Megy a bót...

Rég voltam fényképezőgéppel bringázni a városban, a mai kellemes meleg tálcán kínálta a lehetőséget. Elhatároztam, hogy végigfotózom nagyapám hajdani zöldségesboltjait, amit már régen terveztem. Ez viszonylag gyorsan meg is történt, de a napból utána egy komolyabb vadászat lett. Ennek eredményét viszont még fel kell dolgoznom, nemcsak képileg, hanem mondanivalóját illetőleg is, ezért ezt most nem is kavarom ide.
Lényeg a lényeg, hogy nagyapám kiskereskedő volt, a rendszer ellensége (akiről Anyu csak halála előtt nem sokkal árulta el nekem, hogy csak nevelő-nagyapám volt, az igazi anyai nagyapám orvos volt a Szabolcs utcai kórházban. Apai nagyapám pedig gyógyszerész). Mégis valahogy mindig boldogult. Én négy zöldség-gyümölcs üzletéről tudok, persze ezek egymás után voltak neki, egyszerre mindig csak egy. "Nem megy a bót..." mondta néha, és olyankor aztán költözött, új helyet keresett. A Lehel piacon vásárolt hajnalban, behordta a kis üzletbe a rekeszeket, és jöttek is szépen a vevők. Én a négy üzletéből háromban sokszor voltam, olyankor mindig diákcsemegét kevert nekem (mazsola-mandula-dió-ilyesmi), meg nagyon klassz történeteket mesélt.
Az első üzletre csak elbeszélésekből emlékszem, már az ötvenes évek végén megvolt ez neki, a Hegedűs Gyula-Csanády utca sarkán, egy sarokra a lakásunktól. Pár éves koromig dolgozhatott itt, és valószínűleg szerethette is ezt a boltot, mert később is gyakran büszkélkedett vele, hogy a "payeröcsi" is ide járt vásárolni. Egy Anyuval készült rádióriportból azt is megtudtam, hogy a rendező Keleti Márton is benézett néha ide.

Zöldséges nagyapám és én, hatvanas évek eleje

Szüleimmel ugyanakkor

Amire már apró gyerekkoromból határozottan emlékszem, az az óbudai, Lajos és Fényes Adolf (régen Kiskorona) utca összefutásánál lévő üzlete, a hajdani Goldberger gyár déli csücskét lezáró lakóház. Itt rendszeresen játszottam a bolt előtt a járdán (hatvanas évek, amikor ez a rész még gyakorlatilag egy falu volt), és az is határozottam megragadt bennem, hogy a Fényes Adolf utca már akkor egyirányú volt, de emlékeim szerint pont fordítva, mint most. Ezt onnan jegyeztem meg, hogy az autók akkoriban még ügyet sem vetettek erre a szabályra, és rendszeresen szabálytalanul, fordítva közlekedtek az utcában. A kiszélesedő tér, ami nekem akkor hatalmasnak tűnt, teljesen egybefüggő volt és nagy kockakövekkel volt kirakva.

Általános iskolás koromban a Medve és Kacsa utca sarkára költözött nagyapám. Úgy emlékszem, ez nem működött túl sokáig, mert "nem ment a bót", és itt van egy fehér folt az emlékezetemben.

Illetve hiányérzet. Mintha itt nem emlékeznék valamire, mintha lett volna közben még egy üzlet (ráadásul arra sem emlékszem, hogy a Medve u 19. alatti két portál közül melyik volt az övé, gyanítom, hogy a kisebb, ezt még ki kell derítenem), mert a következő üzlet már középiskolás koromban a Katona József utca elején működött, közel a mai WestEnd-hez. Pont a bolt előtt volt a végállomása a 43-as autóbusznak, ami Újpestig közlekedett, jelentős forgalommal, hiszen akkor még nem létezett metró. Ez jelentősen megdobta a kereskedés forgalmát is. Nagyapám ezután már nem vitt több boltot. A Hegedűs Gyula utcai tágas, 110 négyzetméteres lakásunkból is elköltözött Máriaremetére, ebben nagy szerepet játszott egyrészt nagymamám halála, másrészt az, hogy fizikus apámmal nem nagyon találtak közös hangot, és ez többször fizikai incidensbe is torkollott, párszor a szemem előtt is.

Nagyapa, Máriaremete, hetvenes évek második fele

 Amit még Anyu elmondásából tudok, nagyapám jelentős megtakarításait aranyban tartotta (hasonlót láthatunk az Eldorádó című filmben), de halálakor - részben Anyu ügyetlensége miatt - ez az örökség a Nógrád megyei sógor-koma-rokonok közreműködésével valahogy kézen-közön eltűnt. Mivel ezeket az embereket én nem ismerem, soha nem is láttam, így nincs is sok esélyem arra, hogy az igazságot valaha is megtudjam. De ez nem is foglalkoztat, inkább az érdekel jobban, hogy az igazi nagyapám - Anyu elmondása szerint Dr. Gazdag István - ki is valójában. 
Nemrég érlelődött meg bennem a vágy, hogy ezt a szálat felgöngyölítsem, csak még nem tudom, hogy fogjak hozzá. A Szabolcs utcai kórház már öt éve bezárta kapuit.
Ma arra is jártam, és érdeklődtem a helyiektől, mióta van az épület ilyen állapotban (egy jobb sorsra érdemes kórház ebek harmincadján, valaha zsidó-kórház volt), és azt az infót tudtam meg, hogy hajléktalanszállót csinálnak az épület egy részéből.

A történet kísértetiesen emlékeztet engem arra, amikor a háború után a kommunisták a kastélyokból általános iskolákat, elfekvőt meg mezőgazdasági raktárakat csináltak, tönkretéve szinte mindet.
Hát ennyit a mai napról.