Mennyi minden maradt talonban bejegyzésügyileg, amiről idén írni akartam...
Az üdvözlés öröme címet akartam adni annak, amiben a könnyebbé és gyorsabbá vált nagy távolságú utazások és a kommunikációs csatornák átalakulása miatt megváltozott szokásokról firkantottam volna néhány gondolatot - például a levelekből (pl. e-mail) elmaradt, kikopott üdvözlésekről megszólításokról (ezt fájlalom is), a repülőterek integető teraszainak eltűnéséről, a közösségi csatornákról stb...
Aztán akartam írni a tudás gőgjéről. Ismert jelenség ez, amikor okos emberek fontosságuk, esetleg pozíciójuk tudatában (idáig ezzel nincs is probléma) felsőbbrendűségüket gőgös magatartással és kifordult kommunikációs eszközkészlettel próbálják tudatni a világgal, különösképpen a tőlük alacsonyabbrendűnek gondolt (tudás, pozíció, pénz stb.) rétegekkel. Hasonló ez a hatalmi gőghöz, mégis kicsit más... A dologban az a vicces, hogy ezek az emberek a szakterületükön kívül sokszor meglepően és olyan mértékben tájékozatlanok, hogy jóval egy átlagember szintje alatt maradnak. Jókat szoktam derülni ezen...
De akartam még írni a kompakt fényképezőgépek "parasztvakító" megoldásairól... például a motívumprogramokról, ahol a tűzijátéktól az alkonyati gyerekzsúrig már mindenféle beállítás megtalálható. A magyar piacra szánt változatokba lassan a "disznótor" és a "busójárás ellenfényben" is bekerül majd. Én még javasolnám a rendőrök munkájának könnyítésére a "tilosban parkolás esőben" és a "tömegoszlatás március 15-én" opciót is. Ez utóbbi az elkövetkezendő két évben még jól jöhet.
Tervbe vettem még egy rövid gondolatsort a nyomulás jelenségéről, az egyre élesebb pozícióharcokról, ami a partvonalról nézve szintén viccesnek tűnik. Főleg, hogy nem is azt nézem, hanem a lábuknál a fűben a bogarakat, a háttérben a felhőket, és csak másodlagos információként jutnak el hozzám a csetepaték hangjai...
De ezek a dolgok most már végleg talonban maradnak. Januártól új módszerrel próbálkozom. Csak kép (álló, mozgó) és hang szerepel majd a blogomban. Kivételt két dolog képez majd, a cím és a kép (vagy beszúrt link) alá- vagy föléírás. Ez utóbbi persze lehet picit hosszabb is, de hagyományos értelemben írni (ide) nem fogok.
Több összetevős a dolog, hogy miért nem. Komoly változásokat tervezek az életemben 2012-ben, tehát egyrészt időt spórolok, másrészt kizárom annak lehetőségét, hogy szószátyárként elkezdjek erről információkat széthinteni, amikor épp olyan kedvem van. (Merthogy nálam "hangulatemberebb" nincs ezen a kerek világon.) Még egy ok: azt hiszem, túl sok mindent árultam el eddig is magamról, amit sokan talán tévesen értelmeznek... esetleg túl harsánynak, magamutogatónak gondolnak. Én pedig alapvetően egy introvertált ember vagyok (akinek szóban is megnyílok, az nagyon kivételezett), ez a blog csak egy apró kompenzáció részemről az egyensúlyhoz. Általában egy elképzelt olvasónak írok (aki valós személy)... de igazából az se nagyon érdekel, ha soraimat - egy-két számomra fontos emberen kívül - senki sem olvassa. (*Hmm...ezt egy hónappal később olvasva... tényleg nem érdekel(t)? Vagy csak hazudtál magadnak? Vagy másnak? Már nem tudom...)
Sokat gondolkoztam rajta, hogy meglépjem-e ezt. De úgy érzem, egy napokban történt dolognál elértem az elhatározási sebességet. Már nincs visszaút. Magamnak tartozom ennyivel, hogy nem táncolok vissza.
Egyelőre három hónapot adok ennek a kísérletnek. Ha beválik, ennél maradok. Ha nem, visszatér minden a régi kerékvágásba.
Még egy dologgal adós vagyok. Köszönettel tartozom annak az embernek, aki miatt (májusban) egyáltalán elkezdtem ezt a kis naplót. Nagyobb mértékben változtatta meg az életemet, mint gondoltam, rengeteget adott nekem - már csak azzal is, hogy rendszereztem a gondolataimat, kicsit jobban visszanéztem a múltamba.
Mindenki másképp használ egy ilyen blogot. Van aki nagy szakmai felkészültséggel, tervszerűen ír, ezzel komoly szolgálatot tesz azoknak, akik szeretnének elmélyülni számukra érdekfeszítő témákban. Más "játszótérnek" használja ezt a felületet (a szó nem tőlem származik, azért tettem idézőjelbe). Én pedig afféle varázstükörnek, amilyen a gonosz mostoháé volt a Hófehérke című mesében. Ha belepillantok, mindig tudom, honnan jöttem, hol állok éppen, és hová tartok. Legalábbis ez a célom.
Ezzel kívánok búcsúzni ettől az évtől. Ma már összesen csak egy bejegyzést tervezek...egy harmadik fotót, illetve sorozatot, bővítve a számomra fontos (vagy valaha fontos volt) emberek gyűjteményét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése