Kis színes adalék

A galambos-távvezetékes témát fényképeztem éppen, közben időnként emberek haladtak el a gép előtt a metróbejárat irányába. A szemem folyamatosan a keresőn keresztül kémlelt, hogy ne maradjak le egyetlen hatásos madár-felrebbenésről sem, és közben hallottam, hogy egy átlagosnál hangosabb család közeledik jobbról.
- Fotózzá' mán' éngem is lé! - hallottam, immár balról, mert közben elhaladt a csapat az orrom előtt. Gondolom, a kislány vicceskedésnek szánta, de én utána szóltam, hogy ahhoz bizony oda kell állnod. Bár nem volt nagy kedvem elállítani a gyújtótávolságot és az élességet, de gondoltam, hátha még jobb napja lesz ettől. A szemüveges barnabőrű lányka először úgy állt oda, hogy a felfelé irányuló kamera látószögébe nem is került bele a feje. 
- Fel kéne mászni a lépcsőre, mert így nem látszol - mondtam neki, és ő engedelmesen követte az utasítást, mint száz éve a fényirdában, amikor még fontos esemény volt egy-egy felvétel elkészítése. Csak egy kockát kattintottam és ő szaladt is a többiek után a mozgólépcső felé. De nekem legalább megmaradt a helyszíni werkfotó és a kelenföldi életérzés, egy üde kis színfolttal.