe, talán a mozgásáról...





A talonban maradt gondolatoktól - egy fontos változásig

Mennyi minden maradt talonban bejegyzésügyileg, amiről idén írni akartam...
Az üdvözlés öröme címet akartam adni annak, amiben a könnyebbé és gyorsabbá vált nagy távolságú utazások és a kommunikációs csatornák átalakulása miatt megváltozott szokásokról firkantottam volna néhány gondolatot - például a levelekből (pl. e-mail) elmaradt, kikopott üdvözlésekről megszólításokról (ezt fájlalom is), a repülőterek integető teraszainak eltűnéséről, a közösségi csatornákról stb...
Aztán akartam írni a tudás gőgjéről. Ismert jelenség ez, amikor okos emberek fontosságuk, esetleg pozíciójuk tudatában (idáig ezzel nincs is probléma) felsőbbrendűségüket gőgös magatartással és kifordult kommunikációs eszközkészlettel próbálják tudatni a világgal, különösképpen a tőlük alacsonyabbrendűnek gondolt (tudás, pozíció, pénz stb.) rétegekkel. Hasonló ez a hatalmi gőghöz, mégis kicsit más... A dologban az a vicces, hogy ezek az emberek a szakterületükön kívül sokszor meglepően és olyan mértékben tájékozatlanok, hogy jóval egy átlagember szintje alatt maradnak. Jókat szoktam derülni ezen...
De akartam még írni a kompakt fényképezőgépek "parasztvakító" megoldásairól... például a motívumprogramokról, ahol a tűzijátéktól az alkonyati gyerekzsúrig már mindenféle beállítás megtalálható. A magyar piacra szánt változatokba lassan a "disznótor" és a "busójárás ellenfényben" is bekerül majd. Én még javasolnám a rendőrök munkájának könnyítésére a "tilosban parkolás esőben" és a "tömegoszlatás március 15-én" opciót is. Ez utóbbi az elkövetkezendő két évben még jól jöhet.
Tervbe vettem még egy rövid gondolatsort a nyomulás jelenségéről, az egyre élesebb pozícióharcokról, ami a partvonalról nézve szintén viccesnek tűnik. Főleg, hogy nem is azt nézem, hanem a lábuknál a fűben a bogarakat, a háttérben a felhőket, és csak másodlagos információként jutnak el hozzám a csetepaték hangjai...


De ezek a dolgok most már végleg talonban maradnak. Januártól új módszerrel próbálkozom. Csak kép (álló, mozgó) és hang szerepel majd a blogomban. Kivételt két dolog képez majd, a cím és a kép (vagy beszúrt link) alá- vagy föléírás. Ez utóbbi persze lehet picit hosszabb is, de hagyományos értelemben írni (ide) nem fogok.
Több összetevős a dolog, hogy miért nem. Komoly változásokat tervezek az életemben 2012-ben, tehát egyrészt időt spórolok, másrészt kizárom annak lehetőségét, hogy szószátyárként elkezdjek erről információkat széthinteni, amikor épp olyan kedvem van. (Merthogy nálam "hangulatemberebb" nincs ezen a kerek világon.) Még egy ok: azt hiszem, túl sok mindent árultam el eddig is magamról, amit sokan talán tévesen értelmeznek... esetleg túl harsánynak, magamutogatónak gondolnak. Én pedig alapvetően egy introvertált ember vagyok (akinek szóban is megnyílok, az nagyon kivételezett), ez a blog csak egy apró kompenzáció részemről az egyensúlyhoz. Általában egy elképzelt olvasónak írok (aki valós személy)... de igazából az se nagyon érdekel, ha soraimat - egy-két számomra fontos emberen kívül - senki sem olvassa. (*Hmm...ezt egy hónappal később olvasva... tényleg nem érdekel(t)? Vagy csak hazudtál magadnak? Vagy másnak? Már nem tudom...)
Sokat gondolkoztam rajta, hogy meglépjem-e ezt. De úgy érzem, egy napokban történt dolognál elértem az elhatározási sebességet. Már nincs visszaút. Magamnak tartozom ennyivel, hogy nem táncolok vissza.
Egyelőre három hónapot adok ennek a kísérletnek. Ha beválik, ennél maradok. Ha nem, visszatér minden a régi kerékvágásba.


Még egy dologgal adós vagyok. Köszönettel tartozom annak az embernek, aki miatt (májusban) egyáltalán elkezdtem ezt a kis naplót. Nagyobb mértékben változtatta meg az életemet, mint gondoltam, rengeteget adott nekem - már csak azzal is, hogy rendszereztem a gondolataimat, kicsit jobban visszanéztem a múltamba.
Mindenki másképp használ egy ilyen blogot. Van aki nagy szakmai felkészültséggel, tervszerűen ír, ezzel komoly szolgálatot tesz azoknak, akik szeretnének elmélyülni számukra érdekfeszítő témákban. Más "játszótérnek" használja ezt a felületet (a szó nem tőlem származik, azért tettem idézőjelbe). Én pedig afféle varázstükörnek, amilyen a gonosz mostoháé volt a Hófehérke című mesében. Ha belepillantok, mindig tudom, honnan jöttem, hol állok éppen, és hová tartok. Legalábbis ez a célom.


Ezzel kívánok búcsúzni ettől az évtől. Ma már összesen csak egy bejegyzést tervezek...egy harmadik fotót, illetve sorozatot, bővítve a számomra fontos (vagy valaha fontos volt) emberek gyűjteményét.

Paidokratia

A szilveszter nekem már régóta a befelé fordulás napja. Sőt, nemcsak ez a nap, hanem az ezt megelőző néhány. Idén különösen így van ez... tudatosan készültem erre. Csak ritkán mozdultam ki, akkor is csak ennivalót vásárolni... emberekkel nem találkoztam, a telefont lehetőség szerint nem vettem fel. A bejegyzéseim jó részét is előre elkészítettem még karácsony előtt, és ütemeztem őket, bedátumozva. Egyébként ezt a funkciót máskor soha nem szoktam használni.
Egyetlen programot terveztem csak. Egy beszélgetést, amiről előre tudtam, hogy tartalmas, lélekemelő lesz és hozzátesz ahhoz, hogy újra kicsit bővüljön, csiszolódjon a világról alkotott, alakított képem. Sőt, abban is reménykedtem, hogy a beszélgetőpartnerem is így érzi majd. Sajnos ez a találkozó elmaradt, ki tudja miért... talán így kellett lennie.

Az év utolsó napján a szeretetről akartam írni. Régen így karácsonytájt vezércikkek témája volt ez, komoly újságokban. Apám zöld fejléccel megjelenő Magyar Nemzetében mindig el is olvastam, az év többi részében pedig soha nem kísértem figyelemmel a vezércikkeket. 
De idén feltűnt, hogy szinte egyetlen hírportál sem foglalkozik, még érintőlegesen sem ezzel a témával. Csak a szokásos borzalmakkal, lerágott bulvárcsontokkal, politikának álcázott ostobaságokkal, csillogó kacatokkal... semmivel sem volt emelkedettebb egyetlen cikk sem, mint egy szokásos hétköznapon. 
Egy éven keresztül nem olvastam hírportálokat, most hogy úp lemondott vagy kirúgták, gondoltam, újra megpróbálom bizalmamba fogadni a szemétdombját. De hát semmivel sem lett jobb, sőt...
Szóval hiányzott, hogy okos emberek mondjanak valami lényegeset az emberként létezés számomra legfontosabb dolgáról (jó szó ez ide? vajon minek lehet titulálni?) És mivel senki sem írt, vagy én nem találkoztam vele, hát gondoltam, majd én. 
Bele is fogtam. De rá kellett jönnöm, én nem vagyok elég ehhez. Csak közhelyeket, unalmas elcsépelt szófordulatokat tudok kinyögni, akkor meg minek? Talán zenében tudnám elmondani, de ahhoz meg most - talán az elmaradt, nagyon várt program miatt - nem volt se kedvem, se ihletem.

És akkor újra eszembe jutott Hamvas. A babérligetkönyv. A számomra legkedvesebb írását, az Aranynapokat már idetettem egyszer, hát most szilveszterkor talán a legtanulságosabb, a legszívszorítóbb kerüljön fel. Ami egyben talán a legaktuálisabb is. Hamvas zseniálisan látott előre évtizedekre... vagy csak egyszerűen ezek a dolgok már akkor is ugyanígy működtek. 
(A hangfelvételt azóta törölték, olvassátok el a könyvben...Paidokratia a címe)

Szóval nekem ez a szilveszter. A vissza- és előretekintésé, a befelé fordulásé, a gondolatok rendezésének, az érzések ápolásának, az elengedésnek, a megbocsátásnak, a bocsánatkérésnek, a csöndes pillanatoknak az időszaka.
És közben hallom, ahogy a dupla ablakon keresztül is durrognak a petárdák... hangoskodjanak, mulassanak csak azok - akiknek úgy a jó...

2011. december 30., péntek

A Zoli

Igen, ő "A Zoli". A múltkor Dömét fotóztam, ekkor született az ötlet, hogy lefényképezzem majd szépen sorban a barátaimat. Még nem kezdtem el a sort, viszont a bűvös papírdobozkámban találtam kb. 1991-92-ből néhány portrét Mészáros Zoli barátomról, akivel egy többnapos vidéki fellépésen voltunk, emlékeim szerint Siklóstól Mohácsig. A fotók Pécsett készültek a Szent István téren és környékén, valami jó kis Orwo negatívra... Talán én is hívtam elő, arra már nem emlékszem. Zoli azóta Münchenben él, hangoskönyveket ad ki, de megjelentetett már mesekönyvet is a saját rajzaival, ha jól tudom. Mindezt magyarul.
Amikor legutóbb itthon volt, kérésére felvettem neki József Attila Szabad-ötletek jegyzékét, az egészet, szőröstül-bőröstül egy délelőtt... De még nem volt vele megelégedve, azt mondta, első vázlatnak jó, így azóta is nálam vannak a felvételek. (Lelkemre kötötte, hogy nem mutathatom meg senkinek, hát nem is teszem.)
Úgyhogy mutiba maradnak a régi fotók. Legközelebb csinálok róla újakat. Bár nem sokat változott...






Ezen az utolsó képen gondolkoztam, hogy nem tiszteletlenség-e ide tenni, de hát ezek is mi voltunk, fiatalok és bohók. Ez utóbbi, szerencsére vagy sajnos, lökéshullám-szerűen máig megmaradt.  
(Iszom is néha a levét, főleg amikor komolynak kellene maradni, és nem jól ítélem meg a helyzetet. Na ez csak most valami kapcsán eszembe jutott...)

Budapest, hatvanas-hetvenes...





forrás: fortepan.hu

Leni


2011. december 29., csütörtök

Az első Slow Time fotó...

...negyven éve készült :)


(a Köbölkút utca 8. számú ház kertjében) 
a háttérben lévő ikerpárt Eszternek és Annának hívják, a vezetéknevükre nem emlékszem 

Egy másik változatán a gyógyszerész, tehát az apai nagyapám is látható, ő 1973 márciusában halt meg.


És mindössze egyetlen olyan képem van még (tudomásom szerint), ahol vele vagyok, ez, ami a Margitszigeten készült (szerintem ez korábbi, Nagyapámék 1969-ben költöztek Zsákáról Budapestre, hogy közel legyenek öregkorukra a gyerekeikhez, szóval saccra ez olyan 1970-ben lehetett: 


Retróbringás


forrás: fortepan.hu

2011. december 28., szerda

térképetáj

Két számomra nagyon kedves terület az országban. De ilyen még a Zemplén, a Vértes déli része és a Börzsöny Ipolyhoz közel eső vidéke is.









2011. december 27., kedd

Páncélosok

Nem vagyok rovarfotós, de néha jólesik kicsit örömködni. 

Túristvándi, 2009. április 13.


Kincsesbánya

Van egy papírdobozom, több száz negatívval. A hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évekből.  Minden tekercsből nagyításra került annak idején 4-5 kocka, a többi feledésbe merült általában. Régi családi fotókért buktam alá, találtam is néhányat, olyanokat is, amik utoljára a hetvenes években voltak a kezemben (1976 körül voltak az első normálisabb próbálkozásaim). De későbbi korokból is vannak itt ereklyék bőven. Több száz zenészfotó például, főleg az 1994-2003 közötti évekből. És egyre több olyan van köztük, aki már a partvonalon túl muzsikál. Cseh Tamásra nem is emlékeztem, hogy valaha fotóztam, és most kezembe került egy sajtótájékoztató anyaga, hét felvétellel. Ebből egyet most itt közreadok. A dátum 1994. december nyolcadika, a helyszínre sem emlékeztem, a feliratok szerint valamelyik John Bull Pub (interneten utánanéztem, valószínűleg a Levél nővéremnek II. sajtótájékoztatója lehetett...)


De lesznek még ereklyék, amit majd később megosztok. Trudiról is találtam elfeledett képeket, aztán nagymamámról Ferihegyen, ahogy jóval nyolcvan éves kora után először repülőre ül, hogy meglátogassa az unokatesómékat Berlinben. Meg ilyenek...

2011. december 24., szombat

szabad-tilos


...takaróba burkolózni, az volna jó
kuporodni, mint magzat
hogy a víz, mint áttetsző őselem
részegen lendítsen át, s egy hinta
láncát tépve dobjon partra

csak feküdni véresen puha homokban
markolni kagylót, csigát
távoli nevetésben felfedezni
halvány emlékek nyomát...

                                               (Hajnali vonatok, 2007)



2011. december 22., csütörtök

Titkos

Nemrégiben két Slow Time felvételt is felpakoltam ide. Most karácsony előtt választottam egy harmadikat, öcsém kompozícióját, a Secret Love címűt. Azt hiszem, hangulatának a gyökereit valahol a gyerekkorban kell keresni, ami észrevétlenül vált át a közelmúltba és a mába...

Secret Love by pastelpiano  

Az egyik első zene, amit 2007-ben rögzítettünk, majd 2008-ban kiegészítettünk élő hangszerekkel és újrakevertük. A fejemben lévő klip soha nem valósult meg hozzá, az orrát a csillogó kirakatnak nyomó kisfiú talán már örökre a képzeletemben marad csak.
És nem akarok senkinek semmit kívánni, de egy pillanatra gondolok a barátaimra szerte a világban, Berlintől Szingapúrig, Ausztráliától Amerikáig, Székelyföldtől Portugáliáig... És azokra is, akik "kalandvágyból itthon maradtak", és szerte az országban próbálják ép ésszel és tisztán tartott lélekkel átvészelni ezt a mostani ámokfutást.
Egyébként bármennyire nyers és szókimondó a mai előző bejegyzésem, ezzel a mostanival - és a zenével -  bennem mégis összekapcsolódik. Sajnos még mindig. És nem az előző vélemény a domináns, hanem ez a mostani érzés. 
De hát erről többet nem írhatok, mert ez titkos...

2011. december 21., szerda

Tokaj, bortúra

Pont egy éve voltunk egy háromnapos bortúrán Tokajban és környékén. A Degenfeld kastélyszállóban laktunk Tarcalon, és az összes nevesebb borászat és pince mellett, számomra nagyon kedves kis falvakba is látogattunk. Csak néhány kép a sorozatból. Az egyik kedvencem a Görbe vendégház kandallós szobája. Meg persze minden, ami Erdőbénye... egy időben az volt a favorit, ahová költözni akartam, most már van más jelölt is.

Robogó autóból a párás üvegen át

Degenfeld kastélyszálló, Tarcal

Az egyik pincében


A család felvidéki származására utal, hogy ezen a környéken már egyre többször megjelenik a nevünk

Az ünnepek alatt barátságos parasztkonyhára vágyom, fehér abroszra, Székelyföldre. Ez kicsit hasonlít...

Kovácsműhely, Erdőbénye

Csapatunk

Zemplén, ahol mindig otthon érzem magam

Kék hó


Jégszobor

Hotel Zara, Dohány utca


Kedvenchely: Pécs

Egy tegnapi levélváltás kapcsán eszembe jutott, milyen jó kis város Pécs. És elő is kotortam egy hat évvel ezelőtti sorozatból néhány darabot. Voltam már ott számtalanszor azóta, de ez - nem véletlenül - jobban megmaradt. 2005. szeptember 23-25.