Az 'elmúltnyócév' alatt kialakult esténkénti kerékpárútvonalamon egyre többet módosítgatok, hogy ne legyen annyira unalmas. (Az alap, bár már sokszor leírtam: Óbuda-Boráros tér-Óbuda, 20 kilométer, nyugodt tempóban 53 perc. Lazsálva 56, tüdőkiköpéssel és zöldhullámmal, valamint az összes "mégispiroson" átmenéssel 50.) A budai oldalt idén visszafelé felcseréltem a pestivel, és amióta átadták a Bálnát, a Boráros térről visszafelé már nem a Lónyay utcán, hanem a dunaparti kerékpárúton megyek. Van ugyan egy szakasz, ahol nincs bringaút és járdánkerülgetős-éttermes-kiülősasztalos (a Szabadság-hídtól az Erzsébetig), de utána már élvezetes, bár a Vigadótól a Lánchídig eléggé tele van turistával ilyenkor. De nem baj, mert időnként jól lehet szórakozni a fazonokon. Például legutóbb egy muszlim nőn, aki teljes harci díszben elektromosrollerozott...
Az Eötvös téren minden csütörtöktől szombatig - ahogy tavaly is - az üvegpoharakon xilofonozó bácsi nyomatja, általában nagy sikert aratva a turisták körében. Magnóról megy valami villanyalap, és arra tolja Brahmsot, Mozartot, Bizet-t, Verdit, meg ami a kelyheken kifér. De a legnagyobb rutin, amit legutóbb láttam tőle, az nagyon rendben volt. Talán a bevonulási induló közben, egy olyan résznél, amihez nem kellett feltétlenül egyszerre két ütő, játék közben, tempó közben HANGOLT. Jobbal tolta a dallamot, profin, semmi megingás, semmi bizonytalankodás, ballal meg valami giga orvosifecskendő-félével csepegtette a vizet az Asz és a B pohárba. A refrénig befejezte és immár két szólamban virgázott tovább. Szóval nem félnék a repülőn, ha ilyen rutinnal pilóta lenne...
Fotóm nincs róla, de lehet, valamelyik nap dobozba zárom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése