Tegnap jött Kati Gyuláról, és a megszokott bringás városnéző tekergésünk után sikerült a világ legcsípősebb hagymáját beszerezni a közeli - nem Al Di Meoláról elnevezett - Aldiban. A gonosz kis sokrétegűnek eme tulajdonságára csak este derült fény, amikor néhány példányának szisztematikus szabdalásába kezdtem lecsókészítés céljából. Könny- és szemcsípésügyileg mindig ez a kritikus pontja a PPP-nek (paradicsom-paprika projekt), de tegnap valami olyasféle illékony anyag hagyta el az AAA-t (aprított alattomos alapanyag), hogy Kati - látva szenvedésemet - a darabolás felénél KKK (kivette kezemből a kést).
A kis naív. Mintegy hét és fél másodperc múlva kénytelen volt azt a megállapítást tenni, hogy efféle intenzív könnygáz-támadással gyakorlott konyhajáró létére még nem találkozott. Közben a búvárszemüveget keresgéltem a gardróbban (nem lett meg), ezért nem tudtam neki elmesélni, hogy én már igen... úgy '83-ban, amikor gáztámadást imitáltak egy katonai sátorban, gyakorlaton, és levett gázálarccal kellett menni egy kört. De az a régi érzés mégis elmaradt valahogy intenzitásban ettől.
Viszont úgy látszik, hogy az erő, ha velünk van hagymailag, az elkészült étel ízében is hatványozottan jelentkezik, ugyanis régen sikerült ennyire zamatos lecsót barkácsolni.
Valamit valamiért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése